Volt egyszer egy beatkorszak

„Össze voltunk ragadva a zene miatt” – interjú Havasi Józseffel

2022. október 18. - beatkorSzaki

1962nyar_balatonfoldvar02_falusilajos_radicsbela.jpg
Havasi József Radics Béla első zenekarának ritmusgitárosa volt. Ez az együttes talán korábbi lehetett Béla életében, mint a kánonban eddig rögzített Magyar Acélárugyár Big Bandje, melyhez az Ómolnár könyvéből ismerhető naplóbejegyzése alapján 1962. október 4-én csatlakozott Radics. Dühítő, hogy nem korábban, a Radics Béla a beatkorszakban című könyvem megjelenése előtt találkoztunk Havasi Józseffel, aki a Balatonnál töltött nyári élményekről, a közös zenekarozásról, a Bosch Klub hangulatáról és Radics wah pedáljáról is beszélt.

Tovább

„Az ötven éve megjelent Élő Omega friss, magabiztos és egységes” ‒ interjú Herskovits Ivánnal

omega_1971_promo_sziklafal04_debreczeniciki_molnargyorgy_benkolaszlo_koborjanos_mihalytamas.jpg1972-ben, immár Debreczeni Ferenccel a dobok mögött jelent meg az Omega első, Laux József és Presser Gábor távozását követően készült lemeze, az Élő Omega. Az albumcímben szereplő jelző utalhatott arra is, hogy koncerten rögzített dalok sorakoznak a korongon, de kifejezhette azt is, hogy az átalakulást követően továbbra is vitális Kóbor János csapata. A félszáz éve megjelent, és a GrundRecords gondozásában hamarosan újra a boltokba kerülő lemezről Herskovits Ivánnal beszélgettünk.

Tovább

„Minden zenekar annyira jó, amennyire a dobosa” – interjú Bokor Attilával

color1.jpg
1977 a debreceni Color nagy éve volt. A Bokor fivérek zenekara megnyerte a Ki mit tud?-ot és másodikak lettek a Metronóm ’77 fesztiválon. A legifjabb testvérrel, Bokor Attilával beszélgettünk a sikereket megalapozó gyakorlásról, a Mambo magnó előtt eltöltött sok száz óráról, Billy Cobham zsenijéről, és arról is, hogy a dobolás egy életre szól.

Tovább

Arccal a fény felé – a Napraforgó együttes története

napraforgo_im.JPG
„Erdőt, mezőt, hogyha járom, / virágait mind csodálom. / Ezerszínű varázsszőnyeg / vesz körül a réten” ‒ hallhatjuk a Napraforgó együttes Vadvirág című szerzeményében. A négy fővárosi középiskolás lány alkotta zenekar a hazai folk-beat vadvirága volt. Nem mellesleg pedig hazánk első női formációja.

Tovább

Kiszúrt Trabantgumik és dübörgő dobok – Hargita megyei rockkoncertek az 1980-as években

metropol_1978_costinesti.jpg
Az 1980-as évekre Románia túl volt már a Ceaușescu-i diktatúra elmélyü­lé­sé­nek kezdeti lépésein, így a magyar kisebbség helyzete egyre aggasztóbbá vált. Ez rányomta a bélyegét a magyar vonatkozású fesztiválok, koncertek megszervezésére is. Egyre nehezebben és körülményesebben hagytak jóvá egy-egy rendezvényt a ható­ságok, többnyire a „Megéneklünk, Románia” országos fesztivál keretében akadt lehetőség csak a fellépésre. A romániai magyar könnyűzene életben tartása nagyrészt Boros Zoltánnak volt köszönhető, aki a rendszeresen készített zenés műsorokat, az országos lapokban népszerűsítette a zenei műfajokat.

Tovább

„Doktor Bokor Colornak szólítottak az egyetemen” – interjú dr. Bokor Gyulával

fortepan_89457.jpg„Mit akarunk mi a zenei világban – kérdezgették a fővárosi kollégák” – idézi fel a budapesti bandák nem épp szívélyes fogadtatását a Color-alapító dr. Bokor Gyula. Persze nem mindenki volt ilyen ellenséges a Debrecenből indult legendás együttes tagjaival. A legidősebb Bokor fivér mesélt nekünk hangszertokon alvásról, hullaházi próbákról, a mentőorvosi és a rockzenészi praxis összeegyeztetésének nehézségeiről, és természetesen szóba került a Color nagy éve is.

Tovább

Frontember a szocializmus béketáborának közepén ‒ Sötétkamra, a rock and roll-idő előhívása (4.)

heliosz1969_08.jpg
Fényképeket rejtő cipősdobozokban kutatok. Ha kinyitom őket, rám ömlik a múlt ezer emléke, és a sokszor gyűrött, szakadt szélű fotókon megjelenik minden, ami történt, ami fontos volt, vagy annak tűnt. Közöttük, bennük keresem az időt. Nyissuk hát ki a sötétkamra ajtaját, lépjünk be a szentélybe ‒ fixálók és más titokzatos varázsszerek közé ‒, ahol megszülettek, életre keltek ezek a fényképek! Hívjuk elő a rock and roll időt!

Tovább

„Arról álmodoztam, hogy költő vagy színész leszek” – interjú Ujj Zsuzsival

foto_halasistvan.jpg
A fotóit láthatta a londoni Tate és a bécsi MUMOK közönsége. A Csókolom zenekar élén számos helyen fellépett, miközben a kilencvenes-kétezres években dolgozott a Fekete Doboz Alapítványnak, a Karaván Színháznak, de több alkalmi munkája is volt, például a Bem moziban takarított vagy egy pszichiátriai rendelőben segített be. Az alábbi beszélgetésben főleg az őt ért zenei hatásokról, az együttes indulásáról és a rendszerváltozás környéki földalatti szcénáról kérdeztük Ujj Zsuzsit.

Tovább

Folytatódik az ének – magyar könnyűzene a rendszerváltozás előtt, a határon túl

22-mvh-kiallitas.jpg
A Meddig érhetett az ének? címmel, a rendszerváltások előtti határokon túli könnyűzenéről rendezett tanácskozás legfontosabb tanulsága, hogy mennyi mindenről kellene még beszélni, mi mindent kellene kutatni. Szeptember 9-én, Marosvásárhelyen ugyanis csak a kérdések száma nőtt.

Tovább

„Ha a dobos megengedné” ‒ Laux Józsefre emlékezünk (Második rész)

lgt_19720501_taban17_lauxjozsef.jpg
A Locomotiv GT megalakulását sokan az Ifjúsági Magazin 1970-es Szerintetek és szerintünk ők a legjobbak szavazáshoz kötik, az olvasói és a szakmai listán is győztesként szerepelt a négy alapító tag neve, Laux József és Frenreisz Károly mindkettőn. Szó esett egy gálakoncertről is, amelyre próbákat is tartottak, így adódhatott volna, hogy együtt maradnak a kategória-győztesek. Az viszont már korábbra datálódott, de szupertitkosan: Frenreisz Károly (Metro) és Presser Gábor (Omega) elkezdtek beszélgetni egy új, közös zenekarról. Abban egyetértettek, hogy a gitáros csakis Barta Tamás (Hungaria) lehet. A dobos posztra Frenreisz Karesz a Metro-beli kollégáját, Brunner Győzőt javasolta, Presser Gábor pedig kijelentette, csak akkor hagyja el az Omegát, ha vele együtt jön Laux József is (ami elképzelhetetlennek tűnt, lévén Laux volt addig az Omega „motorja”.)

Tovább
süti beállítások módosítása