A Kádár-rendszer nem arról volt híres, hogy tenyerén hordozta a pop-rock zenészeket, éppen ezért számított különleges alkalomnak, hogy a Művelődési Minisztérium és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) találkozót szervezett 1981. március 23–25-én a tatai Mező Imre KISZ Továbbképző Központban, ahol a hatalom képviselői – ideértve a könnyűzenével is foglalkozó intézmények vezetőit, mint Szentkuthy Pált és Bolba Lajost a Magyar Rádiótól, Pentz Zsoltot a Nemzetközi Koncertigazgatóságtól, Vass Gábort a Zeneműkiadótól, Péter Miklóst az Országos Szórakoztatózenei Központtól (OSZK), Bors Jenőt és Erdős Pétert a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól (MHV) és a Bulányi László–Bali György kettőst az Országos Rendező Irodától (ORI) – és a könnyűzenészek megvitatták a műfajt érintő legégetőbb kérdéseket. Persze itt leginkább a hatalom által kiadott diktátumokról és elképzelésekről volt szó, de legalább meghallgatták a muzsikusok véleményét is az őket érintő problémákról. Ehhez hasonlót sem előtte, sem ezután nem kezdeményezett a pártállami kulturális vezetés. Hozzátehetjük, nem véletlenül került sor a rocktanácskozásra épp ekkoriban: a „nemzetközi helyzet fokozódott”, Lengyelországban már kialakulóban volt a kommunista hatalomtól független szakszervezet, a populáris műfaj művelőinek pedig kapóra jött ez a fajta szellemi erjedés, hiszen nekik semmiféle érdekvédelmi egyesületük nem volt. Így már 1980 őszétől elkezdték kialakítani a szakszervezetüket, ami egyben a bejelentett munkahely és a társadalombiztosításhoz való egyszerűbb hozzájutás lehetőségével is kecsegtetett. Az pedig kifejezetten a malmukra hajtotta a vizet, hogy az ellenzéki értelmiség ekkorra már több fronton – egyebek mellett az akkorra már betiltott Fiatal Írók József Attila Körébe tömörülve – kritizálta a pártállami vezetést.

1972-ben nyílt meg a legrégebben működő pécsi egyetemi klub az akkori Tanárképző Főiskolán, egy tényleges szenespince százötven fő befogadására képes átalakításával. Ma is ugyanitt, az Ifjúság útja 6-ban, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának campusán, az „A” épület földszintjén található, immáron körülbelül háromszáz fő befogadására alkalmassá téve.

Sok improvizációval és már meglévő ötletekből mindössze két nap alatt született meg Cseh Tamás első, Másik Jánossal és Bereményi Gézával készített nagylemeze. Az 1977-es, legendás Levél nővéremnek albumról, annak készültéről mesél Bereményi Géza, Kossuth-díjas dalszövegíró január 16-án, Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a teljes lemezt is meghallgathatja a közönség.

A mai napig vita tárgya, hogy Szörényi Levente Utazás című szólólemeze a Fonográf első lemezének tekinthető-e vagy sem. Igaz, hogy a későbbi Fonográf teljes tagsága játszik rajta, de azért ez mégiscsak Szörényi Levente első, önálló albuma. Viszont az 1976-ban megjelent FG-4 album címéből is arra következtethetünk, hogy a Fonográf az Utazást, mint első nagylemezét tartotta számon.

Fujkin István képzőművész, lemezborító-tervező sok éve Kanadában él és alkot. Nevéhez fűződik többek között az LGT Zenevonat, az Edda 6. és Török Ádám Alligátor című LP-jének borítója is. Ezekről és még sokkal többről - a zene színeiről, képi megjelenéséről - beszélgetünk vele.

Az Illés-együttes díjesője az 1968-as Táncdalfesztiválon egyértelműen jelezte, hogy a beatzene kinőtte gyerekruháit. Talán az Illés-siker is közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a vezető beategyüttesek számára önálló nagylemezeik elkészítésére. 

Az 1973-as évet a hazai rocktörténészek egybehangzóan korszakhatárnak értékelik. Csak néhány az év fontosabb történései közül: Miskolcon Popkoncert néven megrendezik az első rockfesztivált (amelyet hasonló rendezvény évekig nem követett), megjelenik az LGT Bummm! című, mind a szakma, mind a közönség által igen nagyra értékelt albuma, átalakulnak a sanyarú sorsú hazai progresszív rockszíntér csapatai (Syrius, Mini), és feloszlik a legnépszerűbb hazai beatzenekar, az Illés. A hazai popzene gyermekkora véget ért.

A nemesség kötelez. Úgy is szokták használni, hogy a név kötelez. Ez a latin mondás jutott eszembe, amikor Bálint Csaba A Nemes című könyvének próbanyomatát megkaptam. Nemes László a magyar roadtársadalom egyik alapítója, de mindenképpen a legtekintélyesebb személyisége. A Hungaria, a Locomotiv GT, a Skorpió, az Omega, a Beatrice, a Republic és még számtalan zenekar technikusa, lemezek hangmérnöke, generációk példaképe – a legnagyobb név a szakmában. Bálint Csaba munkásságát évek óta közelről figyelem és nagyra becsülöm. Kiváló könyvet hoztak össze ketten.

Horváth Attila a legfontosabb magyar szövegírók egyike. Dolgozott többek között a 100 Folk Celsiussal, Balázs Fecóval, a Bojtorjánnal, Deák Bill Gyulával és a Piramissal is.  Ma a vele készült életútinterjúból közlünk egy részletet.

Dragojlovics Péter:
Amikor 1977 nyarán hazatértél Varsóból, már létezett a Piramis-jelenség. Milyen volt ezzel szembesülni, és hogy élted meg ezt az őrületet?  [...] Mit szóltál a médiában zajló vitákhoz? Kell-e nekünk Piramis-brigád, Révész-örs, satöbbi?

Horváth Attila:
Azokon röhögtem. Mi következetesen abba az irányba mentünk el, amit a Taurusban kezdtünk, lásd például a Megátkozott ember című dalt. Valami miatt a csövesek magukénak érezték ezt, elkezdték a zenekart isteníteni, egy kemény mag mindenhová követte az együttest. Hirtelen látótérbe kerültek azok, akik addig háttérben léteztek. Természetesen a hatalom, a rendőrség azt mondta, hogy ezt a jelenséget a Piramis hozta létre, mert amíg a zenekar nem volt, addig nem létezett. Holott dehogyisnem, csak nem vették észre. És ezek a dalok, főleg a Kóbor angyal, az Őszintén akarok élni, illetve a Ha volna két életem a lírai vonalról, valóságos csöves-himnuszok lettek. A zenekar ki volt tiltva több megyéből, de olyan szinten, hogy Komárom megyén keresztül sem utazhatott. [...] Ha Győrben volt koncert, kerülő úton kellett menni. Engem zavart, hogy a Piramis nyakába varrták az egész csöves-jelenséget, nem megköszönték, hogy felhívja a figyelmet egy létező társadalmi problémára, hanem azt állították, hogy ő okozza azt, és azonnal lőttek rá. Aztán az, hogy kell-e Piramis-brigád meg Som-örs, olyan vitákat  generált, amiket baromira komolyan vettek, és emiatt elsikkadt az, hogy ez egy zenekar. Arról miért nem beszélünk? A zenéről szó sem esett, csak a jelenségről. Ez egy nagyon jó együttes volt, de a közönségen kívül senki sem vette észre.. [...] A dolog másik része az a megszámlálhatatlan levél, ami naponta özönlött. Mindig Pinyókánál landoltak egy nagy ruháskosárban, az ő apja válaszolta meg ezeket, mert a zenekarból senkinek nem volt erre ideje. Én gyakran olvasgattam őket, és megdöbbentő volt, hogy fiatal kölykök a legsúlyosabb, legégetőbb problémáikkal hozzánk fordulnak, mert rajtunk kívül nem volt kinek elmondaniuk őket. Ilyeneket írtak a gyerekek, hogy „se otthon, se az iskolában nem figyel rám senki, nincs kinek elmondanom a bajaimat”. Voltak egészen súlyos, illetve gyerekes dolgok is ezekben a levelekben, például „ma egyest kaptam matekból, de senkinek nem merem elmondani, csak nektek, világgá fogok menni, mert nem merem megmutatni a bizonyítványt”. Azt bizonyították ezek a levelek, hogy itt van megint egy generáció, és senki sem törődik velük, nem veszik őket emberszámba. Egy idő után már képtelen voltam olvasni a leveleket, mert annyira elszorult a szívem, hogy mennyire magukra vannak hagyva ezek a fiatalok, és egyre inkább nőtt bennem a felelősségérzet, hogy hozzájuk kell szólni, értük kell ezt csinálni. Hogy igenis meg kell őket hallgatni, fontos, hogy valaki beszél a színpadon a gondjaikról. Ez leírhatatlan, megrázó tanulság és tapasztalat volt. A Piramis nem kicsi értéke volt a zenei életnek, kár, hogy erről esett a legkevesebb szó, a balhékról, a mellékes dolgokról beszéltek.

A Debreceni Egyetem Klinika telepén található Klinika Egyetemi Klub több néven is ismert. Régebben hívták Hullaháznak és Klinika Mozinak is, nem véletlenül. A század elején átadott épület az ötvenes évek legelejéig Egyetemi Gyászház volt, azaz ravatalozó funkciót töltött be. Rákosi Mátyás utasítására mozivá alakították át, hogy szolgálja az egyetemi dolgozók és az ott fekvő betegek szórakozását. A hatvanas évektől felfedezték az egyetemi öntevékeny csoportok és az akkori egyetemi beatzenekarok is.