John Lennon negyven éve, negyven évesen esett áldozatául egy beteges gyilkosnak. Idén december 8-án egy újabb kerek, szomorú évfordulóhoz érkeztünk tehát, de még ennyi év után is megdöbbenve, értetlenül állunk a száraz tények előtt, melyek azóta közismertek.
Most, mikor már komoly elvonási tüneteim jelentkeztek a koncertek elmaradása miatt, a koncertfelvételek hallgatása (néha inkább bömböltetése) közben egyre gyakrabban jut eszembe életem első igazi bulija, amely teljesen átszabta akkori énemet. Ez volt számomra A Koncert.
Azt mondta rossznak lenni jó, a jó pedig unalmas, szóval fülig belezúgtam. Két újjal tudott fütyülni, a nyelvével elérte a könyökét, kívülről tudta az összes Beatles számot és az Angie szövegét. Általában az apja ingét és a nagyapja zakóját hordta, és olyan szűk nadrágot, hogy a bokáját be kellett szappanozni mielőtt felhúzta. Nem törődött a konvenciókkal, ott csókolóztunk, ahol ránk jött. Liftajtó előtt, iskolai folyosó ablakmélyedésében, ha pedig az ügyeletes tanár fenyegetett, ott volt a kémiaszertár. Ott lettem férfi, tizenöt pipetta, két lombik és három kémcső a tanú rá.
A nyolcvanas évek elején punk zenekarként színre lépő Neurotic (Tagok: Aradi Gábor, Lányi Tamás, Pajor Tamás, Solymár Árpád) volt az újhullám talán egyetlen együttese, amely a végső határokig vitte az önpusztító rock and roll életformát. A formáció frontembere, Pajor Tamás egymaga testesítette meg a lázadás és tagadás szellemét. „Az új hullám jelent és múltat felölelő, felfokozott rock and roll, amely a lírát és az erőszakot is magába építi… A rock a legprogresszívebb művészeti forma, és úgy gondolom, hogy nincs aktuálisabb zenei nyelv nála. Mi megtanultunk ezen a nyelven beszélni, és élni fogunk vele” – nyilatkozta az énekes Szőnyei Tamásnak az 1981-es Rock Évkönyvben. És bár egy ideig így is történt, a damaszkuszi úton véget ért a brék.
1969-ben történt. 14 éves voltam akkor, még csak nyolcadikos, és nem messze laktunk a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Háztól, Budán. Titokban jegyet vettem egy Illés-koncertre, amit csak aznap este jelentettem be szegény apámnak, amikor már indulni kellett volna a bulira. Arra játszottam, ha kész tények elé állítom, akkor talán elenged.
Bálint Csaba 2017-ben jelentette meg Beatinterjúk I. című kötetét. A megszólaltatott visszaemlékezők mondataiból akkor az Illés, az Omega, a Syconor, a Hungaria és a Syrius együttesek története rajzolódott ki; pontosabban a bandák korai, a „befutás” előtti amatőr éveinek krónikáját ismerhették meg a beszélgetésekből az olvasók.
Elkészült hát, kézbe vehettük végre a Testamentumot! Az elmúlt hetek megrendítő történései közepette jelentős öröm ez; hiszen évek óta minden zenebaráti beszélgetésben szóba került az Omega tervezett nagylemezének sorsa, állapota.
Halász Károly a Számum és a Sámson tagja volt rövid ideig, sőt a Meteorban is megfordult, majd Friedrich Károllyal játszott egy free-dzsessz formációban, végül Norvégiában telepedett le, ahol polgári egzisztenciát teremtett. Az interjúban többek között arról beszél, hogyan ismerte fel, hogy a zenei pályán alkalmatlan lenne magasabb szinten érvényesülni, de megosztja a kezdeti évekből származó élményeit is.
1976 tavaszán egy remek híren akadt meg a szemem a Pesti Műsorban: májustól keddi napokon újra játszik a Mini és a P. Mobil a Budai Ifjúsági Parkban. „Remek hír” alatt a Mini fellépését értettem, hiszen már jól ismertem a bandát, lejártam a Bem rakpartra és imádtam őket, örültem, hogy most először szabadtéren is hallhatom a Kereszteslovagot.
Már nagyfiúk voltunk. 1981 márciusát írtuk, akkor töltöttük be a tizennégyet. A „Váliban” javában dúlt a digó-csöves ellentét. Muszáj volt valahova tartozni. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, és beszereztük az ehhez szükséges felszereléseket. Anyáink leszűkítették kordbársony- vagy Trapper-farmerünket, jól mutatott pipaszár vagy éppen tuskó lábainkon, amelyek természetesen Alföldi-papucsban végződtek... Apáink a LÉGO-oktatásról (vagy máshonnan) zsákmányoltak szimatszatyrot, amire az AC/DC és a KISS jelét, esetleg Black Sabbath-keresztet vagy Beatrice-koronát kellett felrajzolni. Biztosítótű volt otthon, minden trafikban lehetett kapni Rolling Stones-nyelvjelvényt, Hobo-fityiszt és persze pengenyakláncot is. Ezután még baboskendőre kellett szert tenni, amit csak a Nyugati környékén, egy körúti lemezboltban árultak. Amikor minden megvolt, menetre készen álltak a házi punkok. Mert persze azok voltunk, koncertélmények nélkül. Na nem mindenki, hiszen a Hajógyári-szigeten és a Tabánban már jártak osztálytársaink...