A magyar állambiztonság az 1960-as évek elejétől egészen 1989-ig foglalkozott a könnyűzenével, pontosabban a zenészekkel, előadókkal, illetve ezeknek a fiatalok tömegeire gyakorolt hatásaival. Okkal feltételezhetjük, hogy ebben a szűk három évtizedben a hazai populáris zene és az állambiztonság, ebből következően pedig kettejük kapcsolata is változott. Írásomban azt vizsgálom, hogy milyen szakaszokat lehet elkülöníteni a Kádár-kori politikai rendőrség popzene körül végzett tevékenységében, és ez a szakaszolás mennyiben járulhat hozzá a magyarországi könnyűzene egészének korszakolásához.