Volt egyszer egy beatkorszak

„Más volt tavaly, ám de sebaj, bízzuk a jövőre…”

Táncdalfesztivál ’69 – ötven esztendeje vált „felnőtté” a magyar „beat”

2019. december 11. - beatkorSzaki

Az Illés-együttes díjesője az 1968-as Táncdalfesztiválon egyértelműen jelezte, hogy a beatzene kinőtte gyerekruháit. Talán az Illés-siker is közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a vezető beategyüttesek számára önálló nagylemezeik elkészítésére. 

Még 1968 karácsonyán megjelent az Omega Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című albuma, majd az 1969-es év kora tavaszán napvilágot látott az Illés (félig-meddig) „válogatáslemeze” a Nehéz az út is. A sort szeptemberben ugyancsak az Illés folytatta az Illések és pofonokkal, majd szinte az Illés nagylemezével egy időben került piacra a Metro bemutatkozó korongja is. Az önálló albumokkal a magyar beat „nagykorúvá válhatott”, ám ebből leginkább csak a három legnépszerűbb beategyüttes „profitálhatott”. A többieknek meg kellett elégedniük néhány kislemezzel és rádiófelvétellel, és (akiknek a lehetőség megadathatott) muszáj volt megbarátkozniuk a szinte egyetlen, szélesebb nyilvánosságot biztosító fórummal, a Táncdalfesztivállal.

Illésék már az 1967-es „fesztiválbojkottjuk” alkalmával is kifejtették, hogy nem szerencsés a beatet összemosni a sláger- és tánczenével, ám az 1968-ban forgatott (de csak 1969-ben bemutatott) Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmben Szörényi Levente tovább elemzi ezt a problémakört. Felfedi, hogy a „beatzene” útjai immár végleg szerteágaztak, a muzsika sokszínűbb, bonyolultabb és mélyebb lett, mint a kezdetek kezdetén volt. A beat elnevezést Magyarországon ugyan még nem, de nemzetközileg már rég felváltotta a rock, mint műfajmeghatározás, ami már egy sokkal összetettebb és progresszívebb muzsikát takart. A legmarkánsabb változások a blues-rock, majd az ebből kialakuló hard rock megjelenésével hozhatók összefüggésbe. Ezt jelezte hazai viszonylatban is egy új, underground hullám megjelenése olyan zenekarok színrelépésével, mint a Sakk-Matt, az Olympia vagy az épp 1969-ben formálódó Mini.

De maradjunk a föld fölött, a „hivatalosan is elismert” Táncdalfesztiválok világában! Az 1969-ben megrendezett IV. Táncdalfesztiválon az Illés nem lépett színpadra, mint ahogy az 1968 decembere óta nagylemezzel rendelkező Omega sem. A Metro első nagylemezének felvételei a Fesztivál ideje alatt készültek, de az album csak a döntő után került a boltok polcaira. Zoránéknak tehát jó pontot és valószínűleg értékes reklámot is jelentett egyben a Táncdalfesztiválon való szereplés. A magyar beat feltörekvő vonalának hat zenekara vett részt az 1969-es Táncdalfesztiválon. Közülük csak az Atlas együttes került a döntőbe a Segítség című dallal. A szám markáns soul, amit a fúvósok szólamai még „nehezebbé” tesznek. Az összhangzás kitűnő, a gitár és a fúvósok egymást kiegészítő ritmizálása és a mozgalmas basszus szólam is rendkívül izgalmasan hat. A kiváló hangszeres teljesítmény mellett Flamm Ferenc éneklése jelenti a megszólalás csúcsát. Hangja megejtően eredeti tónusú, a kislemezen hallható felvétel (SP 610/B) egyértelmű bizonyságát adja annak, hogy énekesként micsoda elképesztő adottságokkal és tehetséggel rendelkezett.

