Az Illés-együttes díjesője az 1968-as Táncdalfesztiválon egyértelműen jelezte, hogy a beatzene kinőtte gyerekruháit. Talán az Illés-siker is közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a vezető beategyüttesek számára önálló nagylemezeik elkészítésére. 

Az 1973-as évet a hazai rocktörténészek egybehangzóan korszakhatárnak értékelik. Csak néhány az év fontosabb történései közül: Miskolcon Popkoncert néven megrendezik az első rockfesztivált (amelyet hasonló rendezvény évekig nem követett), megjelenik az LGT Bummm! című, mind a szakma, mind a közönség által igen nagyra értékelt albuma, átalakulnak a sanyarú sorsú hazai progresszív rockszíntér csapatai (Syrius, Mini), és feloszlik a legnépszerűbb hazai beatzenekar, az Illés. A hazai popzene gyermekkora véget ért.

A nemesség kötelez. Úgy is szokták használni, hogy a név kötelez. Ez a latin mondás jutott eszembe, amikor Bálint Csaba A Nemes című könyvének próbanyomatát megkaptam. Nemes László a magyar roadtársadalom egyik alapítója, de mindenképpen a legtekintélyesebb személyisége. A Hungaria, a Locomotiv GT, a Skorpió, az Omega, a Beatrice, a Republic és még számtalan zenekar technikusa, lemezek hangmérnöke, generációk példaképe – a legnagyobb név a szakmában. Bálint Csaba munkásságát évek óta közelről figyelem és nagyra becsülöm. Kiváló könyvet hoztak össze ketten.

Horváth Attila a legfontosabb magyar szövegírók egyike. Dolgozott többek között a 100 Folk Celsiussal, Balázs Fecóval, a Bojtorjánnal, Deák Bill Gyulával és a Piramissal is.  Ma a vele készült életútinterjúból közlünk egy részletet.

Dragojlovics Péter:
Amikor 1977 nyarán hazatértél Varsóból, már létezett a Piramis-jelenség. Milyen volt ezzel szembesülni, és hogy élted meg ezt az őrületet?  [...] Mit szóltál a médiában zajló vitákhoz? Kell-e nekünk Piramis-brigád, Révész-örs, satöbbi?

Horváth Attila:
Azokon röhögtem. Mi következetesen abba az irányba mentünk el, amit a Taurusban kezdtünk, lásd például a Megátkozott ember című dalt. Valami miatt a csövesek magukénak érezték ezt, elkezdték a zenekart isteníteni, egy kemény mag mindenhová követte az együttest. Hirtelen látótérbe kerültek azok, akik addig háttérben léteztek. Természetesen a hatalom, a rendőrség azt mondta, hogy ezt a jelenséget a Piramis hozta létre, mert amíg a zenekar nem volt, addig nem létezett. Holott dehogyisnem, csak nem vették észre. És ezek a dalok, főleg a Kóbor angyal, az Őszintén akarok élni, illetve a Ha volna két életem a lírai vonalról, valóságos csöves-himnuszok lettek. A zenekar ki volt tiltva több megyéből, de olyan szinten, hogy Komárom megyén keresztül sem utazhatott. [...] Ha Győrben volt koncert, kerülő úton kellett menni. Engem zavart, hogy a Piramis nyakába varrták az egész csöves-jelenséget, nem megköszönték, hogy felhívja a figyelmet egy létező társadalmi problémára, hanem azt állították, hogy ő okozza azt, és azonnal lőttek rá. Aztán az, hogy kell-e Piramis-brigád meg Som-örs, olyan vitákat  generált, amiket baromira komolyan vettek, és emiatt elsikkadt az, hogy ez egy zenekar. Arról miért nem beszélünk? A zenéről szó sem esett, csak a jelenségről. Ez egy nagyon jó együttes volt, de a közönségen kívül senki sem vette észre.. [...] A dolog másik része az a megszámlálhatatlan levél, ami naponta özönlött. Mindig Pinyókánál landoltak egy nagy ruháskosárban, az ő apja válaszolta meg ezeket, mert a zenekarból senkinek nem volt erre ideje. Én gyakran olvasgattam őket, és megdöbbentő volt, hogy fiatal kölykök a legsúlyosabb, legégetőbb problémáikkal hozzánk fordulnak, mert rajtunk kívül nem volt kinek elmondaniuk őket. Ilyeneket írtak a gyerekek, hogy „se otthon, se az iskolában nem figyel rám senki, nincs kinek elmondanom a bajaimat”. Voltak egészen súlyos, illetve gyerekes dolgok is ezekben a levelekben, például „ma egyest kaptam matekból, de senkinek nem merem elmondani, csak nektek, világgá fogok menni, mert nem merem megmutatni a bizonyítványt”. Azt bizonyították ezek a levelek, hogy itt van megint egy generáció, és senki sem törődik velük, nem veszik őket emberszámba. Egy idő után már képtelen voltam olvasni a leveleket, mert annyira elszorult a szívem, hogy mennyire magukra vannak hagyva ezek a fiatalok, és egyre inkább nőtt bennem a felelősségérzet, hogy hozzájuk kell szólni, értük kell ezt csinálni. Hogy igenis meg kell őket hallgatni, fontos, hogy valaki beszél a színpadon a gondjaikról. Ez leírhatatlan, megrázó tanulság és tapasztalat volt. A Piramis nem kicsi értéke volt a zenei életnek, kár, hogy erről esett a legkevesebb szó, a balhékról, a mellékes dolgokról beszéltek.

A Debreceni Egyetem Klinika telepén található Klinika Egyetemi Klub több néven is ismert. Régebben hívták Hullaháznak és Klinika Mozinak is, nem véletlenül. A század elején átadott épület az ötvenes évek legelejéig Egyetemi Gyászház volt, azaz ravatalozó funkciót töltött be. Rákosi Mátyás utasítására mozivá alakították át, hogy szolgálja az egyetemi dolgozók és az ott fekvő betegek szórakozását. A hatvanas évektől felfedezték az egyetemi öntevékeny csoportok és az akkori egyetemi beatzenekarok is.

Pontosan 50 évvel ezelőtt jelent meg a Metro zenekar klasszikus felállásának egyetlen lemeze, a Metró. A legendás album dalait a rajongók Zoránnal együtt hallgathatják végig november 28-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az énekes mesél is a lemezről, az akkori korszakról, történésekről.

Petőfi Csarnok. A felvétel egy Art Deco-koncerten készült

Amíg a Budai Ifjúsági Park és az 1980-as évek ellenkultúrájának a kapcsolata meglehetősen ritka és esetlegesnek tekinthető (bár voltak jelentős fellépések, mint például a Bizottság 1983. májusi koncertje, amelyből látható pár bevágás a Jégkrémbalett című filmben, vagy az 1984-es punkfesztivál, amit a sajtóban sokszor tévesen Vágtázó Halottkémek-koncertként aposztrofálnak), addig a Petőfi Csarnok fontos bázisként szolgált az underground, illetve punkzenekarok számára.  Az 1980-as évek második felében már csak ritkán rendeztek koncerteket a Kisstadionban, szerepét az 1982-ben átadott Budapest Sportcsarnok vette át, itt azonban az új sztárzenekarok közül csak néhány koncertezett. Így állt elő az a helyzet, hogy olyan, országosan ismert, hatalmas lemezeladási példányszámokkal rendelkező együttes, mint az Első Emelet, ugyanott lépett fel, mint azok a zenekarok, amelyek semmilyen médiajelenléttel nem rendelkeztek. Illusztrációképpen álljon itt néhány dátum:

1986. január 7.: A tizedes meg a többiek, Revue '86, Tavasz 17 pillanata, Harlemi Bárányok (az Aurora ebben az időszakban – kényszerűségből – többször is ezen a néven lépett fel), Kretens

Erre a koncertre a Magyar Rádió is küldött ki tudósítót, aki interjút készített a Tizedes meg a Többiek, illetve a Kretens több tagjával, amelyben meglehetősen rosszindulatú, provokatív kérdésekkel próbálta lejáratni a fellépőket.

Dragojlovics Péter:
A kezdetektől fogva részt vettél a munkában?

Hajnal Gábor:
Nem a legelején kerültem be, hanem pár hónappal az indulás után. Hárman csináltuk: Besnyő Laci, Darabos Jancsi - aki sajnos már nem él - és én. Laci volt a gazdasági ügyek intézője, Jancsi volt a rendező, én pedig a műsorszervező. A Csillagfény este nyolctól hajnali háromig működött, még szignálja is volt. Ma már elég furcsa és hihetetlen, hogy egy diszkó már este nyolckor elkezdődik. Ez egy komplex show-műsor volt, nem csak annyiból állt, hogy egy diszkós rángatja a potmétereket. Minden óra 45. percében volt színpadi műsor: táncprodukció, vagy pedig fellépett egy szólista, zenekar. Három diszkósunk volt: Éliás Gyula, Dvoracsek György és B. Tóth Laci. Hat éven keresztül működött a Csillagfény, és minden szombaton telt ház volt. Az adott nap délután háromra odahívtuk a fellépőket próbára, az Eddától a Bikinin át Demjén Rózsiig. Lepróbáltunk három-négy nótát, illetve a show-elemeket. A művészek öt körül hazamentek, mi pedig nyolcig megírtuk a stábszobában a forgatókönyvet. Azt is kitaláltuk, mikor jöjjön a lézer, ami nagyon fontos volt, hiszen akkor még nem voltak intelligens lámpák. Egyébként a program már este hat órakor elindult, volt film-, illetve a buliban videoklip-vetítés. Két színpad volt, egy nagy és egy kisebb. Teljesen műfajfüggetlen volt, mindenkit szeretet a közönség. A nagyon kemény zenekarokat azért nem nagyon hívtam.

A Petőfi Csarnok szinte a nyitás pillanatában nemzetközi hírnévre tett szert, a kezdetektől számtalan híres és kevésbé híres külföldi előadó adott koncertet a nagyteremben vagy a szabadtéri színpadon. A show-kat ritkán kísérték botrányok, a legtöbb visszaemlékezés legfeljebb kisebb fennakadásokról és annál több emlékezetes élményről számol be. Például 1986-ban a PeCsában adta elő verseit a beatnemzedék legendás költője, Allen Ginsberg, a Jethro Tull huszonöt éves jubileumi koncertjére pedig még az épületet övező mező is megtelt 1993-ban.