Az 1972-es Made in Hungary tánczenei bemutató hangversenyt a székesfehérvári Vörösmarty Színházból február 21-én élőben közvetítette a rádió. Minden dal kétféle hangszerelésben, két előadó hangján csendült fel, hangsúlyozva, hogy ez nem az énekesek, hanem a dalok versengése.

Jobbágy Gyula az egyetemre kerülése első napjától a Közgáz Klub szervezőjeként munkálkodott. 1976-ban teljesen újragondolta a helyet. A vele készült interjúnkban sok más mellett elárulta, mit jelentett a hetvenes évek fővárosi koncerthelyszínei közti munkamegosztás, miért volt szükség tagsági igazolványra, illetve azt is megtudtuk tőle, mi az a Zsibongó és a Befőtt.

1985-ben óriási bukás rázta meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A János, a vitéz című előadásról van szó. Ki ne hallaná ki a címből az István, a királyra való utalást? Ám, míg a Szörényi‒Bródy szerzőpáros zenetörténelmet írt, a Kacsóh‒Victor duónak nem sikerült ezt megismételni.

Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Ez a vizsgálat vonatkozik a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek betétdalai beat-pop-rock stílusú szerzemények.

Negyven éve jelent meg a Fonográf együttes Jelenkor című nagylemeze. Az az album, amelyet a zenerajongók az együttes legjobbjának tartanak. Az évforduló kapcsán Szörényi Leventével beszélgettünk. Nemcsak az albumon szereplő dalokat elemeztük, hanem a Fonográf 1984-es búcsúkoncertjét, illetve érintettük a zenekar megszűnésének körülményeit is.

Gyöngyhajú lány, nyári éjek asszonya, álomarcú lány… Ezek a nők a férfiember számára elérhetetlenek. Csodás látomásokban lebegve léteznek, fájdalmasan szép égi tünemények. Aztán amikor az Omega, az LGT és a többiek a keresztnevükön szólítják meg vágyaik, illetve szerelmük titokzatos tárgyát, akkor a férfiember visszahuppan a Földre. Ezek a nők már itt járnak közöttünk, hús-vér alakban, fizikai közelségben, de az evilági jelenlétük nem jelenti feltétlenül azt, hogy rózsásak a kilátásaink. (Azért persze az is előfordul, hogy olykor igen.)

Ennek a cikksorozatnak az első része a szegedi hetvenes évekre fókuszált, most pedig a nyolcvanasok következnek. A vállalati klubélet ugyanis továbbra is aktív maradt. Ezeket a helyeket valamikor a hatvanas évek legelején kezdték el kialakítani, de kezdetben nem volt szó nagy mulatságok rendezéséről.

1982-ben már világlátott kiscsajként kerültem vissza az általános iskola 7. osztályába, de ettől nem lettem bátrabb, nyitottabb. Klári, az osztálytársnőm mindenről tájékoztatott a leveleiben, mi történik itthon, például az Ifiparkban.

A nyolcvanas évek végén egy vidéki faluból Budapestre felkerülni nagyjából olyan volt, mintha egy csónakból átülnél egy óceánjáróra. Idegenként mozogtam a hatalmas utcákon, zavart a metrón a reggeli tömeg, ahogy a körúti autók sokasága is. Másrészt lenyűgözött a sokszínűség, a rengeteg szórakozási lehetőség, és persze kocsma!

1980-at írtunk. Kellemes későnyári napra ébredtem a nyitrai koleszban. Szeptember 3-án, szerdán volt a nagy nap! Este LGT-koncert a kolesz közvetlen szomszédságában található kultúrházban. Már napok óta erre vártunk. Ha minden a terv szerint halad, este egy levegőt szívhatunk a kedvenc bandánkkal.