Volt egyszer egy beatkorszak

A rockdiktátor és a protéziscsattogtatók – Nemzedékváltás a nyolcvanas évek elején (1.)

2024. június 15. - beatkorSzaki

fortepan_125685.jpgNehéz elképzelni zenében és stílusban annyira távol álló nótákat, mint a norvég A-ha zenekar Take On Me című száma és a magyar A. E. Bizottság Szerelem című dala. Pedig mindkettőt az új hullám, vagyis a new wave kategóriába soroljuk. Ha mindezt kiegészítjük azzal, hogy a New Musical Express (NME) 1981 januárjában megjelent cikkében a Beatricét is a műfaj képviselőjének titulálta, akkor talán megértjük, miért ez az egyik legszélesebb szcéna a zenetörténelemben.

Ezen kétrészes cikkben meg sem próbálom teljesen kielemezni, feltárni és megismertetni a stílus sokszínűségét, csak némi igazodást szeretnék találni az akkori életérzésre keleten és nyugaton.

A Beatkorszak blog elsősorban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzenei életről szól, de a new wave megértéséhez kell egy kis nemzetközi kitekintés. Nemzetköziként természetesen a nyugati zenei világot értjük, no meg a jugoszláv együtteseket, akik nekünk „nyugatinak” számítottak akkoriban.

Az egész tulajdonképpen egy történelmi véletlennek köszönhető: az ugyanis, hogy a világ ráunt a diszkózenére, a funkyra és a kemény rockra, nagyjából egybeesett a Kádár-korszak enyhülésével. Az akkor már kicsírázó underground zenét sosem neveztük volna új hullámnak, ha nem éppen ez lett volna a világtrend. Persze, egy új hullám volt, melyet (némi képzavarral), egy kő keltett, amit a rock posványos állóvizébe dobtak bele. Azóta már tudjuk, inkább kavics volt, mert a rock 2024-ben is köszöni szépen jól van, az akkori magyar sztárok ‒ Hobo, Tátrai és Feró ‒ pedig most is koncerteznek.

A már említett NME-cikk viszont a Beatricén túl megemlíti a Balaton zenekart és Víg Mihályt, az URH-t és Menyhárt Jenőt, valamint Müller Péter Sziámit. Akik, szintúgy látható részesei a 2020-as évek zenei színterének.

A hetvenes évek végén már világos volt, hogy bár a rock még felfutóban van, főként a fővárosi egyetemista és értelmiségi körökben elindul egy kvázi ellenzéki társaság által képviselt stílus. Valóban underground zenekarokként működtek, kis klubokban, kevés közönséggel. De míg a rock valahogy beleidomult a rendszerbe, ezt ők nem tudták elfogadni. Pajor Tamás, a Neurotic igazán impulzív frontembere azt nyilatkozta 1981 őszén, hogy nem akarnak olyan „nyúvév zenekar” lenni, mint például a KFT, akik eladták magukat azzal, hogy Ullmann Mónika és Soltész Rezső társaságában felléptek a táncdalfesztiválon.

A KFT-t a szegedi ifjúsági Házban láttam először. Mi akkor már tudtuk ‒ még a táncdalfesztivál előttről ‒, hogy ez egy érdekes és különleges zenekar, bár Pajor Tamásnak némileg igaza volt, mert mi is meglepődtünk, hogy elindultak ezen a megmérettetésen. Ráadásul a Bábu vagy nem is tetszett, túl populáris volt. Ezen viszont túlléptünk, mert kíváncsiak voltunk. Addig színpadon nem találkoztunk még velük, de a performanszaik híre eljutott hozzánk. Sokan mások viszont csak a tévében látták őket azelőtt, és fogalmuk sem volt, mire számítsanak. Aztán az a döbbenet, ami az unokájával jövő nagymama arcára ült ki – ők nem várták meg a ráadásdalokat.

Pedig Pajor még visszafogott véleményt fogalmazott meg a KFT-ről ahhoz képest, amit Hobóról és Kóbor Jánosról mondott. Előbbi szerinte egy rockdiktátor, és reméli, már nem sokáig tetszeleg e szerepben. Mert olyan dolgokat vesz a szájára (például Kex-számokat énekel), ami neki nem való és ezzel kurválkodik. Kóbor pedig egy öregfiú, akiről beszélni sem érdemes, meg vannak számlálva a napjai.

Kóbor ekkor még nem volt 40 éves, igaz, Pajor Tamás 18-dik évében járt!

De nézzük meg, hogy mialatt itthon készülődött egy új generáció, mi történt külföldön.

David Bowie talán valóban összeköthető a magyar underground zenével, de a többi, később komoly karriert befutó zenekarok vajmi kevés utánzóra, követőre találtak itthon. A Bonanza Banzai említhető mint magyar Depeche Mode, vagy az Első Emelet, mely a populárisabb new wave-et másolta, de alapvetően nem létezett pop/új hullámos zenekar.

A punkkal mégsem lehetett a kapitalizmusban akkora tömegeket megnyerni. Így lett a new wave egy viszonylag behatárolható stílus nyugaton. A már említett A-ha mellet, a Talking Heads, a Police, a Duran Duran, az Erasure vagy a Yazoo, nem meg persze ott van még a Visage nevű zenekar, akik egyedi hangzásukkal, képi világukkal, a frontember, Steve Strange karizmatikus személyiségével színesítették a palettát.

Róla tudni kell, hogy a Sex Pistols basszusgitárosának, Glen Matlocknak a haverja, továbbá a Londonban található Blitz klub ajtónállójaként egyszer nem engedte be Mick Jaggert, mert nem találta megfelelőnek az öltözködését a hely szelleméhez! Bár utólag inkább Jagger vállalhatatlan részegségével magyarázzák a történetet. A klubról még annyit, hogy az új „new wave arisztokrácia” szórakozóhelyének tekintették, és egy Boy George nevű figura volt a ruhatáros.

A cikk második részében a magyar punk és underground képviselőiről írok majd részletesebben, de nem hagyom ki a sokukra nagy hatást gyakorló jugoszláv punk- és ska-bandákat.

Szerző: Magyar Ernő

Nyitókép: A Neurotic a Kassák Klubban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2418426545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása