Szimatszatyor, Ricse-kendő, tagsági igazolvány. Egy aláírt szalvéta, egy tépett fénykép vagy egy megsárgult levél. Fiatalságunk vágyott és féltve őrzött kincsei. A Volt egyszer egy beatkorszak-blog szerkesztősége, az NKA Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület a tavalyi Hogyha hallom én, minden az enyém! című pályázat sikerén felbuzdulva ismét közös emlékezésre hívja a hazai beat, pop és rock rajongóit. A 2021 őszére tervezett, a rendszerváltozás előtti magyar könnyűzene és a vizualitás kérdéseit körüljáró konferenciához illeszkedve ezúttal zenekarokhoz, koncertekhez vagy klubokhoz kapcsolódó tárgyakat, illetve ezekről szóló történeteket keresünk.

Annyi története van, hogy egy vastagabb könyvbe sem férnének el. Valószínűleg sok százat már ezeregyszer elmesélt. Éppen ezért egy Szigeti Ferenc-interjú nehézsége épp a látszólagos könnyedségében rejlik, hiszen csak szemelvényeket tudunk felvillantani a néhai Sigma és Corvina együttesek dalszerző-gitárosának, valamint a Karthago dalszerző-gitáros-zenekarvezetőjének eseménydús életéből.

Nehéz erről a könyvről ömlengés nélkül írnom. Gyerekkorom, rocktörténeti érdeklődésem eszmélésének egyik sarokpontja volt ugyanis A rock napszámosai című Ómolnár Miklós-kötet. És mióta az egyik fejezetének szereplőjéről, Nemes Lászlóról önálló könyvet írtam, pláne a szívem csücske a téma.

A Hungaria együttes 1971 tavaszán Fenyő Miklós, Sipos Péter, Barta Tamás, Csomós Péter, Tóth József felállásban készítette el második, Tűzveszélyes című nagylemezét. Ebből az alkalomból a Kanadában élő Sipos Péterrel, az együttes akkori basszusgitárosával és szerzőjével készítettünk interjút.

1970 tavaszán az Ifjúsági Magazin játékos szavazást hirdetett. A játék célja az volt, hogy az újság olvasói állítsanak össze egy képzeletbeli „szuper együttest” a népszerű beatzenekarok tagjaiból. Kicsit később ezt a „versenyt” a zenész-szakma berkein belül is megrendezték, a két voksolást 1970 júliusában zárult le.

Hetvenöt éves a magyar dal apja. Bródy Jánossal megörökölt nyakkendőről, a hazai rocktörténet origójáról, klubok előtt kígyózó végtelen sorokról, hajnalig tartó szalagavató bálokról, sörben és virsliben rendezett gázsikról, és a szólókarrierje beindulásáról is beszélgettünk.

A romániai Electrecord sosem folytatott túl széles körű kiadói tevékenységet. Minden bizonnyal a helyi piac korlátai is befolyásolták, hiszen az országban a szocialista évtizedek alatt az életszínvonal nem volt olyan magas, hogy a hanglemezes hobbi általánosan elterjedtnek számíthatott volna. Összehasonlításul: a nyolcvanas években, az akkoriban huszonhárom-milliós országban hétmillióra volt tehető a legmagasabb évi lemezkibocsátás, míg a tízmilliós Magyarországon ez a szám ugyanez idő tájt kilencmillió körül járt. De milyen magyar lemezek jelentek meg Ceaușescu országában?

A hatvanas évek végétől a magyar könnyűzene meghatározó alakja Erdős Péter, aki hivatalos titulusa szerint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) jogtanácsosa (1968-tól) és a sajtóosztály vezetője volt, valójában azonban a könnyűzenét érintő minden jelentős döntés hozzá köthető. A „popcézár” az 1970-es évek második felében új célként jelölte ki a magyar könnyűzene számára a külföldi, elsősorban nyugati piacok meghódítását.

A hetvenes-nyolcvanas évek underground dalköltészetének gondosan válogatott darabjait kivételes érzékenységgel örökítette meg Kamondy Ágnes. A Dalok Közép-Nirvániából című estje, illetve a hozzá kapcsolódó, 1993-ban rögzített, azonos elnevezésű hanganyag jelképesen is lezárta a hetvenes, nyolcvanas évek földalatti korszakát, de egy pillanatra kiengedte még annak palackba zárt szellemeit.

Az Indián, akit kisiskolásként rövid úton eltanácsolt a zongoratanár. Később aztán minden hangot megismert a hangszeren, és az ország egyik legjobb gitárosa lett. Karácsony James a Ferm és a Generál után került a Loksiba. Kijárta a rock and roll-iskolát és hosszú évtizedeken át azóta is jelesre vizsgázik a színpadokon, de sikerei ellenére is szerény, közvetlen maradt. A „táncra játszásról”, a beatkorszak első éveinek szabadságáról, a showbiznisz lehetőségeiről és árnyoldalairól, a Barta-örökségről, a kaliforniai naplementéről, az újrakezdésekről és a Nyugati pályaudvar csendjéről is beszélgettünk vele.