Volt egyszer egy beatkorszak

„Úszónadrágot, labdát, tornacipőt nem otthon felejteni!” – a Zenével az edzett ifjúságért döntős dalai

2024. április 08. - beatkorSzaki

fortepan_262873_2.jpgA most kezdődő cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát járom körbe. Kitérek a sport témájú könnyűzenei felvételekre, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-pop-rock stílusú szerzemények a betétdalai.

Ebben a részben a Zenével az edzett ifjúságért elnevezésű, 1977-ben meghirdetett dalpályázat döntőjébe jutott tizenkét szerzeményt mutatom be, emellett az előadók, zenekari tagok sportmúltját és sportolási szokásait is megkísérlem feltérképezni.

„Azt hiszem, a két legnépszerűbb dolog ma a beatzene és a sport” ‒ mondta Bölcs István a Magyar Hírlapban 1977. december 8-án. A Magyar Rádió Ifjúsági Főosztályának rovatvezetője ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta, hogy a Belépés nemcsak tornacipőben című rádióműsorhoz kapcsolódó „sport-táncdalfesztivál” pályázatra már beérkezett 103 dal. A napilapokban először július legvégén jelent meg a felhívás, de még a következő hónapban is többször feltűnt a pályázat szövege különböző újságokban.

„A Magyar Rádió Belépés nemcsak tornacipőben című tömegsport műsorának kezdeményezésére a Rádió ifjúsági, valamint zenei főosztálya, a KISZ Központi Bizottsága, az Oktatási Minisztérium és az OTSH Zenével az edzett ifjúságért címmel pályázatot hirdet. A pályázatra olyan dalokkal lehet jelentkezni, amelyek az egészséges életmódra, a rendszeres testmozgásra ösztönöznek és eddig nyilvánosan még nem hangzottak el. A versenyben bárki részt vehet, a pályaműveket 1977. november 01-ig magnószalagon, kottával és hat szövegpéldányban kell a Magyar Rádió ifjúsági főosztályára beküldeni” ‒ írta a Népsport 1977. augusztus 3-án.

Sajnos az összes beérkezett dal nem került a nagyközönség elé, így azt sem tudjuk, hogy melyik „profi” előadó vagy zenekar kompozícióját rostálta ki idő előtt a zsűri. A Magyar Ifjúság közvetlenül karácsony előtt „félig-meddig” megírta a bíráló testületet összetételét: „meg nem nevezett könnyűzenei szakemberek”, Zsidai István, a rádióműsor gyártásvezetője és a szerkesztő, Gyárfás Tamás alkotta az ítészek csapatát.

Csupán a 12 döntős dal címét, szerzőjét és előadóját hozták nyilvánosságra, és ezeket a nótákat adták elő a pályázók 1977. december 25-én a Körcsarnokban, a Belépés nemcsak tornacipőben című rádióműsor 78. adásának keretében.

A „sportkarácsony” többórás programja a dalok bemutatásával indult, majd az esztendő legjobb sportolóinak jutalmazása következett, végül pedig a „könnyűzenészek” válogatottja egy kispályás labdarúgó mérkőzésen mérte össze erejét a legjobb sportolók alakulatával. Az élversenyzők csapatában helyet kapott a Molnár‒Faragó‒Csapó‒Magas vízilabdázó kvartett, mellettük a világbajnok birkózó Réczi Lászlót és az ugyancsak a világ legjobbjai közé tartozó úszó, Verrasztó Zoltán nevét emelte ki a sajtó.

A zenészeknél – a Képes Sportban és a Népsportban megjelent beszámolók szerint – a következő személyek biztosan pályán voltak: az Express zenekarból Solymos Tóni és Magyar Csaba kergette a labdát a parketten, Ihász Gábor és Demjén Ferenc is mezt húzott, mellettük Zorán volt az, aki góljával már csak kozmetikázni tudta a sportolók 4:2-es győzelmét. A gyúrói feladatokat Presser látta el, aki a hajrában beküldött mindenkit ‒ ekkor úgy 15 zenész volt a pályán. A muzsikusok csapatáról egy fotó is kering a világhálón (pl. Papp Imre „Mityó” Facebook emlékoldalán is megtalálható ez a fénykép), amelyen további labdazsonglőrök is beazonosíthatók: többek között Somló Tamás, Soltész Rezső, Hajdú Sándor, Papp Imre, valamint a kakukktojás B. Tóth László is a keret tagja volt. (Bár erről a fotóról meg hiányzik Demjén Ferenc.)

