A GrundRecords jóvoltából 2022 nyarán jelent meg egy CD, amelyen az Omega kislemezeinek digitálisan felújított felvételei találhatók. Köztük annak az 1966-ban és 1967-ben napvilágot látott négy SP-nek a hanganyaga, amelyeken a zenekar külföldi slágereket adott elő. Ezen a nyolc felvételen Benkő, Laux és Kóbor mellett Kovacsics András pengette a gitárt, Varsányi István volt a basszusgitáros és Wittek Mária, valamint Somló Tamás énekelt.

Az „a” betű nem elütés! Pank, nem pedig punk, mert azt pánknak kell ejteni. Mi pedig pankok voltunk akkoriban. De némi előzmény is álljon itt, ami segít rávilágítani, miért is volt nagy szám a Totál ’85 fesztivál.

Olyan volt, mint az első csók. Messze nem tökéletes, de rólunk szólt, és megismételhetetlen volt, hiszen az első mindenből ilyen. Régóta álmodoztunk róla, elképzeltük milyen lehet. Végül beteljesült! Kóstoló volt egy olyan életérzésből, amiről csak külföldről beszivárgó hírek suttogtak nekünk valamit. Messze nem volt tökéletes, minden tekintetben messze állt Woodstocktól, de a miénk volt, rólunk szólt.

2023. július 7-én ünnepeljük a legeredetibb magyar gitáros, Barta Tamás hetvenötödik születésnapját. Ebből az alkalomból kérdeztük Herskovits Ivánt, hogy áll a Barta Tamásról írott könyve, valamint a legutóbbi beszélgetésünk óta jutott-e újabb információkhoz, dokumentumokhoz kutatásai során.

Az 1980-as években több magyar rockzenekar alakult Székelyudvarhelyen, annak ellenére, hogy a Ceaușescu-diktatúra egyre elviselhetetlenebbé vált akkoriban. Az együttesek közül megemlíthetjük a Kronoszt, a Fédert, a Passiót, valamint a Gránitot. Ezek a zenekarok igyekeztek kiszolgálni a helyi és a környékbeli fiatalok szórakozási lehetőségeit, ugyanakkor önálló szerzeményeikkel részt vettek a megyei és országos versenyeken, ahol magyar vagy románra lefordított dalokkal sikerült jelentős eredményeket elérni.

„Ha egy ember harminc éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont harminc fölött nem konzervatív, akkor nincs esze” ‒ mondta Sir Winston Churchill. Nos, az idézet hitelesen jellemez engem. Ha valaki, akivel 1973-ban találkoztam Miskolcon, az első magyar Popfesztiválon, megkérdezné az ismerőseimet, milyen ember vagyok, akkor nagyon meglepődne. Hogy miért mondom ezt? A jelenben egy éppen nyugdíjba vonult, katolikus hitét gyakorló kétgyermekes anya, egy unokás nagymama vagyok, és mindezt büszkén vállalom.

Június van. Egy szokványos nyári hétvége. Látni még az éjszakai zápor nyomait. Nedves az úttest, a mélyedésekben esővíz gyűlt össze. A felkelő Nap első sugarai megcsillogtatják a nedves fűszálakat. A kis élelmiszerbolt előtt tejtermékekkel teli műanyagládákat dobálnak a rakodók. Kóválygó, álmos emberek indulnak a munkahelyük felé. Mindennapos dolgok. Azonban ez a nap mégis különbözik a többitől. A kisvárosban rockfesztivált rendeznek!

Reszket a hold a tó vízén... Kicsit szomorkás a hangulatom... Lehet, hogy szép nem vagyok, de mégis hódítok... Fogj egy sétapálcát... Slágerek, amelyeket Németh Lehelnek köszönhetünk. Németh Lehel a Kádár-korszak első magyar sztárja volt ‒ egy olyan időszaké, amikor a rendszer a sztár szót, ha nyíltan nem is tiltotta, de semmiképpen nem támogatta.

1973-tól Magyarországon sokan és sok helyen kiabáltak könnyűzenei fesztiválokon. Voltak, akik az újdonság örömétől, mások talán a bálványuk látványától megittasodva, de akadtak, akik talán a könnygáztól. A „Minden az enyém” című, június 9-től először Miskolcon látható kiállítás tizenhét fesztivál nyolcvanhat fotóját felvonultatásával hív bennünket időutazásra.

„Elegünk van a stopból!” ‒ jelenti ki az 1973-as diósgyőri fesztiválról készített, Ifjúsági park ‒ zenéből című dokumentumfilm egyik riportalanya Végh Miklósnak, és a nyitó képsor láttán, amelyen fiatalok integetnek reménytelenül az elhaladó autósoknak, ezen nemigen lehet csodálkozni. Azonban nem ez volt az egyetlen probléma, amellyel a fesztivál látogatóinak szembesülni kellett: a felnőtt társadalom ellenérzései, nem beszélve a hatóságok zaklatásairól. Gittinger Tibor emlékei szerint