Az erdélyi rockzene születésnapjaként 1968. november 29-ét tartja számon a krónika. Ekkor adta ugyanis első koncertjét a nagyváradi Metropol Group. Öt évvel később pedig, az addigra számos díjat bezsebelő és több tagcserén is átesett, Virányi Attila vezette zenekar szerezte és játszotta a Szigligeti Színházban az Ulrich Plenzdorf Az ifjú W. újabb szenvedései című művéből Szabó József által rendezett előadás dalait. Az előadás éveken át hatalmas sikerrel futott.

Nemrégiben egy barátommal az évtizedekkel ezelőtti tánczene- és rock-dalszöveg félrehallásokról beszélgettük. Megállapítottuk, hogy a dalszövegek nemcsak új értelmet kaphatnak egy-egy félreértés folytán, de az ember ilyenkor, esetenként a saját lelkivilágát is kivetíti, és eljuthat filozófiai magasságokig is.

Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró, karmester, Várkonyi Mátyás a nagyközönség számára talán a Generál és a Rockszínház idején írt dalairól lehet a leginkább ismert. A vele készült interjúnkban felidéztük a zenei indulását, a tinédzserként verbuvált ZéGé-zenekar formálódását és az első Ki mit tud?-szerepléseket. Megtudtuk a Mikrolied vokál nevének eredetét, valamint azt is, hogy milyen volt Kocsis Zoltánnal radírfocizni, illetve, hogy ki tépett szét egy koncert hevében egy hivatalos ORI-engedélyt.

„Végérvényesen valami elveszett” – énekelte D. Nagy Lajos a Bikini 1987-es, Mondd el című nagylemezén. És valóban, a hazai rockzene 1972–73-ban hatalmas törést szenvedett el; a releváns zenekarok közül csupán a Bergendy és a Generál kapott lehetőséget nagylemez készítésére: a Syrius, a Theatrum, a Rákfogó, az Interbrass, a Mini, a Non-Stop, a P. Mobil, de még a Taurus sem adhatott ki lemezt. Pedig a „bika jegyében” született szupergrupp is tökéletesen szinkronban volt a nemzetközi vonallal: a Deep Purple ebben az évben ért a zenitre a Machine Head albummal, valamint minden idők egyik legjobb koncertlemezével, a Made in Japannel.

A könnyűzene ma ismert formájában szerintem nem alakult volna ki, vagy jóval kisebb hatást gyakorol a világra, ha a terjesztését, terjedését segítő eszközök nem születnek meg, és olykor egymásra kölcsönhatást gyakorolva nem fejlődnek egymással párhuzamosan.

A Lányok, asszonyok című folyóirat – a Szovjetszkaja Zsenscsina című lap magyar nyelvű kiadása – és a Pesti Vigadó közös szervezésében 1983 és 1988 között megrendezett Slágerbarátság fesztivál a szovjet dalok seregszemléje volt magyar nyelven, hazai előadók tolmácsolásában. A cél pedig? A két ország könnyűzenei kapcsolatainak erősítése, valamint a szovjet szerzemények magyarországi népszerűsítése.

A Kádár-korszakban nemcsak a rockzenével, de a rockot önkifejezési eszközként használó színházzal is lehetett lázadni, vagy legalábbis kifejezésre juttatni többek között olyan eszméket, véleményeket, amelyekért a rendszer nem igazán lelkesedett.

Király Tamás ruhaszobrász és akcióművész első. 1983-as divatbemutatójának Rejtett divat volt a címe. Király életét, művészi pályáját tulajdonképpen végigkísérte a divat finom elrejtőzése. Nem a klasszikus értelemben vett divattervező, még csak nem is jelmeztervező volt. Neve összefonódott a színházzal, a performanszművészettel és az underground zenével.

Amíg 1983-ban a Szörényi–Bródy szerzőpáros az István, a király megalkotásával foglalatoskodott, Tolcsvay László megírta, és természetesen a Fonográf együttes közreműködésével rögzítette első szólólemezét, mely a Várd ki az időt címet kapta.

Az 1960-as évek első felében Magyarországon nem volt zenei szaksajtó, pláne internet vagy Facebook, és semmiféle polgárjoga nem volt a könnyűzenének. De akkor is voltak fiatalok, nyugati kulturális csatornák – például a Szabad Európa Rádió vagy a határokon átcsempészett külföldi lemezek –, és szinte egyik napról a másikra kirobbant egy hatásaiban máig tartó kulturális forradalom.