A következő évben hét dal lemezen is megjelent, öt pedig rádiófelvétel formájában került a nagyközönség elé. Az Egymillió fontos hangjegy című tévéműsor különkiadásában Karda Beáta, a Bergendy, Máté Péter, az LGT és Zalatnay Sarolta versenydala hangzott el 1978-ban, és Ihász Gábor szerzeményéből is készült tévéfelvétel. A döntőbe jutott dalok honorálása nagyon demokratikus módon történt, hiszen a Képes Sport felsorolása szerint mindenki kapott valamilyen elismerést. Díjat ajánlott fel például az Oktatási Minisztérium, a KISZ KB, az OTSH vagy a Magyar Rádió, ami majdnem minden esetben egy 5000 forintos sportszervásárlási utalvány volt, egyedül a Zalatnay Sarolta által előadott Ugrókötél kapott egy nagyobb értékű tárgyjutalmat, méghozzá a Videoton vállalat Akropolis márkájú televízióját. (A Dolgozók Lapja 1977. szeptember 9-én megjelent kiadásában található egy hirdetés, mely szerint az esztergomi Uniker szaküzletben – akciósan – 7400 forintért lehetett hozzájutni ehhez a típushoz.)

A „Legsportosabb magyar popzenekar” címre méltán pályázó Express a Közben szólt a boogie-t küldte be a pályázatra. A gitáros-énekes Solymos Antal a Képes Sportban 1983 júliusában megjelent mondatai valóban egy sportot szerető zenekar képét vetítik elénk:

„Sportol az Express. Önszántából, kedvtelésből, és nem csupán a fényképezőgép láttán. Egyszerűen szeretünk mozogni. A színpadon is, a szabadidőnkben is. A kettő szorosan összetartozik, hiszen jó erőnlét, jó közérzet nélkül nincs jó előadás. A ritmus egyaránt fontos eleme a zenének, sportnak. A tenisz, a jégkorong és a labdajátékok: mind-mind fokozza a tempóérzéket, ébren tartja a figyelmet, a készenlétet. Többnapos vidéki turnéink előtt körbejár a jól ismert figyelmeztetés: teniszütőt, úszónadrágot, labdát, tornacipőt nem otthon felejteni! Már azt is tudjuk, hogy a kultúrházak mellett merre van a sportpálya, hogy mit tudunk sportolni. A jó játék, a sportolás után érzett igazi öröm megalapozza egész napunk jó hangulatát.”

A Sportolj Velünk című havilap 1973. júliusi száma számolt be arról, hogy az Express tagjai a hangszereikkel buzdították a magyar csapatot az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőn még április 9-én a Népstadion lelátóján. Ugyanebből a cikkből tudhatjuk meg, hogy Malek Miklós fiatal korában vízilabdázott, de akkoriban már hanyagolta a testmozgást, a basszusgitáros Silye Attila viszont ebben az időszakban rendszeresen futott és úszott, Kalmusz Pál pedig a Művész SK-ban tornázott. Solymos Tóni – ahogy a dalban is megemlékeznek róla – fiatalon a Vörös Meteorban kergette a pakkot, mellette kiegészítő sportágként focizott, de teniszezni is tanult, sőt az Egyesült Gyógyszertár kosárcsapatának is erőssége volt. A dobos Kangyal Ferenc évekig a Postásban jégkorongozott, de a labdarúgásban sem volt ügyetlen, a billentyűs hangszereken játszó Magyar Csaba neve mellett pedig az asztalitenisz, az úszás, a foci és az atlétika szerepelt, „mellékesen” pedig a Testnevelési Főiskolán végzett, tanár szakon.

Az egyéni előadók „sportversenyében” talán Ihász Gábort hirdethetjük ki győztesnek, aki az Elszáll a gondom című saját szerzeményét küldte be a pályázatra.

„Nekem a sport szinte mindenem volt. Apám mindig arról álmodozott, hogy valamelyik fiából egyszer válogatott játékos lesz. Ez Kálmán bátyámnak sikerült. Én hatéves voltam, amikor a Népstadion építése megkezdődött és ebben a társadalmi munkában az egész családom kivette a részét. Nagyon büszke vagyok, hogy amiben tudtam, én is segítettem, még akkor is, ha nem egyszer csak lábatlankodtam vízhordás ürügyén” ‒ nyilatkozta a Sportolj Velünk 1975/4-es számában.

Ihász gyermekkorában kézilabdázott, atletizált és tagja volt a jégkorong utánpótlás válogatottnak is. Tizenhat alkalommal húzta fel magára az ifjúsági labdarúgó válogatott címeres mezét, de a legbüszkébb arra volt, hogy 1963-ban egy NB-I-es mérkőzésen a Vasas első csapatában szerepelhetett a Pécsi Dózsa ellen.

Húszéves korában egy EKG vizsgálaton derült ki nála egy korábbi szívizomgyulladásból származó rendellenesség, emiatt az orvosok eltiltották a versenyszerű sportolástól. Azonban ezt követően sem szakadt el piros-kékek családjától, elvégzett egy gyógymasszőr tanfolyamot, és gyúróként szolgálta tovább a Vasast. Időközben megjelent életében a muzsikálás: még valamikor a hatvanas évek első felében egy csehszlovákiai utazáson vett egy gitárt, és elkezdett rajta tanulni. Kék csillag című kompozícióját még más kottázta le 1968-ban, de a szerzemény már az ő neve alatt jelent meg két változatban – a Kék Csillag zenekar és Szécsi Pál kislemezén is – 1970-ben.

A Bergendy zenekarnak egy nehezebb időszaka volt az 1977-es év nyara, hiszen átalakuláson esett át a csapat. A Metronóm ’77 fesztivál döntőjének gálaműsorában Demjén, Debreczeni Csaba és Tóth János Rudolf nélkül állt fel az együttes, de új tagként már színpadon volt Gábor Péter és Bálint István. A hat főből álló új társulat a Ha-ha-ha című dalt küldte be pályázatra, A dalszövegből a következő tanulság vonható le: ha mozgunk, „így nem gyűlik majd hasunkra a háj”.

Még a Rózsival felálló zenekar tagjait szólaltatták meg a Sportolj Velünk 1977. februári számában. Hajdú Sándor itt – a végeredmény mellőzésével – beszámolt egy előző nyári, az Express zenekar elleni focimeccsükről, amit a siófoki strandon rendeztek. A szolnoki illetőségű Bergendy testvérekről már több helyen nyilatkozta a zenekar vezetője, hogy mindketten úsztak és vízilabdáztak szülővárosukban. Bergendy Péter a riportban arról számolt be, hogy heti két futással, valamint gimnasztikával tartja edzésben magát, Hajdú Sándor az előző esztendőben kezdett el judózni a Spartacusban, Oroszlán György neve mellett pedig az atlétika, az úszás és a kerékpározás szerepelt.

Bergendy István zenei ízlésére is hatással volt a medencék világa, hiszen Kanizsa Tivadar – a szolnoki vízilabdázás egyik olimpiai bajnoka – már az ötvenes években hozott be külföldről rock and roll lemezeket, ezen kívül az uszoda közelében lévő Tisza Szállóból gyakran behallatszott a medencébe Bedő Károly tánczenekarának muzsikája. A zenekarvezető visszaemlékezése szerint a „svájci kapcsolat” is a sportnak volt köszönhető, hiszen az 1966. május 6-án Budapesten vendégszereplő svájci labdarúgó válogatott menedzsere látta valahol a zenekart muzsikálni, ezért hívta meg őket később játszani a bázeli kocsmájába. (Szabad Föld, 2008. július 11.)

Az ezekben a hónapokban formálódó V’Moto-Rock Mozdulnod kell címmel készítette el versenydalát. Az őszi hónapok valószínűleg intenzív munkával teltek, hiszen – ahogy Lerch mondta a Metró Klubtól a Szigetig című dokumentumfilmben – „az Iskolatáskába kellett belepakolni az Egy kiállítás képeit”. A Magyar Ifjúság 1977. szeptember 23-án megjelent számában mutatta be az új zenekart, és Lerch visszaemlékezése szerint november 27-én adták debütáló koncertjüket a Puskin Moziban. Még karácsony előtt megjelent az első kislemezük (Motor boogie, Nyújtsd hát a kezed), és emellett volt „erejük” dalt küldeni erre a pályázatra is.

A Sportolj Velünk 1977. februári számában – még Bergendy-tagként – Demjén is megszólalt sportügyben.

„Mielőtt elkezdtem volna újra a rendszeres mozgást, nem hittem, hogy ennyire előnyösen megváltoztatja a kedélyállapotomat, teherbíró képességemet. Biztos, hogy mindenkinek lenne fél vagy egy órája arra, hogy tornázzon, vagy elmenjen futni, kézbe vegyen súlyzót, expandert. Szerintem nem a szervezésben, hanem a lelkesedésben kell keresni a hibát, amiért nem mozognak nálunk eleget az emberek.”

Ebben az időszakban Rózsi heti háromszor járt a Dél-Budai Fodrász KTSZ erősítő klubjába, edzés után leúszott még 1,5 kilométert a Komjádi uszodában, a hét többi napján pedig – kedvező időjárás esetén – Pilisborosjenőre járt lovagolni. Demjén 1996-ban kiadott életrajzi könyvében olvasható, hogy a középiskolában „kamu” szívhangokra hivatkozva felmentést kapott testnevelésből, pedig akkoriban vívott és judózott is.

„Futkározni egy nagy labda után, minek? Szegény tanárunknak ráadásul a kézilabda volt a mániája és a kötélmászás. Így egy kicsikét szabad lettem, és meg tudtam tanulni a következő óra anyagát.”

Lerch Istvánt gyermekkorában beíratták 15 lány közé művészi tornára (az életrajzi könyvében ír erről, sőt ezt a tényt még két fényképpel is illusztrálja), Herpai Sándor a karatéban jeleskedett, Menyhárt Jánosról pedig Demjén árulta el, hogy jó focista, de amellett mindenféle sportban őstehetség. (Népsport, 1986. június 13.)

Kovács Kati mesélte el a Képes Hétnek 1986 májusában, hogy egy sportbalesetnek köszönhetően majdnem meghiúsult a banda megalakulása:

„Lerch Pisti – akivel akkor már házasok voltunk – Herpai Sándorral éppen akkor tervezték, hogy összeállnak Demjén Ferivel. Rózsi, azaz Demjén Ferenc, a szupertehetség megérkezett hozzánk. A kertben teniszeztünk. Háttal álltam a kertkapunak, és éppen, amikor Feri belépett, óriási lendülettel hátra kaptam az ütőmet, ami úgy fejen találta a bemutatkozó tárgyalásra érkező zenekarvezetőt, hogy az nyomban összeesett. Egy fabatkát sem adtak a fiúk a V’ Moto-Rock megszületéséért, de szegény Rózsi felépüléséért sem. Kísérteties pillanat volt.”

A „legkönnyebb” utat a Locomotiv GT legénysége választotta, hiszen az 1977-ben megjelent nagylemezük címadó dalának csupán a szövegét írta át Dusán, így született meg a Mindenki másképp csinálja sport verziója. A dalhoz készült klipben Karácsony János egy bokszzsákot püföl, Solti dekázik, Somló egy expanderrel „harcol”, Presser kézisúlyzókat lóbál, miközben Sajdik Ferenc sporttémájú karikatúrái is felvillannak a képernyőn.

„Úszással kezdtem, két évig jártam hajnalonként a Csasziba. 13-14 éves koromban fociztam a III. ker TTVE kölyökcsapatában, később pedig elmentem lőni az MHSZ-be (innen érmeim is vannak). Aztán ismét a zene került előtérbe, a Ferm és a Generál után a Locomotív GT tagja lettem. Rendszeresen, szinte minden koncert előtt nagy lábtengó bajnokságot tartunk, amiben – sajnos –, a dobosunk, Solti János a legjobb” – mondta 1981. december 23-án a Népszavának Karácsony János.

