Volt egyszer egy beatkorszak

„Nem is olyan nagy dolog a foci”? – Dehogynem! Labdarúgó-indulók Aradszkytól Záray Mártáig

2024. október 07. - beatkorSzaki

focis_dalok_nyito.pngEbben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Ez a vizsgálat vonatkozik a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek betétdalai beat-pop-rock stílusú szerzemények.

Tovább

Szörényi Levente: „Csúcson volt a zenekar”

Interjú a Fonográf Jelenkor című lemezének negyvenedik születésnapja alkalmából

fortepan_125392.jpg

Negyven éve jelent meg a Fonográf együttes Jelenkor című nagylemeze. Az az album, amelyet a zenerajongók az együttes legjobbjának tartanak. Az évforduló kapcsán Szörényi Leventével beszélgettünk. Nemcsak az albumon szereplő dalokat elemeztük, hanem a Fonográf 1984-es búcsúkoncertjét, illetve érintettük a zenekar megszűnésének körülményeit is.

Tovább

Sárikától Viktóriáig – Csajok, lányok, asszonyok a ’60-as, ’70-es évek magyar dalaiban

fortepan_261811.jpgGyöngyhajú lány, nyári éjek asszonya, álomarcú lány… Ezek a nők a férfiember számára elérhetetlenek. Csodás látomásokban lebegve léteznek, fájdalmasan szép égi tünemények. Aztán amikor az Omega, az LGT és a többiek a keresztnevükön szólítják meg vágyaik, illetve szerelmük titokzatos tárgyát, akkor a férfiember visszahuppan a Földre. Ezek a nők már itt járnak közöttünk, hús-vér alakban, fizikai közelségben, de az evilági jelenlétük nem jelenti feltétlenül azt, hogy rózsásak a kilátásaink. (Azért persze az is előfordul, hogy olykor igen.)

Tovább

Hazafias Mariska meg a táncestek a Textilben ‒ legendás klubok Szegeden 2.

fortepan_88213.jpgEnnek a cikksorozatnak az első része a szegedi hetvenes évekre fókuszált, most pedig a nyolcvanasok következnek. A vállalati klubélet ugyanis továbbra is aktív maradt. Ezeket a helyeket valamikor a hatvanas évek legelején kezdték el kialakítani, de kezdetben nem volt szó nagy mulatságok rendezéséről.

Tovább

Szia Lóri, mikor lesz legközelebb koncertetek?

A hősöm és én

fortepan_89150_1.jpg

1982-ben már világlátott kiscsajként kerültem vissza az általános iskola 7. osztályába, de ettől nem lettem bátrabb, nyitottabb. Klári, az osztálytársnőm mindenről tájékoztatott a leveleiben, mi történik itthon, például az Ifiparkban.

Tovább

Bevonuló baka blues

A hősöm és én

fortepan_274018.jpgA nyolcvanas évek végén egy vidéki faluból Budapestre felkerülni nagyjából olyan volt, mintha egy csónakból átülnél egy óceánjáróra. Idegenként mozogtam a hatalmas utcákon, zavart a metrón a reggeli tömeg, ahogy a körúti autók sokasága is. Másrészt lenyűgözött a sokszínűség, a rengeteg szórakozási lehetőség, és persze kocsma!

Tovább

Egy ezüst nyár az LGT-vel

A hősöm és én

fortepan_262873_3.jpg1980-at írtunk. Kellemes későnyári napra ébredtem a nyitrai koleszban. Szeptember 3-án, szerdán volt a nagy nap! Este LGT-koncert a kolesz közvetlen szomszédságában található kultúrházban. Már napok óta erre vártunk. Ha minden a terv szerint halad, este egy levegőt szívhatunk a kedvenc bandánkkal.

Tovább

Dobra és gitárra koreografált ősrobbanás – kezdődik a Beatkorszak szabadegyetem 6. évada

bajnai-egy_fiu_es_a_tundet_fortepan_1974_szeged.jpgSzeptember 18-án startol a Beatkorszak szabadegyetem hatodik szemesztere. Az NKA Hangfoglaló Program támogatásával megvalósuló, november végéig tartó sorozatban ezúttal is hat különleges könnyűzene-történeti előadás szerepel. Feltárul többek között Debrecen és Hódmezővásárhely Kádár-kori könnyűzenei élete, több előadó pedig a színház és a könnyűzene kapcsolódásával foglalkozik.

Tovább

Dixieland, diszkógömb és kubikus dombormű – legendás klubok Szegeden 1.

fortepan_213788.jpgA hetvenes és a nyolcvanas években fontos szerepet töltöttek be Budapest kulturális és zenei életében a nagy állami vállalatok saját fenntartású művelődési házai. Az Ikarus, a Tungsram vagy a Csepeli Munkásotthon alapvető műhelyei és színterei voltak a rockzene, valamint az egyéb kurrens műfajok prominens képviselőinek. És ami a fővárosban működött „nagyban”, az természetesen a vidéki nagyvárosokban is létezett ‒ „kicsiben”.

Tovább

Akit a Kalapács ereje megcsapott

A hősöm és én

fortepan_125888.jpgTörténetem szereplője egy nyolcvanas évek elején született srác ‒ nevezzük Krisztiánnak ‒, akit már csecsemő korában beszippantott a zene szeretete. Pechjére, apja leginkább Deep Purple-t, Led Zeppelint és Uriah Heepet hallgatott a húsz négyzetméteres garzonjukban, így az anyatej mellett csak hard rockot szívhatott magába. Nem csoda, hogy amikor megtanulta bekapcsolni a tévét, cumival a szájában tapadt a Pulzus című műsorra, és bólogatva hallgatta, ahogy Kalapács Józsi énekli: Testemen a jel… Ezek után nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy már hatévesen elvitette magát egy Pokolgép-bulira, és végigcsápolta az egész koncertet.

Tovább
süti beállítások módosítása