A Bergendy-együttes Tomsits Rudolf Te vagy a lexebb című dalát adta elő, azonban nem kerültek vele a döntőbe. A kompozíció tényleg nem túl értékes, a stúdiófelvételen (SP 609/A) mindössze a határozott pergőhangzás és Oroszlán György wah-pedálos gitározása jelent különlegességet. A Bergendy eredeti dobosa, Csáky Béla nem sokkal korábban disszidált, így a Fesztiválon egy svájci vendégmuzsikus, René Gubelmann segítette ki az együttest, és velük is maradt még néhány hónapig, egészen Debreczeni Csaba megérkezéséig. A Te vagy a lexebb tökéletesen felfedi előttünk, hogy Bergendy István zenekarvezetőnek mihamarabb ki kellett találnia valamit, hogy a sebesen változó könnyűzene áramlatainak felszínén tudjon maradni. A Bergendy kislemez B-oldalán a Non-Stop együttes Egyszer volt, hol nem volt című fesztiváldala hallható. A zenekar első hanglemezen megjelent felvétele ez, és egyúttal az 1969-es Táncdalfesztivál jelentette a Non-Stop számára azt a lehetőséget is, hogy szélesebb (értsd: országos) körben is ismertté válhassanak. A dal igazi szárnypróbálgatás, a megszólalást szinte teljes egészében Zádor zongorája uralja. A szerzemény harmóniai megformálása és hangulata némileg a Bee Gees korai munkáit idézi, bár Szabatiel Géza éneklése időnként bizonytalan és hamiskás. (A kimagasló képességű Turai Tamás énekes majd csak 1971-ben érkezik.) A dal zeneszerzője az együttes vezetője, Zádor István, ám később mégsem ő vált a zenekar fő komponistájává, hanem az ízig-vérig zseniális Victor Máté. (Elég, ha csak a csodálatos Lélegző, furcsa hajnalon című dalra gondolunk.) 

A Hungaria fesztiválos dala ugyanúgy „kényszer” előadás volt, mint az egy évvel korábbi Egyszer vagy fiatal című szám bemutatása. A szervezők egy borzasztó szerzeményt, Bogyai István és ifj. Kalmár Tibor Bezzeg tavaly című dalocskáját erőltették a zenekarra.  Megtehették ezt, hiszen a Hungaria még „friss hús” volt, emiatt valamelyest zsarolható is (Koncert a Marson című nagylemezük csak 1970 áprilisában lát majd napvilágot). A Bezzeg tavaly erőltetetten népies, ám ehhez nem illik a kacskaringós akkordmenet, amit Fenyőék pofoztak ki, hogy a szám viszonylag előadható legyen. A Hungaria ezáltal teljes mértékben a saját képére formálta a dalt, számos megoldásnak nyoma sem volt az eredeti kottában. Végül a szöveget is átírták, és az anyag lemezre is így került (SP 613), ám a Táncdalfesztivál dalainak zongorakivonatát tartalmazó kottásfüzetben még az eredeti szövege szerepel. (Természetesen Fenyőék a szerzemény szerzői jogdíjaiból egy vasat sem láttak.) Merész megoldás Matlaszkovszky Miklós Elka-torzítóval felvett szólógitárja, és megkapó Fenyő, az énekdallammal kvint-párhuzamokban haladó orgonája is. A Hungaria „dalmentő” munkáját tulajdonképpen zseniálisnak is mondhatnánk, ennek ellenére az együttes tagjai örültek, hogy túljutottak a Fesztiválon és magán a dalon is. (A szám sosem hangzott el többé, az 1968-as Egyszer vagy fiatalt azért eljátszották néhány koncertjükön.)

A Juventus együttes neve az 1969-es Táncdalfesztiválon viszonylag újként csengett, bár tagjainak jelentős része már „régi motoros” volt a szakmában. Pápay Faragó László korábbi együttesét, a Syriust a tranzisztorikat elmesélő, slágeres vonalban szerette volna tartani, ám a banda igazi vezetője, Baronits Zsolt végre már maga mögött akarta hagyni az igénytelen táncdalokat. A nézeteltérések miatt természetesen kenyértörésre került sor, így alakulhatott meg 1968 őszén „a Syrius romjain” a Juventus együttes.

A Fesztiválon bemutatott Ilyen voltam című daluk – Pápay korabeli hitvallásához híven – teljesen jelentéktelen, mindössze Hanka Péter néhány gitárbetétje méltó figyelemre. Pedig némi humort is belecsempésznek: előadnak egy telefonfülkében lejátszódó jelenetet. A tárcsázott hölgy sajnos nem veszi fel a telefont, ennek következtében elhangozhat a szám csúcspontja, a „befaragtál, Faragó” szóvicc. (A dal az SP 607 számú kislemez B-oldalán jelent meg.) A Juventus az elkövetkező bő másfél évben rögzített néhány egyenetlen színvonalú kompozíciót, melyek között azért voltak szép próbálkozások (Tavirózsák) is, de a zenekar (azaz Pápay Faragó László) igazából csak 1971 áprilisában talált magára, amikor Pápay Sipos Péterrel, Csomós Péterrel, Tóth Józseffel (helyére rövidesen Csurgay Attila került) és Tátrai Tiborral újjáalakította a Juventus együttest.  

A ’69-es Táncdalfesztiválon bemutatkozott a Pápay Faragóék leválása után újjáalakult Syrius is. Igazolván a Pápay és Baronits közötti nézeteltéréseket, a zenekar (a Juventussal szemben) egy szépen kidolgozott és előadott dallal, a Fáradt a nap című kompozícióval jelentkezett. A dal zenéjét Pataky László, az együttes billentyűse szerezte, visszaemlékezése szerint egy, az Erzsébet sörözőben töltött „csajozós, iszogatós” este után. Orszáczky „Jackie” Miklós éneklése míves és kifejező, így a verzék mélabúja határozott kontrasztban állhat a zaklatottabb, kicsit soul-funkos középrésszel. A szám karakterét erőteljesen meghatározó gitárszólóbetétet Barta Tamás adja elő, aki a Magyar Néphadseregből történő leszerelése után a Syriusba tért vissza, méghozzá Mogyorósi László helyére. Barta rövid idő után – régi kollégája, a Syconoros Sipos Péter közbenjárására – a Hungaria együtteshez csatlakozott, így a nagyszerű Syrius 1972-ig, Tátrai Tibor érkezéséig gitáros nélkül működött. (A sors furcsa fintora, hogy Tátrai Tibor a Juventust hagyta ott a Syriusért, amellyel Sipos Péternek okozott – szerencsére rövid ideig tartó – „bosszúságot”.)  A Fáradt a nap mindenesetre egy úttörő dal, az egyik legkorábbi magyar dzsessz-rock kísérlet, amibe ízlésesen keveredik bele a soul és ebből kifolyólag a még Amerikában is nagyon friss „funkos” hangvétel. (A dalt az SP 603 sorszámú kislemez B-oldalán hallgathatjuk meg.) A szám mindenképpen díjat érdemelt volna, de az 1969-es Táncdalfesztivál zsűrije másképp döntött. A beatzenekarok közül a Metro került a dobogóra, mégpedig egy Harangozó Terézzel megosztott második díjjal jutalmazták őket.

A Régi kép, szobrok című dalt elemeztem a Metro első nagylemezét bemutató cikkemben, itt most csak annyit tennék hozzá, hogy a szám egyáltalán nem érdemtelenül került a dobogó második fokára. Kerek, igényesen kidolgozott és előadott darab, a zenekar életművének egyik legjobb felvétele. (Az SP 605 számú kislemezen hallható változat teljesen megegyezik a nagylemezen található verzióval. A különbség csak annyi, hogy a „soksávos” magnószalagról a kislemezhez mono mastert készítettek).

Az 1969-es, IV. Táncdalfesztivál összességében a valódi táncdalok, a könnyed népszórakoztatás fesztiválja volt, a döntőben a „beatzenekarokat” tehát csak az Atlas és a Metro képviselte. Jellemző, hogy az első díjat Késmárky Marika Egy fiú a házból című dalocskája nyerte, és előkelő helyezést ért el Koós János rock and roll paródiája is, a Nem vagyok teljesen őrült. Ilyen viszonyok között nagy elismerés, hogy a zsűri legalább a Metro dalát díjazta, amivel igazából csak a Syrius Fáradt a nap című száma versenyezhetett volna. Mindenesetre nagy kár, hogy a Fesztiválról nem maradt fent mozgókép-felvétel. A Magyar Televízió élőben közvetítette, de valószínűleg nem rögzítette az adásokat. Helyette ősszel készítettek egy félórás zenés egyveleget a fesztiváldalokkal és azok előadóival, akik a BNV területén jártak-keltek és playbackeltek a stúdiófelvételekre.

1969-ben a magyar beat ugyan felnőttkorba lépett, de a Táncdalfesztiválok világából mégsem sikerült teljesen kitörnie, valószínűleg azért, mert a fennálló szocialista rezsim „kultúrpolitikai érdeke” volt az értékek összemosása a tingli-tanglival. Szörényi Levente 1967-es figyelmeztetéseinek ellenére még az 1977-es Metronóm Fesztiválon is együtt szerepelt (és ítéltetett meg) az Égni kell annak, aki gyújtani akar és a Múlnak a gyermekévek is.

Szerző: Majnik László

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3615348354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása