Farmernadrág és almabor, perzselő napsütés vagy éppen hidegen kopogó eső. Rekedt torkok, széttáncolt cipők, lopott csókok és egy őszinte ölelés. A Kádár-kor legemlékezetesebb, legmeredekebb vagy éppen legmókásabb fesztiválélményeit várjuk! Te mikor, hol élted át? Meséld el nekünk!
„A mai napig furcsán fogok le pár akkordot” – interjú Virányi Attilával
Virányi Attila hangmérnök, basszusgitáros, zeneszerző, a hatvanas évek végén alapította meg a Metropolt, az első erdélyi rockzenekart. Az élő legendát a kezdeti évekről kérdeztük, de szóba került egy Fekete-tengeri delfin show is.
„Valaha zenész volt” – Szörényi Levente a Népstadionban és a Les Amisban
A Les Amis egy barátságos budai bár volt az 1980-as években a 2. kerületi Rendőrkapitányság szomszédságában, nagyjából tíz lépcső vezetett le a meghitt fényekkel kivilágított szuterénbe. 1986 egy októberi péntek estéjén ott ültünk a barátnőmmel, és ahogy az hétvégéken lenni szokott, teltház volt, csupán egyetlen üres asztal várta még „foglalt” táblácskájával a vendégeit.
Egy hely, amit nem lehet pótolni – a Budai Ifjúsági Park könyves és filmes emlékezete
Bár a Budai Ifjúsági Park (BIP) története 1984-ben zárult le, már három évvel korábban tudni lehetett, hogy a hazai populáris zene tán mindmáig legfontosabb helyszínének napjai meg vannak számlálva. Érdekes belegondolni, hogy amennyiben nem hanyagolták volna el a szórakozóhely karbantartását, és ennek következtében nem omlik le a létesítmény jobb oldali feljárórámpája az 1980. május 27-én megrendezett Edda-koncert ideje alatt, vajon hogy alakult volna az Ifjúsági Park sorsa.
„Mi voltunk a Kárpát-medence első lányzenekara” – interjú Józsa Erikával
Józsa Erika újságíró, zeneszerző, szövegíró és előadóművész, a hetvenes évek legismertebb erdélyi folkénekese, a rendszerváltás előtti években pedig a Román Televízió magyar nyelvű adásának arca, bemondónője volt. 1986-tól Ausztráliában folytatta újságírói, zenészi hivatását, de továbbra is szoros kapcsolatot ápolt szülőföldjével. Páratlanul gazdag pálya az övé, amelynek ezúttal a kezdeteiről beszélgetett Zilahi Csabával.
„Füst, melósok, komor tekintetek” – Riskó Géza Edda Művek Miskolc című könyvéről
Riskó Géza kötete a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején kialakult ifjúsági kultúra fontos dokumentuma. Kétségtelen ugyanis, hogy az Edda ennek az időszaknak az emblematikus zenekara volt. Slamovits István dalszövegei pontosan ragadták meg a korszakot, így aligha véletlen, hogy olyan sok embert meg tudtak szólítani. A könyv előszavát jegyző Vitányi Ivánt is például, pedig a neves szociológus akkoriban már a hatvanhoz közeledett. Riskó szerencsére még időben írta meg az Edda Művek Miskolc című biográfiát, hiszen a kézirat lezárása után a zenekar (ebben a felállásban legalábbis) csupán háromnegyed évig működött.
„Miért kell a dal, ha nem hallják az emberek?” ‒ Ötven éves a Generál Staféta című nagylemeze
Az 1972-es Ki Mit Tud?-ot megnyerő Generál együttes – ahogyan az szokás volt – automatikus szereplési lehetőséget kapott a ’72-es táncdalfesztiválon, ahol Koncz Tibor és Szenes Iván Mit tehet az ember egy eltört szerelemmel című slágerét adták elő. A dal persze jól szólt a fiatal és friss Generál, valamint a tehetséges és gyönyörű lányokból álló Mikrolied vokál (a zenei szakkifejezés, a „mixolíd” nyomán) előadásában, de mégsem volt olyan érdekes.
Cseh Tamás és Viszockij indulatai
A hetvenes évek eleje, annak minden szűkösségével és szabadságvágyával egyetemben. Kádári idők, amikre néha már úgy emlékezünk, hogy nem is volt vészes ‒ barakk, a legvidámabb. Könnyen elfeledkezünk a gyülekezési tilalomról (tíznél többen nem nagyon csoportosulhattak az utcán), az írógépek nyilvántartásáról (hogy elcsíphető legyen, aki tiltott szövegeket másol) a káemkáról, vagyis a közveszélyesnek minősített munkakerülésről, vagy a ref-ről, ami nem egy dal visszatérő refrénje, hanem rendőri felügyeletet jelent. Ha valaki botlott, arra gondosan ügyeltek, hogy a következő bevarrása visszatartó erejű legyen.
„Frank Zappa és Bartók Béla között” ‒ a Theatrum
Egy találkozás az Astoriánál, illetve egy éjszakai séta Budapesten: ez a két, látszólag mindennapos esemény hívta létre a hazai progresszív rock két fontos képviselőjét; a Syriust, valamint a Theatrumot. A két zenekarnak nemcsak az indulása, hanem sajnos a vége is hasonlóképpen alakult: lassú szétforgácsolódás következtében múltak ki.
Szabadnak lenni kívül és belül – 75 éves Török Ádám
„Ez a dal rólunk szól, fiatalokról, a szabadságról” ‒ mondta a mikrofonba egy karcsú, magas, hosszúhajú srác, akiről a nézők többsége akkor még nem sokat tudott. Aztán a színpadról elindultak a különlegesen fénylő, szívekig érő, tudatot felkorbácsoló hangok hullámai és a fuvola magas regiszterein keresztül testet öltött a tömeg szabadságálma. A diósgyőri stadionban húszezer ember vált hirtelen, röpke háromnegyed óra erejéig egyetlen közös akarattá. Szabadok akartunk lenni, kívül-belül, határok nélkül. Ötven évnyi távolságból is köszönet érte annak a srácnak, aki társaival ezt az érzést nekünk adta, és Isten még sokáig éltesse erőben, egészségben a 75 éves Török Ádámot!