Hét hónappal később Solti Jánoska is ugyanebben a témában nyilatkozott a lapnak. „Gyermekkoromban sokat sakkoztam, fociztam, de középiskolában már az atlétikát szerettem a legjobban. Egész tűrhető távolugró voltam, s addigra már tudtam értékelni a sportág minden szépségét, a versenyek hangulatát.” 

A lábtengót szóba hozza Somló Tamás is a visszaemlékezései során a Metró Klubtól a Szigetig című dokumentumfilmben, ő a Non-Stop együttesben eltöltött időszakot említi, amikor a koncertek előtt – amíg a roadok pakoltak – a banda vagy lábteniszezett, vagy ha volt elég hely, akkor focizott. Somló tizenéves korában is kiemelt szerepet kapott a rendszeres fizikai aktivitás, hiszen az Állami Artistaképző Iskolában – vagy ahogyan ő hívta: a Bohócipari Technikumban – az oktatott tantárgyaik között szerepelt az akrobatika, a tánc és a zsonglőrködés.

Presser Gábor „sportmúltjáról” kétkötetes önéletrajzi kötetéből tudhatunk meg érdekes részleteket. Itt mondja el, hogy már 7-8 évesen titkos „libamájfutár küldetésen” vett részt a Klauzál téri csarnokban baromfikereskedőként ténykedő édesapja megbízásából, amikor konspiráltan kellett eljuttatnia az illegális csemegét az MTK legendás labdarúgójának, Sándor Csikarnak. Az első osztályú libamájat rendeletileg tilos volt eladni, az ugyanis exportra ment. Ha rajtakaptak egy árust, akár el is vehették az engedélyét, emellett kemény büntetésre is számíthatott.

Pici bácsi fiatal korában a Honvédban kosárlabdázott, de egy idő után abba kellett hagynia az edzéseket, mert a konzervatóriumban ezt nem jó szemmel nézték. A sportág iránti vonzalma viszont nem múlt el, hiszen később gyakran kilátogatott kosármeccsekre, emellett gyakran járt nézőként vízipólóra ‒ főleg abban az időben, amikor Faragó Tamás vagy Csapó Gábor volt a medencében.

Csapó Dudi és az LGT az átkötés Zalatnay Saroltához, hiszen Cini pályázaton induló dalának – Ugrókötél – Somló Tamás a szerzője, az olimpiai bajnok vízilabdázó pedig élete egyik szerelme volt. Nem vagyok én apáca című életrajzi könyvében árulta el Cini, hogy a sportokat is Csapónak köszönheti, kiemelve a teniszt és a síelést, amit már korábban is említett a sajtóban:

„Elég aktív teniszező és síelő vagyok. A pasaréti Vasas-pályán olyan partnereim vannak, mint Kovács Kati, Frenreisz Károly, télen pedig a dózsásokkal síelek a Mátrában.” – nyilatkozta a Népszavában 1982. szeptember 2-án.

Természetesen Csapó előtt is volt sport Cini életében, s erről a Labdarúgás 1978. szeptemberi kiadásából lehetett többet megtudni: általános iskolás korában összetett tornaversenyt nyert, emellett úszott és kézilabdázott, majd a Toldy Gimnáziumban kosarazott, atletizált és asztaliteniszezett.

A „legnagyobb eredménye a kedvenc sportágában, amit ő is űz” kérdést a Pesti Műsor 1979/42-es számában tették fel neki, és ekkor emlékezett meg büszkén egy győztes teniszmérkőzéséről, amit az 1979-es bulgáriai Arany Orfeusz Fesztivál idején vívott az Eruption énekesnője, Precious Wilson ellen.

Kovács Kati mosolyog a Képes Sport 1977. december 27-én megjelent számának címlapján, karöltve Bálint Lászlóval, Törőcsik Andrással és Nyilasi Tiborral. A fénykép a díjátadó gálán készült, a csapatsport kategóriában második helyezett magyar labdarúgó válogatott három tagjának társaságában.

„Voltam tornász, atléta, kosaras és kézilabdázó, s a későbbiekben mindebből az asztalitenisz és a tenisz maradt.” ‒ nyilatkozta a Sportolj Velünk 1973. márciusi számában az énekesnő.

Három perc alatt volt a munkacíme a Koncz Tibor‒Sülyi Péter szerzeménynek akkor, amikor a Népsport felsorolta a döntőbe jutott dalokat 1977. december 18-án, de a nagyközönség már Rock tanóra címen ismerte meg a nótát az SPS 70300 számú Pepita kislemezről. Egyébként a sláger eljutott Csehszlovákiába is: a Supraphon kiadó jóvoltából Když Ještě Letěl Rokenrol címen énekelte lemezre a dalt Valéria Čižmárová 1979-ben.

A Corvina a Mozdulj meg című kompozícióval pályázott, melynek szövegében megemlékeztek a Magyar Televízió legendás Tévétornájáról. Az esti sporttevékenységre buzdító 5 perces műsor első adását 1975 márciusában láthatták a nézők, Müller Kati és Bérczi Pista mutatták be a gyakorlatokat, és két színész – Telessy Györgyi és Kósa András – próbálta utánozni a „profikat”.

„Soltész Rezső, az ismert énekes, január 21-én, szombaton, a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában koncertet ad, s annak bevételét a Vasas ökölvívó-szakosztályának támogatására ajánlotta fel” ‒ jelent meg a Népsportban 1984. január 14-én.

A Corvina frontemberét nem kötötte semmi a sportághoz, de egy turné alkalmával Miskolcon találkozott az ott edzőtáborozó bokszolókkal, akik beszéltek neki a szakosztály nehéz helyzetéről. Ekkor döntötte le, hogy kitalál valamit, és megpróbál segíteni. Soltész gyerekkorában focizott a Vasasban, de tizenöt éves korában egy tornatermi edzésen eltörött a bokája, emiatt abba kellett hagyna a labdarúgást. Később kosárlabdázott a BVSC-ben, majd nyolcas hajóban evezett a Vörös Meteor színeiben. (Magyar Ifjúság, 1984. február 3.)

Bálint Csaba Beatinterjúk III. című könyvében lehet olvasni a Corvina két további tagjának sportmúltjáról: a billentyűs Makay Zsolt a középiskolai évei alatt a Honvéd ifjúsági, majd tartalék csapatában kézilabdázott, második nekifutásra sikerült bejutnia a Testnevelési Főiskolára, amit tanár szakon el is végzett. A diploma megszerzése után egy szakmunkásképzőben kezdett dolgozni, de egy idő után a zene miatt otthagyta a tanári pályát, mert a muzsikálásból jobban meg lehetett élni. A dobos Fonyódi Péternek is fontosabb volt kezdetben a foci, mint a zene: Angyalföldön egy grundon játszott Göröcs Jánossal és annak testvérével, vagy csak úgy bámulta, hogyan bűvöli a labdát a később 62 válogatottságig eljutó legendás Titi. Szigeti Ferenc Esztergomban kezdte el középiskolai tanulmányait, de Budapesten fejezte be. Még a Duna-parti kisvároshoz kapcsolódik egy komoly sporteredménye: valamikor Komárom megye ifjúsági ökölvívó bajnoka volt. (Képes Sport, 1983. augusztus 16.)

Karda Beáta a július végi Metronóm ’77 fesztivál döntőjében az ötödik helyen végzett az előadók versenyében – holtversenyben Ihász Gáborral – a Bolond mesék című Gallai‒Som szerzeménnyel. Talán ezen a sikeren felbuzdulva kérte meg újdonsült férjét (1977. április 16-án kötötte be a fejét Som Lajos), hogy a sport témájú pályázatra is ajándékozza meg egy dallal. Az ősz folyamán aztán újabb „inspirációt” kapott Karda, amikor 1977. október 29-én egy tudományos vizsgálat kísérleti alanya volt labdarúgó válogatottunk Bolívia elleni meccsén a Népstadionban. Ezen a mérkőzésen a Magyar Testnevelési Főiskola Orvostudományi Tanszékének munkatársai műszerekkel monitorozták néhány szurkoló – köztük az énekesnő – vérnyomását és a pulzusát. Azt vizsgálták, milyen mértékben reagál a néző szervezete az izgalmakra. (Tükör, 1977. november 6.)

Karda Beáta néhány hónappal a pályázat lezárulta után a kevés szabadidejére hivatkozva szabadkozott nem elégséges fizikai aktivitása miatt a Turista Magazinban:

„Egyre sűrűsödő fellépéseim, bármilyen szép vidékre is vezetnek, szinte a szó szoros értelmében alig engednek szabad levegőhöz jutnom…Kevés tehát a sportra, mozgásra, turisztikára fordítható szabad időm. Az önmagamnak kiszabott napi 15 perces itthoni torna alig pótol valamit.”

Az énekesnő dala Rég várt pillanat munkacímen jelent meg a sajtóban, de aztán mindenki Állj fel és mozdulj! címmel ismerte meg a szerzeményt. A dal szövegét és zenéjét jegyző Som Lajos először a Kőbányai Porcelánban focizott kapusként vagy hátvédként, aztán a Budapesti Előre kosárlabda szakosztályába került. Valamikor a hetvenes években megjelent az életében a lovaglás, a nyolcvanas években már díjugrató versenyeken indult, és ez olyan jól ment neki, hogy 1995-ben a Budapest Bajnokságon 72 indulóból a harmadik helyet szerezte meg. Egy évvel később egy sport témájú interjúkötet elkészítése és publikálása kapcsán is megjelent a neve a sajtóban: a Som-Show kiadó gondozásában piacra került a Ferencvárosi hooligans és a 2. szektor című könyv.

A Régi nóta tévéfelvételén tizenéves gyerekekkel focizik Máté Péter egy lakótelep játszóterén, a szemerkélő havas esőben. Mivel édesapja és a bátyja megveszekedett fradisták voltak, így ő is járt mérkőzésekre tizenéves korában. Vele a pályázat lezárulta előtti hónapban készített riportot a Sportolj Velünk, s ebből kiderült, hogy ő sohasem sportolt egyesületben, de azért mozgott, igaz rendszertelenül. Abban az időben a Tabán környékén futott és otthon tornászott, próbált időt szakítani a teniszre is, de ha a Forma-1-et közvetítette a televízió, akkor „nem lehetett elvonszolni a képernyő elől”.

Érdekes ellentmondás, hogy a címlapon két kézisúlyzóval a kezében mosolygó Máté Péter pólóján a Kent felirat virít, ráadásul az ennél a dohánymárkánál bevezetett micronite füstszűrőt reklámozza a felsőruházata, melyet abban az időben egészségkímélő találmányként tálaltak, de később bebizonyosodott, hogy az azbeszt tartalmú szűrő rákkeltő.

A Markó-Gemini Band honlapja 75 saját dalt sorol fel az „anyazenekar” munkásságából, azonban nem szerepel a listán a Meglátod, nem fog ártani című szerzemény, pedig ennek zeneszerzőjeként Markó András van feltüntetve az újságokban. A rádiófelvételen létező nóta nehezen hozzáférhető, nekem a dalban gitározó Baranski László jóvoltából sikerült megismernem a közel négy perc hosszúságú anyagot. Várszegi Gábor ekkor már nem volt a zenekar tagja, bár szövegeket – mint ebben az esetben – írt még a Gemini részére. Az 1977-es Ki mit tud? után a sajtó a Color zenekarral „boronálta” össze őt, és ezt a tényt a debreceni banda tagjai meg is erősítettek: bár nem lett tag az együttesben Várszegi, de segítette őket, sőt az 1978-as Szűcs Judit nagylemezen – melyen a Color volt a kísérőzenekar – található kettő Lámer Emil‒Várszegi Gábor szerzemény is.

Baranski László kölyökként a Fradiban és a Budapesti Előrében rúgta a bőrt, Bardóczi Gyula nem szeretett futni, ezért a futballmérkőzéseken a kapuban állt, Heilig Gábort pedig már nagyon fiatalon vitte az apukája MTK meccsekre. Papp Imrét a nagymamája nevelte, és hiperaktivitása miatt keresett olyan mozgásformákat Mityó számára, amelyek segítségével le tudta vezetni a felesleges energiáit: a birkózás és a foci volt a két választott sportág, ebből később a labdarúgás maradt meg. (B. Hajnal Lívia: „Néked csak egy idegen…”, 2022.)

A Beatrice a Nemcsak az nyer című Csuka Mónika-kompozícióval nevezett a pályázatra, a dal szövegírójaként először Miklós Tibor, majd a későbbiekben Nagy Feró neve jelent meg a sajtóban. A júliusi Metronóm ’77 fesztiválon még a „diszkós” Beatrice kísérte le az előadók produkciójának többségét – sőt a Mikrolied vokállal közösen adták elő versenydalukat, a Gyáva Ádámot –, de a „sportkarácsony” előtt egy hónappal – november 25-én – már új zenekari tagokról számolt be a Magyar Ifjúság. A régi szereplők – Csuka Mónika, Nagy Feró – mellé Donászy Tibor, Gidófalvy Attila és Fischer László csatlakozott, ezzel a felállással készült el a dalból a rádiófelvétel.

A Nemcsak az nyer igazi kuriózum, amelynek emléke teljesen eltűnt a „köztudatból”, én is csupán Csuka Mónika segítségével tudtam hozzájutni a felvételhez. Talán azért merült feledésbe, mert a stílusváltás előtt álló zenekarnak ez már nem fért bele az „imidzsébe”, valószínűleg a rádió sem igazán tűzte műsorra, sőt 1978 márciusában már a dalt komponáló Csuka távozásáról adott hírt a Magyar Ifjúság.

Mónika arról tájékoztatott, hogy bár nagyon szerette a kosárlabdát, nem igazán sportolt gyerekkorában, mert a zenei tanulmányok – három hangszeren tanult, kórusba járt – lekötötték minden idejét.

„Sportban mindig a kikapcsolódást, a szórakozást kerestem” ‒ nyilatkozta 1996. február 18-án a Nemzeti Sportban Nagy Feró, akinek sportmúltjában a talajtornát, a kézilabdát és a labdarúgást találjuk meg. Fiatalon lejárt a Kőbányai Sörgyár focicsapatának edzéseire, sőt hívták a Ferencvároshoz is, de amikor megtudta, hogy heti négy edzés van, inkább elment helyette csajozni. A Vas Népe 1990. február 24-i számában Tíz Parancsolat című szólóalbumának megjelenése kapcsán készült riport Gidófalvy Attilával. Ebben az interjúban a sokféle téma mellett előkerült az a négy „érték” is, amit fontosnak tartott az életben: ő a vallást, az embereket, a zenét és végül, de nem utolsósorban a Fradit említette meg.

 

A döntőbe jutott dalok listája:

 

Locomotiv GT: Mindenki másképp csinálja (Presser Gábor‒Sztevanovity Dusán) (Pepita SPS 70296, 1978) Magyar Hanglemezgyártó Vállalat díja

V’ Moto-Rock: Mozdulnod kell (Demjén Ferenc) (Pepita SPS 70296, 1978) KISZ Budapesti Bizottsága díja

Express: Közben szólt a bugi (Malek Miklós‒Solymos Antal) (Pepita SPS 70309, 1978) Centrum Kálvin téri áruháza díja

Corvina: Mozdulj meg (Szigeti Ferenc‒Soltész Rezső) Sportpropaganda Vállalat díja

Karda Beáta: Állj fel és mozdulj/Rég várt pillanat (Som Lajos) (Pepita SPS 70312, 1978) Oktatási Minisztérium díja

Zalatnay Sarolta: Ugrókötél (Somló Tamás) Videoton díja

Ihász Gábor: Elszáll a gondom (Ihász Gábor) (Pepita SPS 70312, 1978) KISZ KB

Máté Péter: Régi nóta (Máté Péter‒S. Nagy István) Pepita SPS 70314, 1978) OTSH díja

Bergendy: Ha-ha-ha (Hajdú Sándor‒Oroszlán György) Népsport szerkesztőségének díja

Beatrice: Nemcsak az nyer (Csuka Mónika‒Miklós Tibor/Nagy Ferenc) TRIÁL díja

Kovács Kati: Rock tanóra/Három perc alatt (Koncz Tibor‒Sülyi Péter) (Pepita SPS 70300, 1978) Magyar Rádió díja

Gemini: Meglátod nem fog ártani (Markó András‒Várszegi Gábor) Centrum Kálvin téri áruháza díja.

 

Szerző: Hortobágyi Gábor

Nyitókép: A Locomotiv GT tagjai. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7118374491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása