Volt egyszer egy beatkorszak

Mehet-e diszkóba egy punk? – Műfaji és az öltözködést illető identitászavarok a 80-as évek fiataljaiban

2025. május 04. - beatkorSzaki
Kezdetben anyád öltöztetett és azt a zenét hallgattad, amit apád. Ha szerencséd volt, akkor a muter kicsit jobban szétnézett, és vett neked trapéz szabású farmert, apád lemezjátszóján pedig Illés, Omega vagy éppen Koncz Zsuzsa szólt. Ha nem volt szerencséd ...

Sáfár József: „Be voltam sózva, hogy beatzenekart csinálhassak”

Sáfár József először a Hétfő, azt követően pedig a Meteor együttesben basszusgitározott. A V’73 progresszív rockos évei után a Volán-Mikrolied-ben játszott soft rockot, majd egy időre feladta a zenei pályafutását. Visszatérése az újonnan megalakult Pandora ...

„A dal, amit adtam létezik, s ez éltet majd soká” – Szörényi Levente Végtelen úton című lemezéről, a művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából

Szörényi Levente alkotótársával, Bródy Jánossal közösen megírta az István, a király című rockoperát, majd bő egy évvel később – rockzenészként – elbúcsúzott a színpadtól. Talán az István, a király elsöprő sikere (is) arra ösztönözte őt, hogy lezárja ...

A szocializmus haláltánca slágerekre – Zenés rendszerkritika Tímár Péter Moziklipjében

A nyolcvanas évek Magyarországán már lehetett érzékelni, hogy omladozik az államszocializmus, ám keservesen lassan dőlt össze. Erre a kettősségre reagáltak a filmek is: Gothár Péternél még csak „megállt az idő” és „idő van”, András Ferenc (Dögkeselyű), ...

„Háromszázan zokogtak egyszerre” – A Liversing története rock and rolltól a rhythm and bluesig (1.)

„Elementáris erejű banda, az első olyan hazai zenekar volt, amelyik igazán tetszett. 1964-ben, mielőtt elvittek katonának, hallottam őket először. (…) Iszonyatos vad koncertjeik voltak” – emlékezett vissza a Liversingre Földes László, Papp Tamásnak pedig ...

Egy delfin végzete, és egy nagyváradi rockzenekar színházi sikerének kezdete – Virányi Attila Az ifjú W.-ről [Podcast]

Az erdélyi rockzene születésnapjaként 1968. november 29-ét tartja számon a krónika. Ekkor adta ugyanis első koncertjét a nagyváradi Metropol Group. Öt évvel később pedig, az addigra számos díjat bezsebelő és több tagcserén is átesett, Virányi Attila ...

Mikor a Hobo kutyára lépett – Így hallottuk félre a slágerek szövegét

Nemrégiben egy barátommal az évtizedekkel ezelőtti tánczene- és rock-dalszöveg félrehallásokról beszélgettük. Megállapítottuk, hogy a dalszövegek nemcsak új értelmet kaphatnak egy-egy félreértés folytán, de az ember ilyenkor, esetenként a saját ...

Várkonyi Mátyás: „Olyan tiszta a vokál, hogy szinte fáj”

Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, szövegíró, karmester, Várkonyi Mátyás a nagyközönség számára talán a Generál és a Rockszínház idején írt dalairól lehet a leginkább ismert. A vele készült interjúnkban felidéztük a zenei indulását, a tinédzserként verbuvált ...

„Megjött a jel, mely hitet adott nekem” – A Taurus-életmű (1. rész)

„Végérvényesen valami elveszett” – énekelte D. Nagy Lajos a Bikini 1987-es, Mondd el című nagylemezén. És valóban, a hazai rockzene 1972–73-ban hatalmas törést szenvedett el; a releváns zenekarok közül csupán a Bergendy és a Generál kapott lehetőséget ...

Hazavihető zenészek – A magyar könnyűzene lehetséges korszakolása a dalok birtoklási lehetősége alapján

A könnyűzene ma ismert formájában szerintem nem alakult volna ki, vagy jóval kisebb hatást gyakorol a világra, ha a terjesztését, terjedését segítő eszközök nem születnek meg, és olykor egymásra kölcsönhatást gyakorolva nem fejlődnek egymással párhuzamosan ...

A fesztivál, ami a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jegyében fogant – a Slágerbarátság gálák története

A Lányok, asszonyok című folyóirat – a Szovjetszkaja Zsenscsina című lap magyar nyelvű kiadása – és a Pesti Vigadó közös szervezésében 1983 és 1988 között megrendezett Slágerbarátság fesztivál a szovjet dalok seregszemléje volt magyar nyelven, hazai ...

„Seneca már nem a régi” – A Sztárcsinálók sikereiről beszélgettünk Várkonyi Mátyással [Podcast]

A Kádár-korszakban nemcsak a rockzenével, de a rockot önkifejezési eszközként használó színházzal is lehetett lázadni, vagy legalábbis kifejezésre juttatni többek között olyan eszméket, véleményeket, amelyekért a rendszer nem igazán lelkesedett. Persze a ...

Az (ellen)divat és az underground zene találkozási pontjai – Király Tamás álmai és barkácsesztétikája

Király Tamás ruhaszobrász és akcióművész első. 1983-as divatbemutatójának Rejtett divat volt a címe. Király életét, művészi pályáját tulajdonképpen végigkísérte a divat finom elrejtőzése. Nem a klasszikus értelemben vett divattervező, még csak nem is ...

„Eljön az idő, amikor hallgat a vészmadár…” – Tolcsvay László Várd ki az időt című nagylemezéről

Amíg 1983-ban a Szörényi–Bródy szerzőpáros az István, a király megalkotásával foglalatoskodott, Tolcsvay László megírta, és természetesen a Fonográf együttes közreműködésével rögzítette első szólólemezét, mely a Várd ki az időt címet kapta. A Fonográf ...

A 20 forintos vodkanarancs mámora – Szegedi diszkók a Kádár-kor utolsó évtizedében

A világ- és zenetörténeti véletleneknek köszönhetően a nyolcvanas évek számos emlékezetes dolgot produkált. A szocializmus szorításának enyhülése, a new wave felfutása, vagy a vállalati klubélet kifulladása lehetőséget teremtett a kvázi piaci alapon működő ...

Betiltott borítók és finomhangolt grafikák – A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat lemezborító politikája

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) 1951. május 24-i megalakulásától monopolhelyzetet élvezett, ebből fakadóan a pártállami ideológiának száz százalékig meg kellett felelnie. Vezetője, az 1965. február 15-én Fehérvári Jenő helyére kinevezett Bors Jenő ...

Akinek dalokból van a lelke – Szarka Józseffel beszélgettünk fém- és popzenéről [Podcast]

Hősünk már kora ifjúságában eladta lelkét a daloknak és a rockzenének. Nem is volt olyan nehéz ez a nyolcvanas években tinédzserként, a kettő-négyes ütemet (később pedig a dupla lábgépet) támogató családi és kortársi közegben. Innen a józan önmérséklettel ...

Lengyel Gábor: „A látvány mesélte el A zöld hajú lány történetét”

1981. november 2-án mutatták be az első vajdasági magyar rockoperát. A Szabadkai Népszínház magyar nyelvű társulata Vicsek Károly merész, innovatív rendezésében játszotta el a Gobby Fehér Gyula által írt A zöld hajú lányt. Azt a zeneszerző, Lengyel Gábor ...

Felnőttem rég, 80 vagyok – Egy kelet-európai Hobo kerek születésnapjára

1976 nyarán a Budai Ifjúsági Parkban egy keddi P. Mobil bulin Schuster Lóri váratlanul szünetet rendelt el, és közölte, hogy most egy barátjuk, Földes László „Hobo” élménybeszámolót fog tartani a júniusban Zágrábban rendezett Rolling Stones-koncertről. ...

A „Dalos”-könyv az állambiztonságot leplezi le az ügynök helyett – Takács Tibor történésszel beszélgettünk [Podcast]

Bár február lévén korai még ilyesmit kijelenteni, mégis megkockáztatom, hogy Takács Tibor „Dalos”-könyvének az idei évben a legfontosabb olvasmányaim között a helye. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatója a labdarúgás és a ...

A rádiómusical, ami összehozta Kovács Katit és a Geminit

Victor Máté már 1973 márciusában beszélt a Szabad Földben a készülő Holnaptól nem szeretlek című beat-musicalról, és valószínűsítette, hogy Zalatnay Sarolta lesz a darab női főszereplője, Huszár Erika pedig a Fekete-tó legendáját bemutató 1973. augusztusi ...

Hont Péter: „A-tól Z-ig minden zenekar érdekelt”

Hont Péter és Kály-Kullai Károly kezdeményezésére jött létre a Rottenbiller utcai Szabó Ervin Könyvtárban az első hazai nyilvános könnyűzenei gyűjtemény. Hont Péter mesélt nekünk a legkedvesebb koncertélményeiről, a „vak vásárlásokról” és azt is elárulta, ...

A titkos rock-ballada, amit Koncz Zsuzsa és Orszáczky Jackie énekelt

A Fekete-tó legendája című rock-balladát (néhol rock-operaként, rockjátékként vagy musicalként említik) 1973-ban mutatta be a rádió. Ahogy az egy évvel később műsorra tűzött Holnaptól nem szeretlek esetében, úgy itt is a Gemini zenekar biztosította a zenei ...

A rock and roll forradalom után – Korszakok 1957–1992 között a globális és a magyar populáris zenében

Az alábbi írás a rock and roll, a beat, a hard rock, a punk és a new wave korszakok jellemző stílusváltozatait, meghatározó előadóit, együtteseit, zenei szakembereit mutatja be. A korszakok popkulturális jellemzőivel, az angolszász és a magyar zenei világ ...
süti beállítások módosítása
Mobil