1973 elején Pápay-Faragó László és Csomós Péter úgy döntöttek, hogy ezután nem a Juventus kötelékében folytatják a zenélést, hanem inkább a külföldi, vendéglátós muzsikálást választják a magyarországi karrierépítés helyett. Mindezt a Magyar Rádió „pagodájában” jelentették be, közvetlenül azután, hogy a zenekar rögzítette az A megalkuvó című számot.

A Juventus nevet Pápay-Faragó László átadta volna Sipos Péteréknek, de ők erre nem tartottak igényt. Sipos, Csurgai Attila és Kékes Zoltán így zenekar nélkül maradt, ám Sipos gondolt egyet, és két év mosolyszünet után váratlanul felhívta korábbi, hungariás zenésztársát, Fenyő Miklóst…

Döntéséhez annak is köze lehetett, hogy úgy értesült, a Hungaria elég bizonytalan lábakon áll. Az együttes mindössze egyetlen kislemezt készíthetett a Rottenbiller utcában (A hosszúhajú Éva / Dr. Skizofrén) még 1971-ben, és hiába voltak új dalaik, hiába volt friss és sokszor rockos a megszólalás, 1973 elejére teljesen szétforgácsolódott az együttes. A Láng Művelődési Házban megmaradt a zenekar törzshelye, de új lemezfelvételek nélkül egyszerűen lehetetlen volt előrébb jutniuk. 1972 derekán a rendkívül tehetséges Fekete Gábor is távozott a Theatrum együttesbe (majd onnan a Skorpióba), így rövid ideig Kiss András lett a Hungaria új dobosa.

Sipos hazautazott az NDK-ból, és találkozót kért Fenyő Miklóstól. A két muzsikus 1971-ben meglehetősen rossz szájízzel vált el egymástól, így beszélgetésük elején feltétlenül tisztázniuk kellett múltbéli sérelmeiket. Ám miután Sipos vázolta, hogy mennyire jó kapcsolatokat alakított ki az NDK-ban és egy esetleges új Hungaria felállásnak milyen lehetőségei lennének, Fenyő elképzelhetőnek tartotta az újraegyesülést. Szűcs Antal Gábor szólógitáros személyéhez ragaszkodott, mert kiváló muzsikusnak tartotta, ám régi kollégájának, Klein Lászlónak Sipos visszatérése miatt sajnos nem jutott további szerep a Hungaria történetében. (Klein végül az 1973 nyarán megalakuló Alligátor együttes basszusgitárosa lett, melynek Radics Béla volt a szólógitárosa.)

Sipos és Fenyő végül megegyeztek: előbbi magával hozta egykori Juventusos társait, Kékes Zoltánt és Csurgai Attilát, Szűcs Antal Gábor pedig a Hungaria tagja maradhatott. (Fenyő Miklós úgy emlékezett, hogy Kékes Zoltán már a Hungaria 1971-es átalakulásakor is a látókörébe került, de akkor Szűcs Antal Gábor lett a kiválasztott gitáros.) A zenekar ettől fogva tehát már két szólógitárost foglalt magában, ami szinte garantálta a keményebb, rockosabb hangzás lehetőségét. Sipos és Fenyő ismét tárgyalásokba kezdett S. Nagy Istvánnal, akinek ekkorra már komoly befolyása alakult ki a könnyűzene berkein belül. S. Nagy figyelmeztette őket, hogy a Hungaria név szakmai körökben meglehetősen rosszul cseng, ezért találjanak ki helyette valami mást. Így történhetett, hogy a banda egy délutánon elgondolkodott a Revolver elnevezésen, de mire beesteledett, rájöttek, hogy az NDK karrier szempontjából mégiscsak előnyösebb, ha régi nevük mellett maradnak. Született továbbá egy megállapodás Fenyő Miklós és Sipos Péter között, miszerint minden dalt közösen jegyeztetnek be, függetlenül attól, hogy melyikük írta őket. Ez az egyezség hasonlított a Lennon‒McCartney „márkanévhez”, ami – nyilván az anyagi érdekeken túl – visszavezethető a két muzsikus Beatles iránti rajongására is.

A Magyar Rádió 8-as Stúdiójában. Forrás: Csurgai Attila archívuma

Az első dal, amit szalagra vettek Fenyő Miklós hard rockja, ami a Ne add el a lelkedet címet viseli. Csurgai Attila lendületes dobolása kicsit Uriah Heep-es, amit szolgai módon egészít ki Sipos Péter, szinte csak az alaphangokra szorítkozó basszus szólama. A hangsúly a két szólógitár játékán van: feltételezésem szerint Kékes gitárja a jobb csatornából, Szűcs Antal Gáboré pedig balról szól. A karakteres terces-kvartos betétek középről hallhatók, plasztikusan egymásra keverve. A két gitár hangzása a Wishbone Ash megszólalását idézi, és feltétlenül fontos kiemelni, hogy Kékes és Szűcs is pazarul játszik!

A kétgitáros vezér-riff ötletes, főleg, mikor Sipos is betársul és unisonoban játszik együtt a Szűcs‒Kékes duóval. A szellős hangképben a gitárok mellett jól érvényesülnek Csurgai előkéi a pergődobon és hatásos a Fenyő énekén alkalmazott rövid lecsengésű delay is. A kiválóan megformált, kétszólamú gitáros-szakaszban a két gitársáv úszkál a sztereótérben. Ez akkoriban elég újszerűnek számított és azt jelzi, hogy a zenekarnak volt némi ideje a kísérletezgetésre.

Fenyő éneke kevésbé rockos, de hibátlan munka; csakúgy, mint a Sipos‒Kékes kettős falzettes, Uriah Heepes vokálja. E mellé társul a refrénekben Szűcs Antal Gábor gitárja a baloldalon, az énekdallammal terc-párhuzamokban haladva. Hogy a hard rock hatás teljes legyen, Sipos Péter a dal végén – mintegy fokozásképp – nyolcados „kvintugrálásokra” vált. Hasonló megoldások Roger Gloverre, a Deep Purple basszusgitárosára voltak jellemzőek.

S. Nagy szövegét Goethe Faustja inspirálta, s mondanivalójának középpontjában az áll, hogy az ember egy pillanatnyi boldogságért akár képes még a lelkét is eladni: 

„Lesz, ki jó szóval mindent megpróbál,
S ha nem megy, majd nagy pénzt ígér.
Lesz ki más tájról, bűvös országról
Néked annyi sok szépet mesél.
Lesz, ki korbáccsal, furcsa törvénnyel
Kényszerít majd, hogy add el magad,
De ha nem kap meg, másik lelket vesz,
S te csak így lehetsz végre szabad.”

A második dal, ami ezen a rádió-sessionön formát öltött, Sipos Péter Altatódal című szerzeménye volt.

A prímet természetesen itt is a két szólógitár viszi. Az ügyes kis riffet Kékes Zoltán és Szűcs Antal Gábor egymást kiegészítve játsszák, melynek olyan a hatása, mintha a Slade Pouk Hill című számát vették volna alapul. A hangulat meglehetősen hasonló, bár Sipos Péter úgy emlékezett, hogy ő maga nem ismerte a dalt, a témát gitáros kollégái találták ki. (Elvileg megeshet, hogy Kékes és Szűcs Antal Gábor ismerték a Slade Play it Loud című, 1970-es lemezét, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a dalban hallható gitározási technikát a kor hordozta magában.)

A rockos vezértémát a sztereó bal oldalán Szűcs Antal Gábor játssza szólógitáron, Kékes kvintes ritmusgitározását jobbról hallhatjuk. A verzék puhán gurulnak, a gitárok mellett Sipos apró előkékkel egyekre súlyoz, amit Csurgai Attila levegős dobolása egészít ki. Tágabb tér jut így a gitároknak és Fenyő szépen ívelt, duplázott énekének. Soraira Sipos és Kékes szöveg nélküli vokálja válaszol, majd a harmadik sortól a ritmusszekció is erőre kap. Csurgai lábcinmunkája ötletes, lábdob-ritmizálása is sűrűbbé válik. A basszus a gitárokkal együtt lépdel kromatikusan Fisz-től D-ig, majd a negyedik sorban Sipos már csak Fisz-en marad, és oktávugrásokkal kísér. Mielőtt a dal két szövegsor erejéig Esz-mollba váltana, Sipos Péter pompás díszítéseket mutat be szeretett Fender Precisionján. Ebben a szakaszban Csurgai és Sipos játéka húzósabb lesz, elérik a dal tulajdonképpeni csúcsát, amire csak Szűcs Antal visszatérő vezér-riffje tudja feltenni a koronát. 

Hallható a felvételen, hogy Sipos és Csurgai mennyire összeszoktak már a Juventusban. A verzék második részében és a gitárszóló alatt úgy „emelik meg” a muzsikát, ahogy a rock nagykönyvében írva van! Játékuk a dalban felettébb izgalmas, fiatal rockzenészek számára kötelező tanulmányozni való lehetne (ha a műfaj a maga tisztaságában létezne még). Kékes Zoltán és Szűcs Antal Gábor is remekül szórakoznak, hallatszik játékukon az őszinte lelkesedés és a munka, amit szólamaik megírásába fektettek.

A két dal sajnos sosem jelent meg hanglemezen, sőt, azóta más hanghordozón sem! Csurgai Attila a felvételekkel kapcsolatosan nemrégiben úgy emlékezett, hogy „a gitárok nagyon az előtérbe kerültek, de akkoriban így tartottuk megfelelőnek.” Kétségtelen, hogy jól érvényesül a Fenderek hangja. Kékesnek valószínűleg már megvolt a Fender Stratocastere, Szűcs Antal Gábor pedig ekkoriban egy Fender Coronado gitárt használt (amit később Kékes megvásárolt tőle). A sztereó keverések ennek ellenére finoman, nagy térben szólalnak meg, a kiváló hangmérnöki munkáért Sárossy Tamás, a Rádió hangmérnöke érdemel dicséretet. Ő vette fel és keverte például a Locomotiv GT. Bummm (1973) című nagylemezét és a Bergendy Ötödik sebesség (1975) című albumát is.

Sipos Péter visszaemlékezései szerint a szállodai szobák koszosak, az ételek ehetetlenek voltak, viszont a szovjet fiatalok szinte mindent megvásároltak, amit a zenészek bőröndje rejtett. A turné anyagi javadalmazása minimális volt, ezért gázsijuk jelentősebb részét szovjet kistévékbe és egyéb, otthon keresettnek vélt cikkekbe fektették, hogy azokat hazájukban értékesítve nagyobbacska haszonra tehessenek szert.

A szovjet turné vége felé Szűcs Antal Gábor bejelentette, hogy elfogadja Frenreisz Károly ajánlatát és átmegy a Skorpio együttesbe. Frenreiszt Papp Gyula billentyűs mellett valószínűleg a már korábban a Hungariában játszó Fekete Gábor is biztatta Szűcs Antal Gábor Skorpióba való invitálására, aki végül nem tudott ellenállni Frenreisz Moszkvába intézett telefonhívásainak…

A Hungaria így veszített ugyan egy kiemelkedő képességű szólógitárost, de szerencsére nem került ismét padlóra, mert Kékes Zoltán maradt, és innentől egyedüli gitárosként vehette ki a részét a közös munkából.

A Hungaria a Szegedi Ifjúsági Napokon. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Hungaria NDK-s karrierjének egyik fontos állomásaként fellépett az 1973-as, Kelet-Berlinben rendezett Világ Ifjúsági Találkozón. A VIT-ről reggel nyolcra értek vissza a Ferihegyi repülőtérre, ahonnan azonnal Szegedre indultak, mert jelenésük volt a Szegedi Ifjúsági Napok keretében megrendezett egész napos „popfesztiválon”. Rajtuk kívül színpadra lépett még többek között a Corvina együttes és néhány táncdalénekes (Korda György, Mátray Zsuzsa), akiket Schöck Ottó kísért zongorán. Az eseményről fennmaradt fénykép is igazolja a rendezvény „hakni” jellegét. Igaz, hogy a zenekar mögött négy Marshall stack látható, de ezek nem a Hungaria, hanem a Corvina tulajdonában voltak. Csakúgy, mint a dobfelszerelés, ami Fonyódi Péteré (a Corvina dobosáé) volt. Megfigyelhetjük azt is, hogy a dobok előtt nincsenek mikrofonok, tehát Csurgainak (és persze Fonyódinak is) „át kellett ütniük” az erősítők hangját. Mindent összevetve a koncert nem szólhatott túl jól, de Fenyő Miklós fellépő ruhája azért kellőképpen extravagáns volt…

A Hungaria a műsor után sietve összepakolt, és indultak volna Pestre, mert este már az Ifiparkban kellett fellépniük, ám a zenekar egyik tagja véletlenül beejtette Fenyő slusszkulcsát az autó szélvédője alatti szellőzőbe. Mátray Zsuzsa viccelődve megjegyezte, hogy, „na, ti sem fogtok ma az Ifiparkban játszani”, de a helyzet mégis megoldódott: Schöck Ottó kerített egy szerelőt, majd a kulcs kihalászása után Fenyő Miklós a gázra léphetett és megcélozhatták Budapestet, hogy még időben az esti koncert helyszínére érjenek.

A Hungaria 1973 nyarán az Amiga stúdióban befejezte Kovács Kati német nyelvű nagylemezét, amit még a Juventus kezdett el rögzíteni 1972 telén. Az album anyaga ennek ellenére egységes, a megszólalás sem rossz – feltéve, ha képesek vagyunk túltenni magunkat a német nyelv szokatlan csengésén. Kiemelkedő érdekességet csak néhány dal hordoz. Az Ohne Liebe eredetileg az énekesnő második, a Tolcsvayék és a Trióval rögzített Autogram helyett című albumán látott napvilágot Légy szerelmes címmel. A magyar változat elnagyolt keveréséhez képest a Hungaria előadása egy tömbből faragottabbnak tűnik, mint – az egyébként kiváló – Tolcsvayéké.

Az albumon szereplő dalok nagyobb részét Kovács Kati férje, Koncz Tibor írta, ám felkerülhetett a lemezre Sipos Péter Middle Of The Road-ízű, ám stílusosan előadott Das Lächeln Bleibt Bei Mir (Mosolyod itt marad) című szerzeménye.

A Hungaria ugyanebben az évben a Magyar Rádió 8-as stúdiójában is dolgozott együtt Kovács Katival. A stúdióüléseken négy dal öltött formát, melyeket a Lemezgyár kislemezeken is kiadott. Az Úgy, mint ő Koncz Tibor és Szenes Iván dala, ennek megfelelően nem is túl izgalmas.

Legfeljebb a kétszólamú zongora-gitár duett érdemel egy kis figyelmet, melyet Fenyő és Kékes ügyesen megvalósított; csak kár, hogy játékukat sajnálatosan a háttérbe keverték.

Az Arcok a sötétben hangzása igazán figyelemreméltó. A tónus meglehetősen rockos, a ritmus-alap maracassal és bongóval fűszerezett. A háttérben meghúzódó wah-pedálos gitár miatt kicsit funkys jellege is van, de sokkal lényegesebb a dal pszichedéliája. Kovács Kati éneke is „kába” és a Moog-szintetizátorral való kísérletezgetés is ezt a hatást erősíti.

A Moog uralja a B-oldalon található, kicsit a New Vaudeville Band Winchester Cathedral-jára hajazó Bolond pár című dalt is, amit együgyű, ska stílusjegyekkel is operáló megszólalása teljesen felejthetővé tesz. A hangszerelés egyetlen különleges eleme a marimba, ami a hangszeres átvezetésekben tűnik csak elő – alig észrevehetően.

A Lemezgyár csak 1974 elején adta ki az utolsó Hungariával közös Kovács Kati számot, mely szintén Koncz Tibor–Szenes Iván szerzemény, és a Szomorú ló címet viseli. A felvételnek Kovács Kati énekhangján kívül egyetlen értékes eleme van, mégpedig Fenyő Miklós játéka a Fender Rhodes-on. Érdekes még továbbá az is, hogy Csurgai Attilának egy dobgép hangjára kellett rádobolnia, ami a lópatkók dobogását volt hivatott imitálni. Meghallgatva a számot rájöhetünk, hogy Koncz Tibor termékeny szerző volt ugyan (ami mindenképp elismerést érdemel), de a minőségre sajnos időnként egyáltalán nem figyelt.

A keletnémet Amiga stúdióban a Hungaria természetesen önálló zenekarként is készíthetett néhány felvételt. Elsőként Sipos Péter még a Juventus számára írt dalát, az Oh Bangla Desht rögzítették szalagra. A szám német nyelvű szövegét Fred Gertz írta, és ő is javasolta a dalt felvételre, mondván, hogy az NDK elvtársak szemében jó pont lesz majd a dal „kedvező politikai kicsengése”

A Juventus 1972-es változatához képest a Hungaria kicsit felgyorsította a tempót, Csurgai Attila ritmusképlete is húzósabb. A dobos csak a refrénben vált a Juventus változatát meghatározó „hotlegses” dobolásra. (A dal eredeti Juventus-verziójának ritmikájára az angol Hotlegs együttes Neanderthal Man című, 1970-es dala hathatott.)

A dalt Sipos Péter helyett Fenyő Miklós énekli duplázva, Sipos és Kékes Zoltán csak a refrén kórusába száll be vokálozni. Az eredeti változatban Tátrai Tibor szinte csak gerjesztgeti a gitárját, amivel szemben Kékes dallamos, kerek szólóbetétet ad elő. Ez jól passzol Kékes személyiségéhez és magához a dalhoz is, bár oktávos díszítéseit Tátrai szólamából emelte át.

A Hallo lemezsorozat 1972 és 1976 között jelent meg, összesen tizenhat albumot számlál, és a keletnémet popzene legfrissebb slágerei mellett a szocialista országok zenekarainak német nyelvű felvételeiből is szemezgetett. Még 1973-ban a boltokba került a Hallo Nr. 12. is, amelyhez a Hungaria már két dalt is rögzíthetett.

Az A-oldal második dalaként hallhatjuk a Steffi, komm című számot, amely a Stefi jöjj ma este velem német nyelvű megfelelője. A szám német szövegét egy bizonyos Monika Jacobs írta.

A dal szerkezetében megegyezik az 1971-es magyar verzióval. Tolcsvay László zseniális, bluesos szájharmonika szólója helyett Fenyő Miklós improvizál a Hammond orgonán, ami nem hangzik rosszul, ám első hallásra egy kicsit szokatlannak tűnhet. Az eredeti verzió olyannyira koherens, annyira egyben van, hogy bármilyen változtatás aggályos lehet rajta. A felemás érzetet csak tetézi, hogy Kékes Zoltán gitározása kevésbé karakteres, mint Barta Tamásé. Torzított Stratocastere a hangkép bal oldalán „recseg”, így díszítései sajnos nélkülözik azt a nyers, countrys ízt, ami – gitárhangszíntől függetlenül – Barta zsigereiből fakadt.

Sipos és Csurgai játéka is sarkosabb picit; a dal így kap egy kis „rágógumis” ízt, ami némileg az 1971-es változaton is érezhető. Ám, amíg ’71-ben ez a hangzás friss volt, 1973-ban már kissé elavultnak számított.

A lemezre beválogatott másik dal a Komm, Ich brauche deine Liebe (Jöjj el, szerelemre hívlak) vadonatúj szerzemény volt.

A lemezcímke szerint Fenyő Miklós és Fred Gertz munkája, és a Beatles korai megszólalásainak nyomait viseli magán. A dal 1974-ben magyarul is megjelent, immár Szikora Róbert dobolásával, ám kevésbé köztudott, hogy először az Amiga Stúdióban, német nyelven került nagylemezre Csurgai Attila ütősjátékával. A felvétel formailag teljesen megegyezik a magyar változattal. Kékes gitárszólója hangról-hangra ugyanaz, valamint Szikora Róbert is „megtartotta” a Csurgai által kitalált bevezetést és az alkalmazott filleket is.

A Hungaria együttes 1973-as esztendeje eseménydús volt tehát, Az évet még Csurgai Attilával zárták, de 1974 elején a dobos és a Hungaria között kenyértörésre került sor. (Ennek oka nem az esetleges zenei nézeteltérésekben keresendő.) Hogy Csurgai Attilát pótolni tudják, Kékes Zoltán állt elő egy „mentőötlettel”: felvetette, hogy hallgassanak meg egy fiatal srácot, akivel már játszott együtt a Ferm együttesben. A Hungaria tagsága Kelenföld felé vette az irányt, hogy megtekintsék, mit is tud Szikora Róbert...

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Csurgai Attila archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.