„Az együttes kellemes, mondhatnám »szelíd« stílusban játszik, számaik dallamosak, s koncertjükön nem fontos a hátsó sorokba ülni, ahogy a mai divatos óriási hangerővel szemben védekezünk” – nyilatkozta a Fáklya című lapnak Vlagyimir Alekszandrovics Dzsanyibekov, szovjet asztronauta, aki két, a Szojuz fedélzetén tett űrutazás között, Moszkvában látta játszani a Kati és a Kerek Perecet. A zenekar kétszer is turnézott a Szovjetunióban, fölléptek Nagy-Britanniában, jól ismerte őket az NDK publikum, közönségdíjat nyertek a drezdai dalfesztiválon, a bemutatkozó albumuk pedig aranylemez lett idehaza. Kik voltak ők és mi lehetett az oka, hogy roppant munkabírásuk és fülbemászó dalaik ellenére sem értek el intergalaktikus sikereket?
A Kati és a Kerek Perec 1975 tavaszán alakult. Az első felállásban a multiinstrumentalista Nagy Katalin énekelt, szaxofonozott és billentyűs hangszereket szólaltatott meg, Kiss Ernő basszusgitáron, Patay Miklós szólógitáron, Fábián Attila tizenkét húros gitáron és fuvolán működött közre, Nagy Béla pedig dobolt. Különösen izgalmassá tette az együttest, hogy nemcsak a névadó, de valamennyi tag több hangszeren játszott – ráadásul mindannyian énekeltek is.
Rutinos, remek muzsikusok alkották tehát a Kati és a Kerek Perecet. A Rádió gyermekkórusában induló, a Bartók Béla zenei szakközépiskolában zeneszerzést és zongorát tanuló, többek között bendzsón, gitáron, mandolinon, marimbán, valamint tenor- és szopránszaxofonon játszó, remek hangú énekesnő, Nagy Katalin alapító tagja volt a csupacsaj Beatricének, és a másik legendás lánybandának, a Vadmacskáknak is, megfordult Radics Béla Tűzkerék nevű formációjában, Kiss Ernővel pedig a Volánban zenéltek együtt. A Kati és a Kerek Perec már a hatodik zenekara volt.
Nagy Katalin. Forrás: Csaba Zoltán archívuma
„Vokális-populáris zenét játszunk – szögezte le a Magyar Ifjúság kérdésére 1975. június 26-án, alig pár hónappal az indulást követően a zenekarvezető Kiss Ernő ‒, s talán nem hangzik szerénytelenül, ha hozzáteszem: a fiataloknak tetszik a stílusunk. Júliusban csütörtökönként a csepeli, a hónap három szerdáján a budai, az utolsó szerdáján pedig a dunaújvárosi ifjúsági parkban lépünk fel. Két alkalommal ‒ vasárnaponként ‒ adunk koncertet a székesfehérvári parkban, majd Balatonaligán nyílik nyári klubunk. Ide énekeseket, együtteseket is meghívunk. A hétvégeken fellépünk Balatonkenesén is, s közös koncertet adunk például a Tolcsvaiékkal.”
A zenekar állandóan úton volt. Játszottak Mohácson, Mosonmagyaróváron és Móron. Fölléptek a földvári Siotour Klubban, színpadra álltak a debreceni ifiparkban, Pécsett ők köszöntötték a fáradt mecseki bányászokat. 1977 októberében ott voltak a BNV területén rendezett Szolidaritási fesztiválon, de ugyanebben az évben zenéltek a sopoti fesztiválon, illetve az Uránia moziban, ahol friss perecekkel lepték meg a népes hallgatóság tagjait. Megénekeltették a szilvásváradi lovarda és a nyárádi klubkönyvtár közönségét, és arra is maradt erejük, hogy gimnáziumi szalagavatókon szórakoztassák a tanulóifjúságot.
Alighanem 1977 volt az első nagy évük. Az Egy dal neked simán a fináléba került a Metronóm ’77 fesztiválon. „Az együttesek versenyét a nem táncolható, a nagy lélegzetű, balladai kompozíciók jellemezték. Itt is hiányzott a lendület és ez alól a versenyt megnyerő Illés-együttes sem volt kivétel. Az igazi meglepetést a Kati és a Kerek Perec jelentette, amely új hangjával, frissességével, szinte teljesen ismeretlenül került a döntőbe” – írta az 1977. augusztus 2-kai Népszavában Mátai Györgyi. Kapuvári Gábor Béla pedig az Élet és Irodalom 1977. augusztus 20-kai számában, a szóban forgó könnyűzenei seregszemléről megjelent írásában a Color és a Piramis mellett, a „tehetséges, új generáció” képviselői között méltatta a Kati és a Kerek Perecet.
Aligha független a metronómos szerepléstől, hogy az Ifjúsági Magazin októberi slágerlistáján feltűnik az Egy dal neked. A Pesti Műsor toplistáján a szakma és a közönség körében is ők lettek az 1977-es év meglepetése, bekerülnek az Egymillió fontos hangjegy című televízió műsorba, és még ebben az évben kijött az első kislemezük is – B-oldalon a Kaszakő együttes Egy csapkodó szárnyú repülő című szerzeményével. „Vidám, pajkos, egyben meghökkentő nevet kívántunk választani, amely tükrözi azt, amit csinálunk” ‒ nyilatkozta a debütáló korong megjelenése után az IM-nek Nagy Katalin.
1978 júniusában érkezett a második kislemez a Hinta és a Jókedvű nap című dalokkal, és ebben a hónapban mutatták be a televízióban az utóbbival azonos című, negyven perc hosszú táncos show-műsorukat, amely – elsősorban az alkalmazott vizuális megoldások és a steril koreográfia miatt ‒ nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Hári Sándor ezt írta róla a Zalai Hírlap hasábjain: „Szitányi András rendezőnek megint sikerült olyan mértékben leszegényítenie a látványt, hogy a műsor csupán a fülnek volt élvezhető. A meztelen állványokra rakott zenekar és tánckar, a hiányos, vagy művészkedően féloldalas világítás, a zene ütemére kapkodó képek, az ugyanolyan beállítások, állandó és kapkodó ismétlése, nem kevésbé a tánckar mindig ugyanolyan, mindig reggeli tornaként ható táncai ma már kétségtelenül Olyan modorosságok, amelyek elsilányítják a tévé hasonló műsorait. Éppen ideje volna már némi újításnak.”
Hogy ezt a tanácsot fogadták-e meg vagy sem, nem tudni, mindenesetre Nagy Kati nem sokkal az idézett sorok megjelenését követően osztott meg az Ifjúsági Magazin olvasóival egy, az együttes színpadi megjelenésével kapcsolatos kulisszatitkot: „A sarkon levő háztartási boltban vettem 100 méter alufóliát és két tekercs cellux-ragasztót. Ebből készült a zenekar új ruhája. Valamivel többe került 10 forintnál.” Feltehetően ez a szerelés látható az 1978 decemberében a boltokba került harmadik kislemez – rajta a Kölcsönálom és a Csillagszórós éjszaka című szerzemények ‒ borítóján.
A Kati és a Kerek Perec harmadik kislemezének borítója. Forrás: discogs.com
Egy IM-megjelenésnek egyébként elképesztő hatása volt akkoriban. Ezt jól mutatja tán, hogy egy másik, rövid interjú után ‒ amelyben az énekesnő arról tett említést, hogy várják a rajongói leveleket és aláírt fotókat küldenek cserébe vissza ‒ pár hónap alatt harmincezer fiatal írt nekik. Ám a Kati és a Kerek Perec népszerűségét jól mutatja azt hiszem az is, hogy a Pajtásban egy alkalommal a zenekar neve volt a keresztrejtvény megfejtése.
Diszkó vagy rock?
A korabeli ifjúsági sajtó írásait böngészve szembetűnő, hogy a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején a zenerajongó fiatalok számára (szinte egymást kizáró módon) két út kínálkozott. A felhőtlen, könnyed témákat ígérő tánczene és a fémesebb ízű, az élet árnyékosabb oldalát megénekelni sem rest rock. Az újságírók természetesen a Kati és a Kerek Perecet is igyekeztek elhelyezni ebben a dichotómiában, a zenekar első nagylemezének megjelenését követően azonban Kiss Ernő csattanós választ adott a Magyar Ifjúság hasábjain: „Együttesünk nem tartozik sem a diszkóhoz, sem a rockhoz, mi egyszerűen a saját zenénket játsszuk.”
Hogy az ifjúsági sajtóban sugallt kétosztatúság mégsem volt teljesen légből kapott, azt mindennél pontosabban leképezi a kiskunfélegyházi Vízhányó Ernőnek az Ifjúsági Magazinban közzétett apróhirdetése: „ABBA posztert, Bud Spencer, Kati és a Kerek Perec képet ajánl, Kiss, Pink Floyd, Deep Purple és Uriah Heep képekért.” (Kétség sem férhet hozzá: Ernő ezen a ponton tudtára adta országnak, világnak, hogy immár a vadabb oldal felé kíván tájékozódni.)
Forrás: Csaba Zoltán archívuma
Létezhetett-e esetleg megoldás a feloldhatatlannak látszó műfaji-meggyőződésbeli ellentétekre? Az IM 1982. áprilisi számának Válogatott magánügyek című rovatában egy, a gordiuszi csomó átvágására vállalkozó tanácsra bukkanunk: „18 éves fiú vagyok, intelligens, és azt mondják, elég helyes csöves. Nemrég belegabalyodtam Nagy Katalinba, a Kati és a Kerek Perec együttes nőtagjába. Nem tudom, miért szeretem, amikor még a zenéjüket is utálom. Tudsz valami magyarázatot?
»Szomorú fiú«
A válasz így szól:
„Valószínűleg azért, mert a szerelem nem ismer zenei határokat sem!”
Az 1979 nyarán rögzített nagylemez munkálatainak Nagy Kati és Kiss Ernő már Bardóczi Gyula dobos, valamint Végvári Ádám énekes, gitáros, dalszerző társaságában látott hozzá a zenekar. „Talán romantikusabb és szentimentálisabb is lett, mint eredetileg akartuk, de ez szerintem végül is olyan, mint a mai fiatalok: szakadt farmer ide vagy oda, akkor is ugyanúgy szeretnek és szerelmesek, mint a régiek ‒ semmi se változott” ‒ mondta az együttes nevét viselő albumról a Pop Magazinnak Kiss Ernő.
Amikor pedig a Magyar Ifjúság kérdezte a Kati és a Kerek Perecről, így válaszolt: „Vidám, derűs életérzést szeretnénk számainkban, koncertjeinken átadni. Mesélni a családról, hajdani szerelmekről, gyermekkorunk sárga villamosáról vagy éppen egy kiránduláson látott cigányasszonyról.”
Nos, igen. Ezt támasztják alá korongon hallható dalok címei is ‒ a Szeress, amíg élsz, a Fátyoltánc, az Ő az a cigánylány, a Villamos szerelem, vagy a hosszú ideig a slágerlisták élmezőnyében tanyázó Tizenöt nyár. Megint rengeteg fellépés következett, futott a banda szekere. Wilpert Imre, a Pop Magazin hasábjain megjelent ajánlójában az ABBÁ-hoz hasonlította a Kati és a Kerek Perec törekvéseit. Azt írta, Nagy Katiék igényes, szórakoztató zenét játszanak.
Az ugyanebben a lapszámban közölt írásában Fábián Tibor már szigorúbb hangot ütött meg a lemezzel kapcsolatban, és a következőképpen szellemeskedett: „A sütő (mármint a stúdió) nagyon jól működött, de az elkészült perececskék mégsem sikerültek. Talán mert nem volt egyforma az alapanyag, talán mert egyiket-másikat agyongyúrták, vagy éppenséggel nem eléggé dolgozták meg. Az is lehet, hogy kevés volt az élesztő a tálban, esetleg a liszt volt kicsit dohos, így aztán egyik perec se sikerült igazán kerekre és ropogósra, legtöbbjükről a pikantériát megadó sós tejföl is lemaradt.”
A Kati és a Kerek Perec 1979-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A közönség másként gondolta. A kezdésként huszonötezer példányban nyomott nagylemezből ezért sürgősen újabb kópiákat kellett préselni Dorogon, és rövid időn belül gazdára talált a bearanyozódáshoz szükséges százezer darab. A zenekar azonban nem ült a babérjain. A Disco Party című, Donna Summer-, Boney M-, Bee Gees- és ABBA-dalokat újraéneklő kiadványon a Neotonnal közösen vették fel a Fernandót. Mintha itt volna tetten érhető a pillanat, amikor a lemezgyárban felismerik: csak egy maradhat.
A találgatások helyett adjuk át a szót Lukács Ákosnak, aki 1994-ben, az Ádám’s Family tagjaként idézte fel a Kurír számára a régi történetet: „Kellett csinálni a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján egy magyar sztárcsapatot, amely slágerzenét játszik, és a nemzetközi színtérre is kiléphet. Két banda látszott erre esélyesnek: a Neoton meg a Kati és a Kerek Perec. Erdős Péter a Neotont választotta, s elhívta a másik zenekarból Bardóczi Gyuszit meg Ádámot. Mi van, ha fordítva dönt, és mondjuk Jakab Gyurit viszi oda? Nos, a Neoton meghódította Japánt is, a Kati és a Kerek Perec viszont viharos gyorsasággal eltűnt a hazai színpadokról.” (Bányai György: Kuríros zenebona, 1994. november 14.)
