Radics Béla mítosza olyan erős, hogy napjainkig három könyv is napvilágot látott róla, a sajátomból 2020-ban javított, bővített kiadás is megjelent. De most természetesen nem erről lesz szó.

Képzeljük el, hogy a késő nyolcvanas években az osztrák fővárosban töltünk egy napot, és elsuhan mellettünk egy Velorex elnevezésű járgány, amire a következő szöveg van kurta betűkkel felfestve: „A kelet- és összeurópai rocksámán felkeresi Bécset a nyugati kultúra megtisztítása végett”. Waszlavik „Gazember, Petőfi, Velorex, Sámán, Ullmann Mónika” László ma hetven esztendős, úgyhogy felkerestük, és hosszan beszélgettünk vele. Mivel a letűnt idők ikonikus történeteinek talán legautentikusabb letéteményese a mindenhol otthonosan mozgó háttérember távlatából tekint az emlékezetes eseményekre, ezért kellően messzelátó és kritikus szemmel szemlél(tet)i a Beatrice-legendárium sokszor és sokak által elmesélt részleteit. Saját „karrierkrónikája” mellett leginkább jellegzetes ragadványneveinek genealógiájáról faggattuk, így szabadon és kötetlenül bolyonghattunk a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek ellenkulturális világában.

Kóbor Jánosról lehetetlen múlt időben beszélni, így hát nem is teszem. Eme írás nem is nekrológ, inkább valamiféle összegző méltatás. Gondolatfolyam valamiről, amit oly sok rajongó kutatott, próbált megfejteni, de valószínűleg egyikünknek sem sikerült teljes mértékben. Vajon mi lehet az Omega titka? Vajon mi lehet Kóbor János „varázserejének” titka?

Az Omega vitán felül az egyik legnagyobb magyar rockzenekar. Több mint fél évszázados pályafutásuk során a műfaj számos mérföldkövét tették le, ehhez képest történelmük dokumentálása a lemezeken és videókon túl eléggé hiányos. A nagy rocklexikonokban és különféle, a műfaj és a korszak egészét vizsgáló könyvekben persze kiemelt helyük van, de átfogó, hivatalos Omega-könyv eddig nem jelent meg. Kóbor János közel egy évtizede ígéri ennek megvalósulását, de félő, hogy erre már nem fog sor kerülni. Mihály Tamás, az együttes néhai basszusgitárosa 2014-ben megjelent könyvében megírta a saját nézőpontját, ami nyilván szubjektív, a teljesség igénye nélkül készült (ezzel együtt szerethető) leírása volt a történetnek. Hét évvel később az együttes gitárosa, Molnár György (Elefánt) jelentkezett egy vékony, de annál tartalmasabb kötettel.

A Locomotiv GT hivatalosan 1971 áprilisában alakult és már a nyár elején a Rottenbiller utcai MHV-stúdió falai között találta magát, megközelítőleg két hónappal azután, hogy megkezdték a munkát az új, immár közös dalokon.

Amikor 1983. december 30-án az Egyetemi Színpadon befejeződött az Európa Kiadó búcsúkoncertje, úgy tűnt: egy újabb, jobb sorra érdemes zenekar vált a múlt részévé, ráadásul anélkül, hogy legújabb, pályafutásuk csúcsát jelentő műsorukat rögzítették volna. Aztán máshogy alakult.

Be kell vallanom, elfogult vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban. Mind a főszereplőt, Rudán Joe-t, mind pedig a szerzőt, Szentesi Zöldi Lászlót a barátomnak mondhatom.

2018. szilveszterén a pécsi belváros egyik régi épületében ünnepeltünk barátaimmal. Az est folyamán hozzám fordult a házigazda: Jóska, az édesapám hagyatékában fennmaradt egy csomó koncertplakát, nézd meg őket, téged érdekel az ilyesmi. Tényleg minden úgy történt, ahogy az efféle történetekben lenni szokott: a nappali kanapéjának ágyneműtartójából vaskos mappa került elő, zsúfolva a nyolcvanas évek plakátjaival. A plakátok valamikor Apró Antal Zoltán pécsi népművelő tulajdonában voltak. Ennek egy részét mutattuk be a Zsolnay Negyed E25-ös épületében A „DOZSO” az új hullám évtizedében. Egy pécsi művelődési ház a nyolcvanas évek kultúrájában című kiállításon (kurátorok: Doboviczki Attila, Havasréti József, Szijártó Zsolt), számos hozzájuk kapcsolható dokumentum kíséretében.

Koncz Zsuzsa második albuma volt az első nagylemez, amit kizárólag az Illés együttessel közösen készített. A Szerelem igazi beatlemez, találhatók rajta balladák, soulos-, rockos dalok és versmegzenésítések is, no meg az André – amivel Koncz Zsuzsa szinteket lépett előadóként.

Az 1972-es fesztivál minden várakozást fölülmúlt, óriási hírnévre tett szert, Zoltán Aladár zenetudós szerint az itt leját­szott dalok közül egy pár megállta volna a helyét San Remó-i fesztiválon is. Az öt naposra bővült rendezvényen (szept. 19–24.) megtöbbszöröződött a részt­vevők és a közönség száma is. Utóbbiak nagy részének nem is sikerült bejutni a zsúfolt termekbe, így az utcán és a folyósokon lézengtek a zenekedvelők (ezt később a hatóságok fel­használták a rendezvény ellen). A fesztivál népszerűségét jelezte, hogy rengeteg fiatal vett részt a megyén kívülről is.