Volt egyszer egy beatkorszak

Elvesző illúziók – a Fonográf

2018. szeptember 07. - beatkorSzaki
A Fonográf együttes: Tolcsvay László, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Németh Oszkár, Móricz Mihály Az Illés együttes romjain 1973 szilveszterén – más verziók szerint már újévkor – létrejövő Fonográf a várakozásokkal ellentétben nem vitte ...

Bemutatkozó kislemezek – Korál: Van egy őszinte dal – Válaszra várva

A Korál 1978-ban Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentőségű, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az ...

Minden sarkon álltak már – a „bakancsos” Edda

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az egyetlen vidéki zenekarnak sikerült kiharcolnia magának a sztárkultuszt: a „bakancsos” Edda Műveknek. Szövegei kivétel nélkül az „egek felé kiáltottak”, a romantikus elvágyódás, a társtalanság és a szabadságigény ...

Kancsalul festett egekből hullik a kép – a hazai ifjúsági kultúra mozgóképes lenyomatai

Részlet a Súlyfürdő című filmből „Az akkori zenekarok tagjait csak az különböztette meg tőlünk, hogy ők a színpadon álltak, mi meg a nézőtéren ültünk, álltunk vagy táncoltunk. Ugyanolyan problémákkal küszködtünk, hasonló volt az életvitelünk, egyformán ...

Szabadság, csalódás, apokalipszis

Rockzene és nemzedéki közérzet három Kádár-kori magyar filmben

Részlet A kenguru című filmből „A Beatrice feloszlott, a Bizottság eltűnt a műfaj perifériáján, a Hobo Blues Band nagylemezes, filmes zenekarként lépett fel, a P. Mobil is immár elkészült nagylemezének zeneanyagát mutatta be. A színpadon már nem lázadó ...

Könnyűzenei filmklub: Szerelmes biciklisták

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a zene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba. Az Extázis héttől tízig következő alkalmán, 2018. augusztus 25-én Bacsó Péter ...

K. K. – avagy különleges kislemezek

Asztronauta együttes: Magyar a világűrben

Az egykori Szovjetunió 1967-ben hirdette meg az Interkozmosz programot, „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában” céllal. Az aláírók Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, ...

K. K. – avagy különleges kislemezek

A Beatrice Mire megy itt a játék című felvétele: a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni című film főcímdala

Az 1970-ben alakult Beatrice együttes története több szakaszból tevődik össze, koncentráljunk most a „baboskendős” Ricére, amely a Metronóm’77 fesztivál eurodisco dalának (Gyere kislány, gyere – a műfajában kitűnő, színvonalas szerzemény) bemutatása után ...

„Magamat láttam tíz év múlva itt”

Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve

Cseh Tamás idén lenne hetvenöt éves, Bérczes Lászlóval közös beszélgetőkönyve pedig első ízben tíz évvel ezelőtt látott napvilágot. A kettős évfordulóra a kötet harmadik kiadása ezúttal az Európa Kiadónál jelent meg. „Egyébként el tudom képzelni, mi lesz. ...

„Ez a dal, az a dal” – interjú Koós Jánossal

Koós János és Joszif Kobzon, az „orosz Sinatra” Koós János 1937. november 20-án született Bukarestben. 1941-ben családja áttelepült Miskolcra. 1957–1960 között az Országos Pénzügyőr Művészegyüttesben játszott, később a Zeneakadémiára került. Majd Marton ...

Bemutatkozó kislemezek – V’ Moto-Rock: Motor boogie – Nyújtsd hát a kezed

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentőségű, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba ...

Bemutatkozó kislemezek – Új Skorpió: Új generáció – Előre nézz!

Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Papp Tamás Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis ...

Bemutatkozó kislemezek – Hobo Blues Band: Rolling Stones blues – 3:20-as blues

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba ...

A progresszív rocktól a diszkóig – Panta Rhei

A nyolcéves fennállása idején mindössze két nagylemezt publikáló debreceni Panta Rhei a rendszerváltozás előtti magyar poptörténelem egyik nagy talánya: az Emerson, Lake & Palmer nyomvonalán indult, letiltott Bartók-átirataival elhíresült zenekar ...

Orszáczky Jackie könyvemlékműve

„Az életem – tűrve, de nem támogatva”

Május 8-án lett volna hetvenéves, de már tíz éve nincs köztünk minden idők egyik legemblematikusabb magyar zenészegyénisége, Orszáczky Miklós, akit Jackie néven ismer mindenki. Ma is tisztelettel és szeretettel emlegeti minden magyar zenész, holott ...

Könnyűzenei filmklub: Csinibaba

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a zene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba. Az Extázis héttől tízig jelenlegi évadának utolsó alkalmán, 2018. június 26-án ...
süti beállítások módosítása
Mobil