Török Ádám a hazai dzsessz-blues-rockélet legendája idén töltötte be hetvenedik életévét. A fuvolista-énekes-zeneszerző 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekként kezdett fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjére járt. 1965-ben kezdett el zenekarozni, még gimnazistaként. 1968-ban alapította meg a progresszív dzsessz-rockot játszó Mini együttest, mely a magyar színtéren, ebben a kategóriában a legismertebb és legsikeresebb csapat lett. A zenekar 1971-ben teljesen megújult, Ádám mellett Papp Gyula billentyűs, Német „Nemecsek” Tamás dobos, és Nagy István basszusgitáros alkotta a Minit. Az új formáció tavasszal már az Illéssel koncertezett egy ORI-műsorban, és az újszerű, bonyolult zenéjük ellenére országosan ismertek lettek. 1971 nyarán, az Illés-turnét követően az LGT-vel léptek fel. 1972-ben sikerrel játszottak Keith Jarrett előtt a Videoton Interjazz Fesztiválon, és még ebben az évben a Hanglemezgyár megbízást adott nekik két kislemez elkészítésére, ezeken a Gőzhajó, Délelőtt, Halványkék gondolat és Ne félj című dalok szerepeltek. Nagylemez készítésére ebben az időszakban nem kaptak lehetőséget. A csapat ekkor a Syrius mellett a magyar rock legszínvonalasabb zenéit játszotta. 1973 elején újabb kislemezük jelent meg, ezen a Sirályok és a Kereszteslovag szerepelt. Ádámmal most ezt a korszakot idézzük fel.

A blogunkban korábban bemutatott Tékához és a Métához hasonlóan szintén a táncházas zenekarok újabb hullámához tartozik a Nikola Parov (1960-, gadulka, kaval, gitár, duda) vezette Zsarátnok együttes, mely az előbbi két formációval ellentétben a balkáni vonalat erősítette.

A magyar anya és bolgár apa gyermekeként Bulgáriában született, tízévesen Magyarországra került Nikola Parovra saját bevallása szerint elementáris hatást gyakorolt a magyar táncházmozgalom, de idővel ráébredt, az ő zenei világa mégiscsak a sajátja. Miként 2014-ben a Nők Lapjában mesélte: „A bolgár nagyapám hivatásos muzsikus volt, és ő ismertetett meg a balkáni zenével. Rengeteget muzsikáltak. És ez természetes volt. Plovdiv mellett egy faluban laktak, és abban az időben nem volt villany, ha besötétedett, elővette a hangszereit, és a tűz mellett játszott, énekelt. És ötévesen már én is próbálkoztam a népi hangszerekkel.”

Ungár István szaxofonművész 1938-ban született Budapesten. Családjában nem volt zenész, autodidakta módon kezdett el tanulni a hangszeren. Gyuri becenevű bátyja zenekarának, a Gyurikán együttesnek a tagja lett pályája elején Pege Aladárral együtt, majd játszott mások mellett Szabó Gáborral és Csányi Mátyással is. Kalandos úton került a Holéczy-zenekarba, ahol profi zenész lett, letette az OSZK-vizsgát is. Lehetősége volt nyugaton is játszani, később pedig saját zenekart alapított. Ungár Istvánt mások mellett Udo Jürgens, a Spencer Davis Group és a Nashville Teens is hívta soraiba, de ő a saját együttesére való tekintettel nem ment.

„Hosszas töprengés után úgy döntöttem, a Méta együttest harmincöt év után befejezem, lezárom. Molnár Vica távozásával a három alapítótag közül csak ketten maradtunk... Ez így kerek. Köszönöm mindenkinek az elmúlt 35 évet! (…) A Méta tábor és a Méta fesztivál marad, önálló nevet érdemelt ki magának, és emlékeztet a kiváló zenekarra. Bárkinek van archív felvétele az együttesről, örömmel fogadom és közzéteszem az emlékoldalon” – tudatta mindenkivel a formáció Facebook oldalán 2018 szeptemberében Salamon Bea, a Méta együttes prímása és motorja, egyben jelezte, hogy a továbbiakban a saját neve alatt muzsikál. Ezzel az aktussal végérvényesen pont került a táncházas zenekarok újabb hullámának egyik legígéretesebb képviselőjeként indult, többször átalakult, az utóbbi húsz évben a reflektorfényből kisodródott, de mindig is a magyar népzene sokszínűségét reprezentáló zenekar pályafutásának a végére.

A Zildjian stand

Magyarország fővárosától, Budapesttől egyórányi autóútra van egy különleges kisváros. Cegléd, ez a 650 éves, gyönyörű település, nemcsak gyógyvizéről, Európa legnagyobb református templomáról, borászairól és wellness szállodájáról híres, hanem valami olyanról is, ami máshol nem található. Ez pedig a Dobmúzeum a város főterén. Megálmodója Kármán Sándor, aki lakóhelyének pezsgő zenei életét az ütőhangszeres kultúra népszerűsítésével egészítette ki.

Zsoldos Béla ütőhangszeres művész egy nyilatkozatában Ceglédet „a dobosok Mekkájá”-nak nevezte, hiszen 1992 óta működik itt a Dobmúzeum, és évente rendeznek Nemzetközi Dobos Gálakoncerteket a város sportcsarnokában.

A nyolcvanas évek elején a táncházmozgalom változatlan aktualitását nemcsak az 1982-től évente megrendezett Táncháztalálkozó növekvő sikere igazolta, hanem a mindennapi élet is: ebben az időszakban Budapesten már gyakorta megtörtént, hogy a hét minden napjára esett táncház. A hetvenes évek derekára kikristályosodott heti kínálat – kedd (Muzsikás, FMH), csütörtök (Sebő, Kassák Klub), vasárnap (Virágvölgyi, Bem rakpart) – idővel tovább gazdagodott, utóbbi helyére és napjára a Kalamajka (Belvárosi Művelődési Ház), illetve a Jánosi együttes (Közgáz Kinizsi klub) lépett, illetve Jánosiék később a MOM-ba tették át székhelyüket. A palettát csütörtökönként az Ökrös (előbb a Várban, majd a Lágymányosi Közösségi Házban), pénteken pedig a Téka (Táncsics utca, később Almássy tér) színesítette tovább. Emellett a bolgár, macedón, görög zenét játszó Zsarátnok (péntek, Lágymányosi) és szintén balkáni hangulatokat idéző Falkafolk (szerda, FMH) felbukkanásával erősödött a délszláv vonal.

Facebook-esemény

Kékesi László, Pálmai Zoltán, Bencsik Sándor, Schuster Lóránt, Vikidál Gyula (P. Mobil) a '70-es évek közepén (bent a koncertteremben)

A nagy múltú Bárczay família egyike az ország legrégebbi nemesi családjainak, eredetüket a 13. század elejére vezetik vissza. Ősi fészkük a Felvidéken található Abaúj vármegyei Bárca település volt, de több évszázada rendelkeztek birtokkal (az egykor önálló településként működő, mára Miskolchoz csatolt) Hejőcsabán is. A Bárczayak az elmúlt nyolcszáz évben számos helyen építtettek kastélyt és kúriát. A páratlan parkkal körülvett Gárdonyi Művelődési Ház épülete is az ő hagyatékuk.

Az 1973-as Diósgyőri Popfesztivál megtartásáért – ami az első ilyen jellegű rendezvény volt az országban – azért szövetkezett a hazai zenész szakma, hogy a bevételből egy ifjúsági park épülhessen Miskolcon. A pénz össze is jött, ám a legenda szerint a már a hatvanas évek közepétől létező helyi művelődési intézmény vezetősége és dolgozói éjszakába nyúló kártyacsatákat vívtak a település két nagyüzemének dolgozóival, hogy elnyerjék a színpad építéséhez szükséges nyersanyagot és annyi társadalmi munkaórát is mellé, amivel felépülhet a legendássá lett pódium. Amint ez megvolt, nem sokat teketóriáztak. A Gárdonyi park már 1974-ben megnyitotta kapuit. Több korszakot is dokumentálhatunk az indulástól egészen napjainkig, amikor is a Hangfoglaló Program támogatásával több koncertet is sikerült itt szervezni. 2017 decemberében a Belmondo Beatles-estjét hallhatta a közönség a koncertteremben, 2018 áprilisában pedig, az 1973-as fesztivál negyvenötödik évfordulójára emlékezve Török Ádám és vendégei léptek fel itt, és egy eddig be nem mutatott filmet (melyet megtaláltok az előző posztunkban) is levetítettek a Diósgyőri Popfesztiválról.

Kurucz Attila

Kurucz Attila 1950-ben született, és a popfesztivál miskolci szervezőjeként híresült el, 1973-ban, a fesztivál idején huszonhárom éves volt. Végzettségét tekintve kohász, évtizedekig saját vállalkozást is vitt, acélkereskedelemmel foglalkozott. Jelenleg Mályiban (Miskolc mellett) él, a vállalkozását már megszüntette, és 2017-ben nyugdíjba ment. A popfesztivál szervezésébe a Molnár Béla Ifjúsági Ház klubvezetőjeként vágott bele. A fesztivál ötletével az Ifjúsági Ház igazgatóját, Kovács Lajost kereste meg, aki segítette az elképzelés életre hívását. Tolcsvay Béla tárgyalt a fővárosi zenekarokkal, Szörényi Szabolcs a technikai hátteret igazgatta, Hegedűs László pedig egy újságot szerkesztett a fesztiválra. A zenekarok jótékonysági alapon, gázsi nélkül léptek fel a rendezvényen, ugyanis az esemény – egyik – apropója egy ifjúsági park létrejöttének támogatása volt. Negyvenöt év elteltével, az idei évforduló kapcsán kutakodtunk Attila emlékei között.

Ifipark, 1977

Németh Gyula (1945) a magyar rocktörténet fontos szereplője: a Budai Ifjúsági Park igazgatóhelyettese (1977–1979), majd igazgatója (1979–1982) volt, később pedig az Ifjúsági Rendező Iroda (IRI) igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. Budapest egyik legfontosabb szórakozóhelyének vezetőjeként fontos információk és érdekes történetek birtokosa, akinek élettörténetét, a kádári időkben a könnyűzenei életben szerzett tapasztalatait rögzítettük interjúnkban.