„Szereztünk gyorsan egy kazettát / És átmulattuk az éjszakát / Reggelig nyomtuk a rock `n rollt / És csak mi voltunk ott, meg a Rolling Stones” – hallhatjuk a Takáts Tamás Blues Band névadójának valós eseményeken alapuló szerzeményében, mely a Rolling Stones 1995-ös, magyarországi koncertjének történetét idézi fel. Takáts Tamás zenei pályafutása ilyen és ehhez hasonló, furcsábbnál furcsább fordulatokból, illetve egymást keresztező kettősségekből áll. Elmesélte nekünk, hogy hogyan találkozik az udvarlás igyekezete az öltözőből való kidobatás gesztusával, hogy miként készítette fel őt a Karthago zenekar negyvenedik születésnapi koncertjén adódó hirtelen helyzetekre Freddie Mercury találékonysága, illetve az egykori szalagavató bálokat uraló „művházvezetőnéni” archetípusának kiszámíthatósága, valamint megtudjuk azt is, hogy milyen kerülőúton kísérte el őt az Álmodj királylány az East közönségének soraiból az együttes mikrofonállványához.

Van valami szimbolikus, és egyszersmind elszomorító abban, hogy az első hazai koncertfilm (amely történetesen egy nosztalgiabulit örökít meg) több, mint húsz évvel a műfaj születése után kerülhetett a mozikba. Az 1980-ban, a Zeneműkiadó gondozásában megjelent Szörényi‒Bródy című könyv sikerén felbuzdulva a szerző, Koltay Gábor úgy döntött, dokumentumfilmet készít az Illés zenekarról, azonban a rendelkezésre álló archív filmanyag olyan kevésnek bizonyult, hogy változott a terv: az együttes vállalta, hogy összeáll egy koncert erejéig. Pontosabban A koncert erejéig.

Kulcsszerepet játszott a hatvanas évek beatmezőnye és a nyolcvanas évek újhulláma közti láncszemet jelentő csúcsbandában, de már tizenévesen is markánsan gitározott. Tisztaság árad az énekléséből, a hangszeres játékából, a zenéhez való hozzáállásából és az egész lényéből. A ma hetven esztendős Karácsony János több mint félszáz éve robbantja fel jelenlétével a színpadot. Tavasszal interjút készítettünk vele, a mostani jeles évforduló alkalmából pedig Herskovits Ivánnal végighallgattuk és végigbeszéltük a lemezeit. Isten éltessen, James!

Varga József az Újvidéki Rádió tudósítójaként számos interjút készített a korszak legismertebb előadóival a hatvanas és a hetvenes években, de a magyarországi zenekarok Vajdaságba hívásában is aktív szerepet játszott, emellett jól ismeri a temerini és az egész jugoszláv rockmezőnyt. Felidéztük vele az Aranymikrofon tehetségkutatókat, az EDDA-feliratokkal telefirkált házfalakat, szó esett telt házas bulikról, de a lakodalmas rock geneziséről és a 3+2 együttes fergeteges sikeréről is.

2021 augusztusában újabb nagyszabású kötettel bővült a hazai rock-szakirodalom: Bálint Csaba Beatinterjúk című könyvsorozatának harmadik darabja jelent meg az NKA Hangfoglaló Program támogatásával. Az első kötet 2017-ben, a második 2020-ban látott napvilágot. A szerző mindkét könyvben igyekezett konkrét zenekarok köré csoportosítani interjúit, ám a harmadik részben már szabadabban, kicsit kötetlenebbül követik egymást a beszélgetések.

A nyolcvanas évek és Szombathely: rég volt, olyan, mintha tegnap történt volna. Gimnazista voltam, összenyitották a földszinti termeket, és ott játszott a Chemotox. Felkavaró élmény volt, meghatározó is, egy alvó város apró rezdülése. Persze ez nem egy novella lesz, bár szívesebben írnék azt, mert volna mire emlékezni: a TT a Thökölyben, Panache-próba valahol egy belvárosi pincében, koncert a Déllel a Fő téri légópince helyén, a KLUBBAN - így, nagybetűvel. Olyan, mintha meg sem történt volna, álomszerű. De milyen is volt underground zenésznek lenni a rendszerváltás előtt és alatt Szombathelyen?

Szomjas György (1940–2021) a magyar populáris kultúra talán legfontosabb vizuális dokumentátora volt. Ahogy mondani szokta, számára 1956 két szempontból is meghatározó élményt jelentett: egyrészt gimnazistaként átélte a forradalmat, másrészt bejött az életébe a rock and roll. Aztán tősgyökeres urbánus fiatalként 1972 karácsonyán Sebő Ferencékkel együtt ő is megszédült Széken, Kali néni táncházában, majd egy akkoriban készült, de dobozban maradt 15 perces idegenforgalmi propagandafilmben összehozta a folkot a progresszív dzsesszrockkal. A hetvenes évekbeli betyárfilmjeivel (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976, Rosszemberek, 1978) újszerű hangütést hozott a magyar filmművészetbe, 1981-ben pedig ő rendezte a betiltás határán billegő Kopaszkutyát. 2021. április 7-én bekövetkező halála előtti hetekben – hét menetben – Szomjas György a diktafonomba mesélte az életét. Az alábbi részletet a közösen tervezett memoárkötet könnyűzenei vonatkozású passzusai alapján készítettem.

A hatvanas évek második felében Mick Jagger úgy nyilatkozott, hogy tizenöt-húsz év múlva emlékezni sem fog már arra, hogy valaha a Rolling Stones frontembere volt, és hozzátette, hogy inkább legyen halott, semmint, hogy negyvenöt évesen is a Satisfactiont kelljen énekelnie.

A rendszerváltás előtt megjelent magyar rocktörténeti kötetek szinte mind legendásak, Bakos István Gitárhősök ‒ nimbusz nélkül című könyve azonban egészen ritka darab. Évekbe telt, mire egy példánya a kezembe került.

A múlt század hatvanas éveinek második, hetveneseinek első fele tizenévesként bennem is mély nyomot hagyott. Erdélyi lévén abból az időből semmilyen relikviát nem őrzök, amely közvetlenül kötődne a magyar rockzene hőskorához, csupán emlékeket.