A mából nézve szimbolikus talán, hogy míg a Neoton az új kontinenst felfedező vezérhajóról énekelt, a Kati és a Kerek Perec viszont a jéghegynek ütköző Titanicot választotta daltémának. (Tegyük gyorsan hozzá, hogy Haiti partjainál a Santa Maria is zátonyra futott.) Hogy a Lemezgyár, netán maga Erdős Péter volt-e a Nagy Katiék útját álló jéghegy, csak komolyan valószínűsíthető, az viszont teljesen bizonyos, hogy hirtelen indult süllyedésnek a csapat. Míg a hazai nézőknek levetítették a Kati és a Kerek Perec Üvegszív címmel, 1980-ban elkészült második tv-showját, a zenekar még a Szovjetunió területén turnézott, Zalatnay Sarolta társaságában.
„A BAM vasútvonal építői előtt ‒ Uszty-Ilimszkben és Bratszkban ‒ léptünk fel, s máig emlékezünk a hatalmas, csodálatos tajgai tájra, a vasútvonalat építő bátor fiatalokra, akik között ott voltak a magyarok, a Kun Béla nevét viselő csapat tagjai is” – mesélte a nem könnyen feledhető koncertkörútról a Fáklya című lapnak Nagy Katalin. Itthon viszont egyre kevesebbet lehetett olvasni a kitűnő dalszerző Végvári Ádámot, és a remek ütőhangszeres Bardóczi Gyulát elveszítő csapatról, amelyhez 1980-ban Mikulcza Sándor (ének, gitár) és Babarik Vince (dob) csatlakozott. Míg a Neoton – nem függetlenül a Kati és a Kerek Perecből átigazoló zenészek lendületétől – az egekbe tört, Nagy Katiék viszont hiába rögzítették az omegás Benkő Lászlóval a második nagylemezt, és hiába fogyott szép példányszámban az 1982-ben megjelenő, Szerpentin című korong, a korábbi sikereiket nem tudták már megismételni.
1981. augusztus 22-én ott voltak például a Hajógyári-szigeten rendezett Szuperkoncert fellépői között, de a zenéjük durván kilógott a lineup-ból, így aztán csúnyán megégtek a színpadon. A Jövő Mérnöke című lapban, 1981. szeptember 5-én megjelent írásában (Ó)molnár Miklós így fogalmazott: „Akadtak persze zenekarok, amelyeket a »keményebb«, bőrös rockerekből álló közönség már elviselni sem tudott. A Kati és a Kerek Perec nevű meglehetősen együgyű diszkó-sémákkal kínlódó csoportosulást lepfujolták, kukoricacsutkákkal lehajigálták a színpadról. Mindenesetre jólesett látni a spontán véleménynyilvánítás eme kézzelfogható formáját, amely nem árthatna néhány csapnivaló színházi produkciónak sem.”
Igazságtalan volna persze ezen egyetlen – ráadásul stílusidegen közegben lezajlott – fellépés alapján megítélni, hogy 1981-ben milyen formában volt a zenekar, hiszen a második lemez felvételeit követően, de még a megjelenése előtt újból körbejárták az országot. Különös, hogy a Szerpentin mesterszalagja a rögzítés után közel egy esztendőt pihent, mielőtt elkezdték volna sokszorosítani, és sokat sejtető a Pick-upnak a lemezről írt recenziója is: „Furcsa paradoxon: a Szerpentinből kiderül, hogy a Kati és a Kerek Perec kompozíciós képességei fejlődtek, a lemez egészében mégis kevésbé karakteres, mint az előző volt. Korábbi sikeres dalaikhoz hasonlítva az új produkciót, úgy tűnik, a zenekar nem azt csinálja, amihez igazán ért.”
Nagy Katalin. Forrás: Csaba Zoltán archívuma
A lemez megjelenését követően két évig együtt volt még a Kati és a Kerek Perec. Aztán… hirtelen vége lett.
„Hét évet ‒ egyáltalán nem hét szűk esztendőt ‒ töltöttünk együtt a zenekarral. Bejártuk közben Kelet- és Nyugat-Európát. Rengeteget koncerteztünk, nem panaszkodhattunk, a sikerek sem maradtak el. Mindenütt szívesen fogadtak minket. Ennek ellenére, 1984 nyarán elbúcsúztam a fiúktól. Azóta önállóan dolgozom” ‒ mesélte a Magyar Ifjúságnak 1986 októberében Nagy Katalin.
A zenekar többi tagja hosszabb nyugati vendéglátózásra szavazott, az énekesnő pedig Kuvaitban, Egyiptomban és Angliában vállalt egy-egy hónapos megbízatást. Aztán elmaradt a színpadról. A külföldi fellépéseinek gázsijából a budapesti József körúton nyitott kisállatkereskedést, később pedig Horváth Dezsővel és Kemény Györggyel közösen állatszakácskönyvet adott közre, Nálatok esznek-e az állatok? címmel. Kerülte a nyilvánosságot és mintha a sajtó is megfeledkezett volna róla. 2010-ben hunyt el. Csendben, magányosan.
Szerző: Vass Norbert
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
