Negyvenedik születésnapját ünnepli a Hungaria együttes ötödik nagylemeze, amelyről méltatlanul kevés szó esik a hazai rock-diskurzusokban. Pedig – és ez már itt, a cikk legelején kijelenthető – minden rajta közreműködő szerző és muzsikus karrierjének csúcspontját jelenti ez az album. Az Aréna a Hungaria együttes magnum opusa, annak ellenére, hogy nincs olyan hazai lemezbolt, ahol legalább öt (vagy tíz) példányban ne lenne megtalálható párszáz forintért.

Mit akar ez a kis krapek azzal a bazi nagy szaxofonnal? – néztek egymásra az az idő tájt Budapesten mind népszerűbbé váló Omega együttes tagjai, amikor egy 17 éves, kissé esetlen megjelenésű fiú megjelent a próbateremben. A srác nem jött zavarba. „A meghallgatásra jöttem, azt mondták, szaxist kerestek, itt vagyok.” A teremben szinte megállt a levegő.

A Gemini együttes zenei világa nem kifejezetten állt közel hozzám, az 1970-es években. Tizenévesen a kemény bandákat favorizáltam inkább. Tűzkerékre, P. Mobilra jártam, és a Mini-klubba a Bem Rockpartra. A rádióban, a Tánczenei koktélban vagy a kívánságműsorban azért szívesen meghallgattam a Gemini dalait, jókedvre derítettek a jókedvű csörömpöléseik.

Izgalmas élmény egy filmet premier előtti vetítésen megnézni úgy, hogy ráadásul a főhős és az alkotók vezetik fel a látnivalót. Bródy János elmondta, hogy nagyon nehezen engedett a hosszas rábeszélésnek és a maga kedves, csendes, szerény modorában ajánlotta mégis figyelmünkbe a másfél órás „portrévázlatot”. Gondoltam magamban, majd vetítés közben titokban oda-odanézek, hogy milyen érzelmek tükröződnek az arcán. Nem így történt: annyira magával ragadott a látni- és a hallgatnivaló, hogy közben ez eszembe sem jutott. Most, hogy a filmről írok, a főszereplő szavait gyakran hívom segítségül. Mert nagyon fontos, hogy mit gondol, mit és hogyan mond el Bródy János. Magáról. Nekünk. Értünk.

Nincs még egy olyan magyar rockzenész, akinek életét, pályafutását immár az ötödik könyv elemzi. Ezek közül kettőt Bálint Csaba írt Radics Béláról – hiszen róla van szó ‒, hogy kortársak emlékeinek felidézésével dokumentálja, elemezze, valamint értelmezze az RB Kapitányt övező mítoszt, legendát és a valóságot.

Furcsa játékot űz velünk az idő. Néha elrejti, máskor véletlenszerűen elénk tárja az emlékeket. Vigyázni kell rájuk, mert az idő önkényesen szelektál, és ebben a hatalmas, hömpölygő zuhatagban végleg eltűnhetnek azok a pillanatok, amiktől „mégis szép, szép-szép, szép az élet”. Nem tudom kinek, mit mond ez a név: Non-Stop? Nekem ma is sokat jelent, de a történet kicsit régebben kezdődött.

Orszáczky Miklóst a soul érdekelte igazán. „A jó zene bizseregtet, a hátgerinceden átfut a borzongás” – nyilatkozta az Üzenet című dokumentumfilmben közzétett felvételen. Jackie azt is megfogalmazta, hogy „a lényeg az, hogy a zene érzésvilágának őszintének kell lennie.” De ki az a lassan Jackie-vé vált Orszáczky Miklós, akit itthon többnyire az elbukott Syrius történet hőseként ismernek, Ausztráliában pedig zenetudományi disszertációk témája?

A Villányi út, a Bartók Béla út és a Tas vezér utca által határolt háromszögben, a Feneketlen-tó nyugati oldalán hajdan salakos futballpálya feküdt, amelyen Pető Bélának az 1959. május 3-ai Népsportban olvasható cikke szerint leggyakrabban a szomszédos tűzoltólaktanya legénysége, valamint a budapesti főiskolákra járó kelet-ázsiai fiatalok legjobbjai rúgták a bőrt. Az ötvenes évek végére viszont a pályát belepte a gaz.

Pálffy Zsuzsa a magyar táncdaléneklés ikonikus alakja, aki nem mindennapi pályafutásának kétharmadát Kanadában töltötte. Ezúttal azonban a karrierje kezdeteiről, a Magyar Rádió énekképzéséről, és a színpadi rutin megszerzéséről beszélt nekünk. Kiderül továbbá, hogy miért utasította vissza, hogy fellépjen Toronto legelegánsabb szállodájában.

Havasi József Radics Béla első zenekarának ritmusgitárosa volt. Ez az együttes talán korábbi lehetett Béla életében, mint a kánonban eddig rögzített Magyar Acélárugyár Big Bandje, melyhez az Ómolnár könyvéből ismerhető naplóbejegyzése alapján 1962. október 4-én csatlakozott Radics. Dühítő, hogy nem korábban, a Radics Béla a beatkorszakban című könyvem megjelenése előtt találkoztunk Havasi Józseffel, aki a Balatonnál töltött nyári élményekről, a közös zenekarozásról, a Bosch Klub hangulatáról és Radics wah pedáljáról is beszélt.