Volt egyszer egy beatkorszak

„A Tamás új életet kezdett Amerikában, nem akarja, hogy innen keressék” – Herskovits Iván a készülő Barta-könyvről

2021. május 29. - beatkorSzaki

ivan_frenreisz_imitacio.jpg
Herskovits Iván hosszú időn keresztül a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. Nevéhez több életműsorozat és ritka felvételeket bemutató rádióműsor fűződik, érdemei a magyar könnyűzene teljesebb megismertetésében elévülhetetlenek. Egy ideje Hollandiában él, de ma is foglalkozik a magyar rock történetével. Interjúnk apropóját készülő könyve adta, amely Barta Tamásról fog szólni.

Mikor és hogyan fedezted fel magadnak Barta Tamás?

1978 és 1979 fordulóján történt, de egy kicsit visszább kell mennem az időben. 1977-ben „hallottam először igazán szólni az ezüstös hat húrt” – hogy az LGT-t idézzem. A hangszer Bencsik Sándoré, a P. Mobil gitárosáé volt. Az első interjúmat a P. Mobillal készitettem és ezután jó kapcsolatba kerültem a zenekarral, főleg Bencsikkel. A zenekar keddenként játszott az Ifiparkban, és már 1978-ban történt, hogy a színpad mögötti sufniszerű öltözőjében az egyik estén a koncert előtt gitárosokról beszélgetett néhány tag. Bencsik Sándor, Kékesi Bajnok László és Mareczky István volt jelen. Valaki felvetette a kérdést, hogy „ki a legjobb magyar gitáros”?  Bencsik Cziránku Sándort tartotta a legjobbnak, de Mareczky a hátam mögül bemondta, hogy „A Barta”. Ez olyan volt, mintha valaki vállbabökött volna. Megragadt bennem. Nemcsak a vélemény, hanem az is, hogy valaki még 1978-ban is Bartát tartja a legjobb gitárosnak. Tizenhét éves voltam ekkor, és Barta már négy éve eltűnt a magyar színpadokról, rádióból, tv-ből és a lemezboltokból. Négy év ebben az életkorban hosszú időnek számít, és az, hogy Barta elment, régi eseménynek tűnt. Persze korábban is ismertem és szerettem a Bartás LGT-lemezeket, de sosem figyeltem tudatosan Bartára. Csak tetszett a zene, tetszettek a dalok.

Mi volt a véleményed az 1978-as LGT-ről, arról, ahol a zenekar akkor tartott?

1978 őszén jelent meg a Mindenki című lemez, és az volt az egyik legfontosabb benyomásom, hogy szinte teljesen eltűnt az LGT-ből a gitár. Hol van ezen a gitár? Ez volt az alapvető érzésem ezzel kapcsolatban. Csak az 1985-ös LGT-könyvből tudtam meg, hogy az album legnagyobb részét Presser–Solti duettként vették fel. Egyébként nézd meg a Nem adom fel videóját. Karácsony János csörgődobon játszik rajta. Az a Karácsony János, akit az első Generál-lemezen az olyan felvételeken hallhatsz gitározni, mint a Tűzmadár és a Tűzben égő fények.

LGT koncertélményeid voltak már ekkor?

1976-ban voltam először LGT-n, az FMH-ban. Ott még Karácsony James vitte előre a zenekart, mint frontember. Eszméletlen erőteljesen szólt a gitár! Sokkal keményebben és érdekesebben szólaltak meg ettől a Mindig magasabbra dalai a koncerten, mint a lemezen. Az ekkor készült In Warsaw album visszaad ebből valamit. Emiatt kezdett izgatni, 1978 végén, hogy milyen volt az LGT korábban.

Tehát 1978-ban indultál el visszafelé az időben, hogy feltérképezd az LGT múltját.

Igen, 1979-ben újra beszereztem a Bummm!-ot, amit öt évvel korábban elajándékoztam egy NDK-beli ismerősnek. Valamint a szomszéd srácoktól újra megszereztem az első két LGT-lemezt, plusz a korai kislemezeket is. Elkezdtem összehasonlítgatni a Bummm!-ot a csehszlovák Motor City Rockkal, amit egy évvel Barta távozása után készítettek. Hogy vajon mi történhetett itt…? Közben megjelent az Aranyalbum című kiadvány, amiről cikket is írtam. Nem értettem, hogy miért nincs rajta Barta- és Frenreisz-szerzemény, sőt, a zenekari tagok neve sincs megemlítve a lemezen. Én mindenesetre kiemeltem őket a cikkben, és olyan fotót is szereztem hozzá, amelyen Barta és Frenreisz is rajta van.

fortepan_190902_1.jpgBarta Tamás, Presser Gábor és Frenreisz Károly a Magyar Rádió 8-as Stúdiójában. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Egyébként volt egy másik oka is annak, hogy akkor kezdett el érdekelni a múlt: 1979-ben az egész magyar pop- és rockszintér olyan érzést keltett, mintha valami vákuumban volnék. Egyszerűbben fogalmazva: sivatag volt. A rockzenekarok tartalom tekintetében kifulladtak, a Dinamit és az Új Skorpió megalakulása volt a „nagy esemény“. Meg jött az EDDA és a Hobo Blues Band. A Beatrice volt az egyetlen új érdekes hang itthon. De számomra ez ahhoz képest, amit fél évtizeddel korábban az Omega, az LGT, az Illés meg a Bergendy csinált, mindez nem volt túl izgalmas. Miközben Angliából Clash-, Jam-, Police- és Joe Jackson lemezeket meg kazettákat lehetett kapni ismerősöktől, itthon azt láthattad hogy fiatal zenészek híján a hetvenes évek második és harmadik vonala veszi át a színteret.

Barta Tamás játékát és személyét viszont teljesen elfelejtették. A rádió nem játszott Barta-dalokat, így aztán valóban úgy tűnhetett a hetvenes évek vége felé, hogy a magyar zenei világ túllépett rajta...

Ez pontosan így volt. Elkezdtem Bartáról érdeklődni a zenészek körében is, de senki nem mondott semmi érdemit. Barta-ügyben teljes volt a csend. És itt van még egy példa, illetve adalék. 1979 tavasza végén vagy nyár elején volt egy Korál-koncert a Lőrinci Ifjúsági Parkban, előtt pedig egy disc jockey lépett fel. Valamiért nálam volt az Érints meg/Kenyéren és vízen kislemez. Megkértem Balázs Fecót, hogy kérje meg a lemezlovast, játssza le. Fecó odaadta neki azzal, hogy „tedd fel ezt az Ivánnak“. Ment a Kenyéren és vízen, jött Barta szólója, én meg figyeltem, hogy a félig teli nézőtéren, ami azért nem volt nagy, reagál-e erre valaki. Senki sem figyelt fel rá, beszélgettek tovább. Egyszer csak odajött a Papp Tamás, aki akkor még éppen a Korálban játszott, én meg kérdeztem tőle, hogy ismeri-e ezt. Fülelt egy kicsit és azt mondta, hogy nem. Erre mondtam neki, hogy azzal fogsz együtt játszani, aki itt énekel, merthogy akkor ment az új Skorpióba. Persze Papp Tamás egy újabb generációból való, de azt hiszem általánosan jellemző volt, hogy az olyan Barta-számokat, amiket a rádió vagy a televízió nem játszott, egy akkori zenész nem ismert. 

fortepan_142325_1.jpgBarta Tamás, a dobok mögött takarásban Laux József és Frenreisz Károly egy gyömrői LGT-koncerten. Fotó: Fortepan / Péterffy István

Ebben a csendben hogyan tudtál mégis továbblépni a Barta-kutatásaidat illetően? 

Ez nem kutatás volt, inkább rajongói érdeklődés. 1979 tavaszán az egyik este a papám azzal a hírrel érkezett haza, hogy Los Angelesbe utazik. A mai napig emlékszem rá, ahogy belépett, még talán le sem vette a kabátját, én már mondtam, hogy semmi mást nem kérek, csak egy interjút a Barta Tamással! 

Ez nagyon merészen hangzik. Már-már elképzelhetetlennek tűnik…

Nem is volt egyszerű megszervezni. Az első próbálkozás sikertelen volt. A fotóművész Díner Tamás megszerezte nekem Komár Lászlótól Barta mamájának a címét. Elmentem hozzá, és a küszöbön át röviden elmondhattam, mit akarok. Nagyon bizalmatlan volt. Azt mondta, megkérdezi a Bartát, egy hét múlva jöjjek vissza a válaszért. Amikor egy héttel később visszamentem, egy atlétatrikós ember fogadott. Behívott, leültetett a kanapéra maga mellé és elmondatta velem hogy pontosan mit szeretnék. Majd közölte, hogy „nézze, a Tamás Amerikában találkozott a Carollal, Ő ott új életet kezdett; nem akarja, hogy innen keressék.”

Ekkor hallottam először Carol nevét. Búcsúzáskor, valószínűleg mert látta a csalódottságomat, azt mondta:„adok magának a Tamásnak egy bendzsós kabátját”. Ezzel a fogalmazással. Egy fellépőruha zakója volt, amit nekem adott. Természetesen még ma is megvan, és megmaradt bennem a gesztus is. Annyira emberi és megértő volt. Mint később kiderült számomra, ő volt Barta mamájának élettársa, majd későbbi férje.

fortepan_88003.jpgAz LGT a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról próbáján. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Hogyan sikerült végül meggyőzni Bartát, hogy mégis belemenjen a beszélgetésbe?

A papám ismerte Szabó Gábor gitárost, az ő menedzserén keresztül megkeresték Bartát. Végül neki és a papámnak kétszer sikerült találkozniuk. Az interjú az első alkalommal készült el, másodszor azért találkoztak, mert Barta átadott apróságokat, amiket a mamájának küldött.

Tehát mégiscsak elkészült az áhított interjú. Elárulnál belőle néhány részletet?

Elsősorban arról beszél benne, hogy zenészként hogyan éli meg az amerikai létet. Szakmai dolgokról szól, megpróbálja egy Magyarországon élő valakinek megmagyarázni milyen az ottani zenei-szakmai környezet. Az interjú olvasható lesz majd a készülő könyvben, sok más érdekesség mellett. Ez egyébként az egyetlen interjú, ami valaha Bartával készült.

Jellemző az akkori közegre, hogy disszidálása után öt év elteltével a Rádió már játszotta Barta számait, de mégis csak egy tizenéves, első cikkeit író gimnazista rajongónak jutott eszébe megkeresni őt. Az akkor publikáló, magukat nagyon komolyan vevő popújságíróknak nem. Akkoriban írta egyikük, hogy „abban mindenki egyetért, hogy a Mindenki az LGT eddigi legjobb lemeze...“

Az édesapám néhány éve hunyt el, a hagyatékában megtaláltam két cédulát, erről a Los Angeles-i útról, amit elfelejtett nekem ideadni. Barta Tamás diktálta fel, hogy kik azok, akiknek a lemezeit hallgatja. Pressernek is üzent. Ezeket sajnos csak most, egy éve találtam meg.

Úgy érzem, hogy a zenén, a gitárjátékán túl is érdekel téged Barta Tamás…

Hogyne, mert szerintem ő volt az egyetlen magyar gitáros, akinek a személyisége talán tökéletesen lefordítható a játékára. Ennek kapcsán Barta amerikai léte is nagyon érdekel, hogy ott hogyan érezte magát. No meg az, hogy miért hagyta hátra Magyarországot és az LGT-t. Pedig a Bummm! lemez idejére megszerezte magának azt a teret, ami járt neki.

Ez érdekes meglátás, kifejtenéd bővebben?

Hallgasd meg a Tengelykezű félembert. Valamiféle „beszorítottságot” érzek benne. Aztán hallgasd meg a Bummm! bármelyik dalát, azokban már sokkal felszabadultabban játszik. Az, hogy három lemez kellett neki ahhoz hogy ide eljuthasson, talán annak is köszönhető, amit Nemes László mesélt el egyszer. Ő úgy érzékelte, Bartát úgy kezelik az első években, hogy „ő csak egy Hungariából jött”. Pedig, ha az első Locomotiv-lemezt hallgatjuk, ott már bőven megvan az ő szerepe az egészben. Az a bizonyos „egy negyed”.

Sokat emlegeted az első LGT-lemezt.

Igen, mert számomra az a legizgalmasabb albumuk. Akkor vették fel, amikor még csak a negyedénél jártak annak a négy hónapos próbaidőszaknak, amit azután kezdtek el, hogy kiváltak a korábbi zenekaraikból. Ezért ennyire izgalmas az anyag: koránt sincs teljesen összepróbálva, de mivel szuper zenészekről van szó, ahogy tesztelik egymást, ahogy szólók címén ismerkedő párbeszédeket folytatnak, az fantasztikus élmény. Az a pozitív és néha negatív feszültség, ami az első lemezen van, ahogy az alig egy hónapja gyakorló zenészek, akik színpadon nem játszottak még, a stúdióban felfedezik egymást, nekem mindig újabb élmény, amikor ezt a lemezt hallgatom.

Lenyűgöz a rajongásod, de Barta amerikai létére térjünk vissza még egy kicsit…

Barta egy misztikus ember volt számomra. A lemezeken, néhány újságcikken, pár fotón és a papám interjúján kívül semmi sem állt rendelkezésemre róla. Aztán 1984-ben, huszonhárom évesen eljutottam Amerikába. Akkor találkoztam Laux Józseffel, akitől rögtön elkértem az All Aboard tesztpéldányát. Emlékszem, hogy a lemez záródala a How You’re Doing Man volt. A barátoknál, akiknél laktam, volt egy kerti sztereóberendezés. Arra feltettem az All Aboard-ot, szólt a dal, miközben én ugráltam a medencébe. Los Angeles nekem máig a Barta. És minden tagomban érezni akartam hogy mi az, amiért elment az, akit az LGT-lemezeken hallok.

guitar_center_sunset_boulevard_los_angeles.jpgGitárüzlet a Los Angeles-i Sunset Boulevard-on. Fotó: Herskovits Iván

Aztán legutóbb, 2016-ban már végigjártam a tájékot, ahol lakott és közlekedett. Kíváncsi voltam, milyen lehetett, amikor Barta leteszi a munkát a Gardner Streeten és hazamegy Los Angeles egy másik városrészébe. Végigvezettem az akkori otthona felé vezető úton. Egyszerűen érezni akartam, hogy miért volt neki olyan fontos Amerika. Volt ebben az emberben valami elképesztően erős szabadságvágy, amit a nemrég róla készült film is tökéletesen érzékeltetett. De ez nem politikai szabadságvágy volt. Barta Tamás egyszerűen az Egyesült Államokban érezte jól magát. Neki el kellett mennie Magyarországról. Egyébként a Siess haza, vár a mama című film olyan dolgokat árul el a személyiségéről, amiket azokból kiindulva, amiket a recenziókban olvasok, észre sem vettek. Pedig a film egyes pillanataiban ez erre utaló szintén nem tudatos utalások szinte kiverik az ember szemét.

A Beatkorszak-podcast 12. adása Barta Tamás személyéről és a róla szóló dokumentumfilmről.

Az élete sajnos tragédiával végződött, mert 1982 februárjában lelőtték…

Igen. Sztevanovity Dusán mondta be a TV-ben a halálhírét. Ugyanaz a hang tájékoztatott Barta haláláról, mint amelyik a Loksi album elején a következőket mondja: „Mindenki tudja, hogy ennyi az egész. Az élet, csak arasznyi repülés földtől a földig. A világnak mindegy, hogy meddig élsz, de neked és nekem ez most az egyetlen, az első és az utolsó bevetés.“ Ez számomra a mai napig nagyon bizarr...

A halálhír után is folytatódott a hallgatás Barta Tamásról Magyarországon?

Igen, semmi sem hangzott el. Az Albummm című LGT-lemez borítóján nem is volt róla önálló kép, pedig Kareszról és Lauxról igen. Majd jött az Ilyen a Boksz? című könyv, melynek munkálataiban részt is vettem, de menet közben kiszálltam. Nekem személy szerint az LGT már akkor egy egész volt, amiben mind a hét tag, aki valaha ott játszott, egyformán fontos. Ez a könyv pedig elsősorban a végleges LGT felállás-tagjaira koncentrált. Meg is kaptam, hogy „Mindig csak a Bartával jössz“. Sokatmondó, hogy egy zenésztárs abban a könyvben azt mondta Bartáról, hogy „jó fazon volt a csávó, de nem sokkal több annál.“

barta_boritoterv_foto_veto_janos.png

A készülő könyved talán helyre teszi majd ezeket az egyszerűen megfogalmazott mondatokat és sok más, esetleg hibás megközelítést is. Mondanál még valamit a kötet szerkezetéről? 

A könyv munkacíme Fanmail Barta Tamásnak. valószínűleg ez lesz majd a végleges cím is. Egyetlen valaki volt a több mint negyven interjú során, aki megkérzdete tőlem azt, hogy: „Téged miért érdekel ennyire a Tomi? Ez a valaki azt mondta, hogy ez egy „szuperfan“  könyve lesz. A terveim szerint tizennégy elképzelt levél szerepel majd a kötetben, emellett megszólal a sorok között körülbelül negyven ember. A képzeletbeli levelekben az lesz olvasható, hogy egy LGT-rajongónak milyen képe lehetett Bartáról annak kapcsán, amiket megtudott róla. És válaszokat is kínál majd arra is, amit körülbelül egy évvel a halála előtt, egy Budapestről érkezett látogatónak tett fel Barta, hogy: „emlékeznek még otthon rám?“

És azért fanmail, mert Barta számomra ma is él. Két okból. Az egyik, hogy nagyon sok olyan részlet kerül nyilvánosságra róla, illetve tőle, amiket mint mindenki, tudatosan vagy nem tudatosan kommunikált. Apró szavakkal, mozdulatokkal, nem-verbális gesztusokkal. Olyanok, amik hangfelvételeken és fotókon mostanában is napvilágra kerülnek. A másik – és ebben számomra Barta magyar viszonylatban minden zenész között egyedi –, hogy a játékában még mindig meghallok nagyon apró részleteket, amiket korábban nem vettem észre. Pedig ötven év alatt nem tudom hány ezerszer hallgattam meg a például a Napba öltözött lányt. Pár hónapja hallgattam fejhallgatóval a Zalatnayval készült lemezt, és ott is van a kiséretben egy pár másodpercnyi Presser–Barta interakció, ami korábban még sosem tűnt fel, és csodálatos.

Rengeteg érdekességet mondtak el nekem a zenészek, partnerek és barátok Bartáról és az LGT-ről is. Talán a könyvből kirajzolódik egy, a korábbinál adekvátabb kép az LGT amerikai turnéjáról is. Például arról, hogy hogyan kerültek a hetvenes évek egyik legnagyobb amerikai zenei eseményére, az Ozark Fesztiválra. Mert nem „csak úgy“ kerültek oda. Az, hogy a háttérben mi mozgott, hogy milyen lehetőségek voltak és miért nem születtek konkrét eredmények, még mindig nem ismert. Az amerikai turnén nyújtott produkció nem mindennapi közönség- és szakmai sikere ellenére bekövetkezett kudarc az amerikai vállalkozásba eleve bele volt kódolva.

És nem igaz, hogy a kudarcnak Barta disszidálása volt az oka.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Vető János

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6616521862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása