Volt egyszer egy beatkorszak

Határtalan dalok ‒ anyanyelvű feldolgozások a rendszerváltás előtt

2023. május 22. - beatkorSzaki

collage.pngEbben az írásban magyar szerzők olyan dalait mutatom be, amelyeket az eredeti előadókon, zenekarokon kívül más magyar anyanyelvű énekesek, együttesek is játszottak 1990 előtt. Kizárólag a határainkon túl készült és kiadott feldolgozásokat veszem górcső alá, de nem csupán a piacra került lemezeket, kazettákat tekintem át, hanem a fellelt rádió-, tévé-, és filmfelvételeket, valamint a külföldi dalfesztiválokról ismert előadásokat is megvizsgálom.

A Jugoszláviában, a Romániában élő magyar anyanyelvű előadók lemezein jelentős számban találunk olyan felvételeket, amelyeknek eredetije az „anyaországból” származik, emellett amerikai, japán, holland, lengyel, csehszlovák, keletnémet és szovjet kiadású korongokon is fellelhető néhány cover, amely angolul, magyarul, németül vagy oroszul csendül fel. Az előadók, zenekarok más nyelven készült saját dalfeldolgozásait abban az esetben említem meg, ha mások is – akár nem magyar előadók – „besegítettek” az új verzió létrejöttében, vagy ha az eredeti felvételtől nagyon eltér az új változat.

Az előbbire jó példa a Locomotiv GT Érints meg című dalának angol nyelvű, nagyzenekari változata, ami korábban jelent meg lemezen, mint a magyar nyelvű verzió. A Touch Me, Love Me, Rock me című Frenreisz‒Adamis szerzeménnyel a tokiói II. World Popular Song Festivalon –– nem hivatalos nevén „Keleti Eurovíziós Fesztiválon” – indult az LGT 1971-ben, és dal felkerült arra a japán kiadású dupla nagylemezre, amelyre a verseny legsikerültebb szerzeményeit vették fel. Nem sokkal a fesztivál után megjelent a banda második kislemeze Magyarországon, melynek „A” oldalán aztán felcsendült a rockosabb – és egy perccel hosszabb – magyar nyelvű Érints meg.

A Hollandiában 1985-ben megjelent Kormorán koncertlemezen található a Szarvasűzés című felvétel, aminek „eredetije” Szörényi Levente 1980-as szólóalbumán szerepel. A szerzeményt már korábban is játszották Koltayék: a Jövő Mérnöke 1982. november 29-ei számában egy, az Egyetemi Színpadon megtartott Kormorán koncertről olvasható tudósítás, amelyből kiderül, hogy ez a dal volt a hangverseny nyitószáma.

Lengyel kiadású hanghordozón is található érdekesség: a Juventus zenekar és a Mikrolied Vokál közösen előadott Nem baj című kompozíciója az 1977-es Tessék Választani vetélkedő 14 legsikerültebb szerzeményét megörökítő Hungaroton lemezen található, de a dalnak létezik egy olyan magyar nyelvű feldolgozása, ami a Tonpress kiadó egyik SP-jéről köszön vissza. Ezen a kislemezen a General Girls néven szereplő Mikrolied Vokál és a lengyel Kram zenekar együttműködését hallhatjuk. (Az 1977. május 5-én megjelent Esti Hírlapban található programajánló egy két nappal későbbi Budai Ifjúsági Parkos hangversenyt hirdetett, amelyen a Piramis, a lengyel zenekar és a magyar női vokálegyüttes közös fellépése volt a tervezett műsor. Talán ez a koncert volt az együttműködés alapja, ami a lemezfelvételhez vezetett.)

Az NDK-hoz kötődik a Kati és a Kerek Perec Titanicjának feldolgozása, amit a G.E.S. elnevezésű keletnémet csapattal együtt készített Nagy Kati zenekara 1980-ban, német nyelven. A Német Demokratikus Köztársaság lemeztermésénél kell még megemlítenünk Koncz Tibor Jaj, nem vigyáztam című szerzeményét – eredetileg Kovács Kati énekelte az 1970-es Tessék Választani vetélkedőn –, amit a szerző zongorán adott elő Martin Hoffmann zenekarának kíséretében, és az instrumentális feldolgozás hozzáférhető egy 1977-ben megjelent Amiga-lemez jóvoltából.

A maga nemében unikum az Oh, Bangla Desh! című dal 1973-as német nyelvű verziója a Hungariától, hiszen a szerzeményt eredetileg a Juventus énekelte el magyar nyelven 1972-ben, a két verzió közötti kapocs pedig valószínűleg a dalszerző Sipos Péter személye. (Még Juventus-tagként említi egy riportban Sipos – Magyar Ifjúság 1972. 12. 08. –, hogy egy 1972-es keletnémet turnéjuk alatt az egyik legnagyobb sikere ennek a dalnak volt.)

Szintén különlegesség, hogy a Gerilla együttes lemezre énekelte a Tolcsvay testvérek egyik szerzeményét az NDK-ban, amikor Berki Tamásék vendégei voltak a 2. születésnapját ünneplő politikai zenei csoportosulásnak, az Oktober-klubnak.  A Ne menj el élő felvétele 1968 februárjában készült, és az Amiga kiadónak köszönhetően fennmaradt az utókornak.

A Locomotiv GT „istállóhoz” tartozó 1974-es és 1976-os Kovács Kati album néhány sikerét a Loksi legénysége is játszotta. Presseréknek létezik több olyan külföldön kiadott hanghordozója a hetvenes évekből, amelyen angolul hangzik fel az Eső és én, a Várlak, az El ne hagyd magad és a Tanítsd meg a gyerekeket. A Szólj rám, ha hangosan énekeleket is feldolgozta angol nyelven a zenekar, emellett egy varsói koncertet megörökítő lengyel lemezen magyarul is meghallgatható a dal. Az ABC Records-nál 1974-ben vették fel az említett angol nyelvű felvételeket, de – a www.discogs.com-on található adatok szerint csupán egy tesztlemez (az All Aboard) jelent meg a következő évben, és majd csak 1988-ban kerülnek piacra Magyarországon az 1974-es felvételek. Csehszlovákiában az előbb említett dalok közül kettőt az Eső és Ént, illetve a Szólj rám, ha hangosan énekeleketrögzítettek egy 1976-os Supraphon nagylemezen is, és itt az Endless Rain és a Motor City Rock című dalok sokkal hosszabb változatban szólalnak meg, mint a tengerentúlon készült verziók. Sőt, a hangszerelés is színesebb lett, hiszen egy kongás (Dely István) és egy fúvósszekció (Dés László, Gőz László, Neumayer Károly) is közreműködött a dejvicei stúdióban készült felvételeken.

Legnépszerűbb táncdalaink is eljutottak az országhatáron túlra: a Micsoda éjszaka című filmben felcsendülő Csinibabát Vámosi János énekelte lemezre még 1958-ban, a révkomáromi hajógyárban dolgozó Csík János jóvoltából létezik egy Supraphon lemezre vett magyar nyelvű verzió is, román kiadású korongra pedig a magyarországi Németh Marika készített feldolgozást a slágerből. A Rejtély Kovács Erzsi előadásában hangzott el a Fűre lépni szabad című filmben 1960-ban, aztán a következő évben lemezre került a betétdal coverje Romániában, a magyarországi Pozsonyi Emmi jóvoltából. A Megáll az idő című szerzeményt 1960-ban Vámosi János és Hollós Ilona is lemezre énekelte, aztán Pozsonyi Emmi ennek a dalnak egy változatát szintén Romániában vette hanghordozóra, majd az NDK-ba költöző színésznőnk, Rafael Márta is eldalolta a slágert az 1969-es Amiga korongján.

A romániai Electrecord kiadó EDC 953 sorszámú hanghordozóján további magyarországi eredetű táncdalok sorakoznak: Fogarassy György egyik négyszámos kislemezén olyan szerzemények szerepelnek, amelyek eredetileg az 1967-es budapesti Táncdalfesztiválon hangzottak el. Szécsi Pál, Aradszky László és Poór Péter sikereit – Csak egy tánc volt, Pókháló az ablakon, Annál az első ügyetlen csóknál, Utánam a vízözön – már 1968-ban feltehették lemezjátszóra a keleti szomszédunkban élő magyar anyanyelvű állampolgárok.

Romániához kötődik Karda Beáta Repülj még című dalának coverje is, ami Győry Klára tolmácsolásában jelent meg. A Zenés Karaván II. című válogatás albumon ez az egyetlen feldolgozás, a többi felvétel mind romániai magyar szerző eredeti kompozíciója. A dal a Kovászna megyében megjelenő Megyei Tükör című lap 1980-as év végi 20-as slágerlistáján a 12. helyre került, csupán 9 román nyelvű felvétel és 2 magyar dal előzte meg úgy, hogy ez volt a lista egyetlen cover felvétele.

A romániai magyar nyelvű könnyűzene történetében kulcsfontosságú szerepet játszó Boros Zoltánnak is van egy olyan szerzeménye, amely kapcsán újra felbukkan Győry Klára neve. A Soha című dal először egy válogatáskazettán jelent meg 1978-ban, majd egy évvel később az énekesnő egyetlen kislemezére is felkerült, de Tamás Gábor tolmácsolásában létezik egy korábbi, 1975-ben korongra kerülő változat is.

A Festő és a fecskék című dal eredetileg Kovács Kati repertoárjából ismert, de az előbb említett 1978-as válogatáskazettán Csíky Ibolya énekével is létezik egy verzió.

Meg kell még említenünk egy olyan feldolgozást, ami lemezen nem jelent meg, de a Román Televízió magyar adásának köszönhetően megtekinthető az interneten: Császár Ildikó Láttalak egy lánnyal című dala eredetileg szintén Kovács Kati nevéhez fűződik.

Koós János hangja számtalan Melogyija (Мелодия) kiadású hanghordozón hallható, nevének begépelése után 15 „szovjet találatot” jelez a www.discogs.com. A Fáklya című lap 1974. szeptember 22-én megjelent számában arról nyilatkozott az énekes, hogy az év őszén már a tizedik szovjet turnéjára készül, amellett abban az évben megjelent egy három számot tartalmazó kislemeze is keleti szomszédunkban. Ezen található a Hull az elsárgult levél orosz nyelvű változata (Моя беда), mely dallal eredetileg az Express és Máté Péter is szerepelt az 1973-as Made in Hungary vetélkedőn. De Koós talán legnépszerűbb cover felvétele az eredetileg Poór Péter által sikerre vitt Fekete vonat volt, ami Черный Поезд címen az énekes 1970-es szovjet kiadású nagylemezén szerepel. A Fáklyában található interjúban azt is megemlítette az énekes, hogy egy moszkvai fellépésen ötször kellett elénekelnie a Fekete vonatot. Emellett Poór másik nagy sikere – Utánam a vízözön – is megtalálható a már említett albumon Koós tolmácsolásában.

Az Illés együttes munkássága is teret kapott a Szovjetunióban: Koós János Ne gondoldja is az 1970-es Melogyija lemezről köszön vissza, és egy szovjet-magyar közös tévéműsor – Fele-fele címen – igazolja, hogy Koncz Zsuzsa is elénekelte az Utcánt még 1967-ben.

Jugoszláviában sem csupán az ottani magyar anyanyelvű énekesek, zenekarok készítettek covert az eredetileg Magyarországon felvett dalokból, hanem magyarországi sztárok is énekelték más hazai előadók táncdalait lemezen. A Vajdaságban élő Lévai Ferenc hangján egy Hollós Ilona és egy Harangozó Teri siker zengett PGP RTB lemezeken a 60-as évek végén, a magyarországi Bakacsi Béla egy Dobos Attila által írt és előadott dalt – A boldogságtól ordítani tudnék – vett lemezre déli szomszédunkban, Hollós Ilona pedig egy olyan kompozíciót énekelt el kislemezén – Fáj a szívem valaki után –, ami Mikes Éva és Korda György műsorából is ismerhető.

A magyarországi Németh József is PGP RTB korongon harsogja a Nem leszek a játékszered című Kovács Kati sikert, a Pókháló az ablakon című Aradszky-slágert és a Bergendy együttestől ismert Vezúvot. A lemezen található negyedik felvétel a Téli szerelem című tévéfilm egyik betétdalának feldolgozása: az Angela című szerzeményt itt egyedül adja elő Németh, ellentétben az eredeti verzióval, amelyen Mikes Éva is közreműködik.

Az újvidéki rádiónak köszönhetően adásba kerültek olyan cover-felvételek is a hatvanas években, amelyek nem kerültek fel lemezre. A korabeli Magyar Szó című lap leadta a Muzsikaszó-jókívánság című rádióműsorba kerülhető dalok listáját, ami azt igazolja, hogy létezik/létezett a Kár a benzinért című filmzenének egy 1966-os feldolgozása Gubik Mirától, és Lévai Ferenctől napjainkban is meghallgatható a világhálóról a Te szeress legalább, aminek eredetije a Szerelmes biciklisták című filmhez íródott.

A második nagy cover-hullám a nyolcvanas évek második felében érte el Jugoszláviát, amikor a lakodalmas rockot játszó ottani zenekarok, előadók – így az Echo, a Cocos és Citrom, a Sógor, Balázs György és Marócsik Ildikó, a Nóri és Non Stop és az Édes csók – adtak ki lemezeket és kazettákat a különféle (Diskos, Jugoton, Jugodisk, ZKP RTVL) kiadóknál. Nem csupán népdalokat és magyar nótákat vettek hanghordozóra, hanem 15-20 évvel korábbi táncdalokat és beat slágereket is eljátszottak a saját stílusukban. Ekkor került lemezre a Csak egy tánc volt, az Így mulat egy beates magyar úr, a Gondolsz-e majd rám, a Lívia, az És én csak énekelek (Hungária), a Mária volt, a Miszter Alkohol és a Találkozás egy régi szerelemmel.

Az Édes Csók elnevezésű női énekes trió egy olyan Hollós Ilona-dalt is műsorára vett – Szia srácok –, ami lemezen csak Jugoszláviában jelent meg még a hatvanas években, a Sógor zenekar pedig egy olyan Bródy-szerzeményt dolgozott fel, amit még a Bojtorján vett először lemezre 1983-ban.

A vizsgált korszakunk vége felé dolgozta át az 1977-es Beatrice-slágert Csuka Mónika, és a Gyere kislány, gyere helyet kapott azon az 1988-as szólólemezén, ami a magyar Proton-Holdex kiadó, valamint a belgrádi székhelyű PGP RTB kiadó jóvoltából Jugoszláviában jelent meg. Ez az album már azután készült, miután megszűnt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliuma. A nagylemez stúdiómunkái Budapesten zajlottak, a préselést a belgrádi kiadó lemezgyára végezte.

Külön csoportot alkotnak azok a coverek, amelyekkel a magyar előadók valamelyik külföldi dalfesztiválon szerepeltek. Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen számtalan dalversenyen szerepeltek művészeink a rendszerváltás előtt, így az azokon elhangzó szerzeményeket hiánytalanul feltárni szinte lehetetlennek tűnik.

A Szocsiban 1967-ben megrendezett politikai dalfesztiválon Máté Péter az Utánam a vízözön című számmal is indult, és innen nem csupán élményekkel tért haza, hanem magával hozta a Komszomolszkaja Pravda nevű újság különdíját, emellett az eredetileg Poór Pétertől ismert sláger rákerült fesztivál legjobb dalait tartalmazó válogatásalbumra.

Az 1975-ös Drezdai Nemzetközi Slágerfesztiválon az Elmegyek német nyelvű verziójával állt pódiumra a táncdalénekes Horváth Attila, és sikeres szereplésének köszönhetően ezt a dalt is tartalmazza a fesztivál legsikerültebb számait bemutató Amiga-nagylemez, ráadásként pedig különdíjban is részesült az előadó. Ugyanúgy keletnémet lemezfelvétel volt a jutalma a korábban a „második” Illés zenekart erősítő Serfőző Anikónak, aki egy régebbi Kovács Kati sikert adott elő németül az 1980-as fesztiválon. Az énekesnő még 1979-ben szakított a zenekarral, és nem sokkal később az NDK könnyűzenei szcénájának szereplője lett, Aniko néven.

Katona Klári legalább két esztendőben „elsütötte” a Hull az elsárgult levél című Malek‒S. Nagy szerzeményt: 1974-ben megnyerte vele a nemzetközi versenyt a Pozsonyi Líra Fesztiválon, a következő évben pedig a bulgáriai Arany Orfeusz Nemzetközi Dalfesztiválon kapta meg a Bolgár Televízió és Rádió különdíját. (Itt két bolgár dalt is előadott.)

Pozsonyhoz kötődik Fábián Éva különdíja is, amit Máté Péter Elmegyek című szerzeményének előadásáért kapott 1983-ban, Bódy Magdi pedig az 1976-os drezdai slágerfesztiválon lett díjazott az Azt mondta az anyukám című Omega dallal. (Sajnos sem Katona Klári, sem Fábián Éva szerepléséről nem készült lemezfelvétel, és a világhálón nem található kép-, vagy hanganyag a szereplésről, Bódy Magdi Omega cover-verziója legalább magyarországi tévéfelvételről lesz majd ismerhető.)

A Különös szilveszter című Várkonyi Mátyás‒Miklós Tibor dal először a Metronom’77 elnevezésű fesztiválon hangzott el a Generál jóvoltából, és egy Sprint-nóta társaságában meg is jelent kislemezen. Két évvel később a sopoti III. Intervíziós Dalfesztiválon a dalt angolul (Take the World by Suprise) énekelte el nagy sikerrel Cserháti Zsuzsa, majd a művésznő 1981-ben megjelent nagylemezén már magyarul hallható a cover. A sopoti előadásának élő felvétele ugyanúgy megtekinthető a világhálón, mint Babits Marcella szereplése a hat évvel későbbi lengyelországi fesztiválon, ahol a Jégszív szólt magyarul a színpadon.

Szerző: Hortobágyi Gábor

Nyitókép: Beatkorszak-blog montázs

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1618124310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása