Az Omega vitán felül az egyik legnagyobb magyar rockzenekar. Több mint fél évszázados pályafutásuk során a műfaj számos mérföldkövét tették le, ehhez képest történelmük dokumentálása a lemezeken és videókon túl eléggé hiányos. A nagy rocklexikonokban és különféle, a műfaj és a korszak egészét vizsgáló könyvekben persze kiemelt helyük van, de átfogó, hivatalos Omega-könyv eddig nem jelent meg. Kóbor János közel egy évtizede ígéri ennek megvalósulását, de félő, hogy erre már nem fog sor kerülni. Mihály Tamás, az együttes néhai basszusgitárosa 2014-ben megjelent könyvében megírta a saját nézőpontját, ami nyilván szubjektív, a teljesség igénye nélkül készült (ezzel együtt szerethető) leírása volt a történetnek. Hét évvel később az együttes gitárosa, Molnár György (Elefánt) jelentkezett egy vékony, de annál tartalmasabb kötettel.

A Locomotiv GT hivatalosan 1971 áprilisában alakult és már a nyár elején a Rottenbiller utcai MHV-stúdió falai között találta magát, megközelítőleg két hónappal azután, hogy megkezdték a munkát az új, immár közös dalokon.

Amikor 1983. december 30-án az Egyetemi Színpadon befejeződött az Európa Kiadó búcsúkoncertje, úgy tűnt: egy újabb, jobb sorra érdemes zenekar vált a múlt részévé, ráadásul anélkül, hogy legújabb, pályafutásuk csúcsát jelentő műsorukat rögzítették volna. Aztán máshogy alakult.

Be kell vallanom, elfogult vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban. Mind a főszereplőt, Rudán Joe-t, mind pedig a szerzőt, Szentesi Zöldi Lászlót a barátomnak mondhatom.

2018. szilveszterén a pécsi belváros egyik régi épületében ünnepeltünk barátaimmal. Az est folyamán hozzám fordult a házigazda: Jóska, az édesapám hagyatékában fennmaradt egy csomó koncertplakát, nézd meg őket, téged érdekel az ilyesmi. Tényleg minden úgy történt, ahogy az efféle történetekben lenni szokott: a nappali kanapéjának ágyneműtartójából vaskos mappa került elő, zsúfolva a nyolcvanas évek plakátjaival. A plakátok valamikor Apró Antal Zoltán pécsi népművelő tulajdonában voltak. Ennek egy részét mutattuk be a Zsolnay Negyed E25-ös épületében A „DOZSO” az új hullám évtizedében. Egy pécsi művelődési ház a nyolcvanas évek kultúrájában című kiállításon (kurátorok: Doboviczki Attila, Havasréti József, Szijártó Zsolt), számos hozzájuk kapcsolható dokumentum kíséretében.

Koncz Zsuzsa második albuma volt az első nagylemez, amit kizárólag az Illés együttessel közösen készített. A Szerelem igazi beatlemez, találhatók rajta balladák, soulos-, rockos dalok és versmegzenésítések is, no meg az André – amivel Koncz Zsuzsa szinteket lépett előadóként.

Az 1972-es fesztivál minden várakozást fölülmúlt, óriási hírnévre tett szert, Zoltán Aladár zenetudós szerint az itt leját­szott dalok közül egy pár megállta volna a helyét San Remó-i fesztiválon is. Az öt naposra bővült rendezvényen (szept. 19–24.) megtöbbszöröződött a részt­vevők és a közönség száma is. Utóbbiak nagy részének nem is sikerült bejutni a zsúfolt termekbe, így az utcán és a folyósokon lézengtek a zenekedvelők (ezt később a hatóságok fel­használták a rendezvény ellen). A fesztivál népszerűségét jelezte, hogy rengeteg fiatal vett részt a megyén kívülről is.

A CPg legendája és hatása nagyon erős. Ha „a” magyar punkzenekarra gondolunk, egyből a szegedi banda ugrik be, ami azért egyszerre különös és gyönyörű, mert az 1982-es és 1983-as évben összesen tízegynehány koncertet adtak.

Ha egy művészt kell kiemelni a magyar muzsikusok mezőnyéből, aki világszínvonalú technikai tudást birtokolt, megtestesítette a bohém zenész prototípusát, játszott mindenkivel, aki számít és tudását nem őrizte féltékenyen, sőt: zenészek generációit tanította, egy név jut eszébe mindenkinek: Kovács Gyula zeneművész-tanár, minden magyar dobos Atyamestere.

Frenreisz Károly mindig is az együttesei szabadságáért küzdött: hogy méltóképpen elismerjék, és külföldön is komolyan vegyék őket. Beszélgetésünkben a Metro, az LGT és a Skorpió legemlékezetesebb fellépései, a hangszermánia, és persze az is szóba kerül, hogyan fért el egy évben többszáz koncert határon innen és túl.